Vasárnap nekivágnak az NB III-as szezonnak a nógrádi csapatok

Gabi

A BSE a Putnokot fogadja, az SBTC a BVSC-t látja vendégül.

A mintegy másfél hónapos felkészülési időszakokat követően vasárnap megkezdik az NB III Keleti-csoportjának 2020/2021-es kiírását a nógrádi csapatok. A 17.30-tól esedékes első fordulóbeli mérkőzéseken a BSE a harmadik vonalban jó ideje masszív erőnek számító Putnokot látja vendégül a Szojka Ferenc Stadionban, míg az újonc SBTC a mezőnyhöz szintén frissen csatlakozó BVSC-t fogadja a Szojka Ferenc Stadionban. Ahogy már az előző években megszokhatták olvasóink, a nógrádi szereplők aktuális fellépéseit megelőzően megszólaltatjuk az érintett vezetőedzőket, így a ‘gyarmatiakat dirigáló Nagy Tibor és a Stécéért felelő Rubint Richárd mellett a putnokiak élére a közelmúltban kinevezett Fehér Balázst, illetve a budapesti alakulatot irányító Gabala Krisztiánt is. Lássuk a szakemberek előzetes gondolatait!

NB III Keleti-csoport, 1. forduló, 2020. augusztus 2. (vasárnap), 17.30:

Balassagyarmati VSE-Putnok FC

Helyszín: Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont. Vezeti: Gál Péter (Kovács Brankó, Czeglédi Barna)

Nagy Tibor, a Balassagyarmati VSE vezetőedzője: – Úgy gondolom, amit elterveztünk, százszázalékosan megcsináltuk. Nagyon jót tett az egyhetes balatoni edzőtábor, ahol összeszoktak a fiúk, és nem csak a futballról szólt az az időszak, hanem arról is, hogy megismerjék egymást. Hoztunk hét új embert, ezáltal a célok is változtak. Míg tavaly a bennmaradás volt a terv, ezúttal az, hogy minél előrébb végezzünk, és ha isten is segít, megpróbáljuk megnyerni a bajnokságot. Ez viszont nagyon nehéz feladat. A Keleti-csoport beosztása után tudhatjuk, hogy hat-hét csapat küzd majd a feljutásért. Így lesz azonban szép megnyerni, vagy legalább is ott lenni elől. Biztos, hogy lesznek nehézségeink, de kiegyenesedett a keret, húsz játékosunk van. Úgy gondolom, hogy közel tizenhatan azonos képességűek. Minden érkező erősítést jelent, őket kell fokozatosan beépíteni. Így legalább van konkurencia, nem úgy van, mint tavaly, hogy voltak olyan poszton, ahol tudta az adott ember, akkor is ő játszik, nincs jó formában. Ez most megváltozott! Mindennap meg kell szakadni azért, hogy valaki beférjen a meccskeretbe.

Nagy erősítést jelent az éppen Putnokról hozzánk kerülő Katona Bence, ahogy a szintén csatár Hamar Ádám is. Úgy gondolom, most két olyan támadóm van, akik tényleg gólvágók. Ádám az NB II gólkirálya volt és játszott az első osztályban is. Ők kellettek nekünk! Azt már korábban lehetett látni, hogy a mi játékunk nem a labda elrugdosásáról szól, vagy hogy rámegyünk a pontrúgásokra és birkózunk, hanem megpróbálunk minél több kreatív dolgot csinálni. Labdabirtokló csapat vagyunk. Remélem, ezt még hatékonyabbá tudjuk tenni. Ehhez mindenképpen kellett ez a két csatár. Nagyon jó ellenfél lesz a Putnok. Utoljára kikaptunk ott egy-nullra, de nyolcvan percig végigtámadtuk a meccset, aztán egy kapusbakiból buta gólt kaptunk. Bízom benne, ez most nem így lesz. Sőt, biztos vagyok benne! Ami mostanában bosszantott, az a két utolsó edzőmérkőzésünk, ahol kidolgozunk tíz-tizenkét százszázalékos helyzetet, de egyiket sem tudtuk berúgni. Nagyon dekoncentráltak voltunk a kapu előtt, erre jobban oda kell figyelnünk, ezen változtatnunk kell, és dolgoztunk is rajta a héten. A keret nagy része bevethető lesz vasárnap.

Fehér Balázs, a Putnok FC vezetőedzője: – Nem volt egyszerű a felkészülés, mert sok játékosunk távozott. Sok új embert kellett beépíteni. Zömében fiatalok jöttek. Az edzőmérkőzések nem sikerültek a legjobban, de azért bizakodóak vagyunk, hogy amit kellett, azt elvégeztük. Aztán ez nyilván úgyis az éles meccseken derül ki. Először irányíthatok felnőttcsapatot, így lelkesen vágtam bele a munkába, megtisztelő volt a felkérés. Az előző edzőn, Nagy Csabán, illetve a szakmai igazgatón, Koszta Péteren keresztül igyekeztem minél több információt gyűjteni a játékosokról. Megvolt a saját elképzelésem, amit a saját pályafutásom során magamra szedtem és tapasztaltam, próbáltam kamatoztatni. Persze még nagyon sok mindent kell tanulni, de úgy gondolom, nagyjából elfogadott a csapat, és könnyen tudunk kommunikálni. Ráadásul, mivel még én is fiatal vagyok, egyszerűen szót értünk egymással. Szerintem az első pár forduló meg fogja adni a választ arra, hogy mi lehet a célunk. Úgy vélem, elsősorban egy biztos bennmaradó pozíciót kell találnunk, hogy ne kelljen aggódnunk a kiesés miatt. Utána pedig majd meglátjuk, fölfelé vagy lefelé tekintgethetünk. Szeretném, hogy végig a tizedik hely környékén tudjunk tanyázni, hogy nyugodtak lehessünk, és ne kelljen mindig hátrafelé nézegetni. Szerintem nem reális, hogy vérmesebb reményeink legyenek.

Az első pár körben kirajzolódnak az erőviszonyok. Az egy dolog, hogy kinek hogyan sikerült a felkészülés, egy tétmérkőzés mindig másabb. Kiderül, ki hogy tudott erősíteni, és mennyire jöttek be az igazolások. Éppen ezért, még nem lehet kimondott esélyest mondani a vasárnapi találkozóra. Nyilván, a hazai pálya az ellenfél mellett szól. Talán az is mondható, rutinosabb játékosaik vannak a hazaiaknak, de nem gondolom, hogy ezen fog múlni a mérkőzést. Inkább azon, hogy ki mennyire tudott felkészülni, a napi forma dönthet. Bízom benne, rendben lesz nálunk a fejekben, és ha mindenki a kellő hozzáállással áll a meccshez, akkor bármilyen eredmény születhet. Nem szeretnék tippelni, de bizakodom, hogy legalább ponttal, vagy akár pontokkal megyünk haza. Van pár sérültünk. Galambosi Mátét két hónapja műtötték, most zajlik a rehabilitációja. A felkészülés alatt megsérült a balhátvédünk, Lakatos Miklós. Ők biztos, hogy nem játszanak. Egy-két ember még rajtuk kívül is kétséges, ugyan ők már edzenek sérülés után, de még nincsenek százszázalékos állapotban. Még kiderül, tudják-e vállalni a pályára lépést vagy sem.

Salgótarjáni BTC-BVSC-Zugló

Helyszín: Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion. Vezeti: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Kövér Tamás)

Rubint Richárd, a Salgótarjáni BTC vezetőedzője: – Jól sikerült a felkészülésünk. Játszottunk pár hasznos meccset, ahol lehetett pár olyan dolgot, amin még dolgozni kell. Volt egy csúnya vereségünk is, de szerintem jókor jött. Fölébredtünk, aztán edzettünk tovább. Azt gondolom, felkészültünk! Három embert igazoltunk, Puporka Dániel, Hegedűs Martint, illetve az utolsó pillanatban Nemes Ádámot. Sajnos a belsővédő posztról elment Grajzel Donáth, ami nem kellett volna, de meg kell oldani a feladatot, és szerintem meg is fogjuk! Azt mondom, sok minden van ebben a csapatban! Az az egy gyengeségünk van, hogy túl fiatalok vagyunk, de ez végül is nem baj! Minél magasabb céljaink vannak. Persze elsősorban az, hogy bennmaradjunk, de én és mi komolyabb tervekkel rendelkezünk! Biztos, hogy nem lesz egyszerű ez a hosszabb bajnokság, de nem félek tőle! Mindenki várja a mérkőzést, hiszen március óta nem játszottunk tétmeccset. Ez más találkozó lesz, mint ami a megyében volt. Nézünk róluk videót, tudjuk, hogy mit akar játszani az ellenfél, de csak a pályán dől el, mi is lesz. Én bízom a csapatban, mert nagyon sok van ebben a társaságban, és remélem, hogy jól fog sikerülni a kezdés! Sajnos van két játékos, aki nem teljesen egészséges, de ettől függetlenül készen állunk!

Gabala Krisztián, a BVSC-Zugló vezetőedzője: – Azt mondom, jelenleg nyolcvan százalékos állapotban van a csapat. Fizikálisan elvégeztük, amit el lehetett, de taktikailag még nem vagyunk teljesen tökéletesek, de ennek nem csak az idő, hanem elsősorban a csapat összetételének alakulása volt elsősorban a hátráltató tényezője. Szerintem két-három hét múlva leszünk olyan állapotban, amilyenben szeretnénk lenni, ami minket inkább jellemezni fog a hátralévő félévben. Nekünk az első és legfontosabb dolog a stabilitás lesz, tehát szeretnénk egy stabil csapat lenni. Mindig győzelemre játszunk, de az elsődleges célunk, hogy bennmaradjon a csapat és stabilitást mutasson. Szerintem ez teljes mértékben el is várható tőlünk. Bízom benne, hogy az első tíz hely valamelyikén fog végezni a gárda. Már hamarabb elkezdtünk utánanézni a Keleti-csoportnak, fel voltunk rá készülve, hogy ide fogunk kerülni. Ezért elkezdtünk úgymond nyomozni. Azt gondolom, hogy mindenkiről fogunk tudni mindent, mikor sor kerül egy adott mérkőzésre. Most is így van ez, tehát a Salgótarjánról is rendelkezünk minden fontos információval. Nem gondolom, hogy újat tudnak mutatni nekünk, hacsak ezen a héten nem gyakoroltak be valami extra dolgot. Próbálunk a lehető legkörültekintőbben felkészülni mind a csapatból, mind a személyekből. Gondolok itt akár az edzői filozófiára is. Lesznek, akikre nem számíthatok. Van olyan játékos, akinek nem adta ki időben a játékjogát a Német Labdarúgó Szövetség. Van, aki arccsonttörést szenvedett. Van, aki keresztszalag-szakadásból épülget fel. Szóval akad olyan, aki nem léphet pályára, van viszont huszonkét azonos képességű és tudású játékosom, tehát meg fogjuk oldani a hiányzókat. Persze mindenki örülne annak, ha valamennyi emberünk egészséges lenne, de az élet és a labdarúgás ilyen, mi ezzel nem foglalkozunk!

Next Post

Fontos láncszemét vesztette el a Berkenye

Ettől függetlenül minél előrébb törne majd a megye egy tabelláján Mohácsi László csapata. Július 20-án éjfélkor letelt a szabad áramlású nyári átigazolási időszak. Augusztus 31-ig már csak abban az esetben válthatnak klubot az amatőr labdarúgók, ha arra jelenlegi egyesületük beleegyezik. A következő időszakban ismertetni fogjuk, az elmúlt hetekben milyen változásokra […]
error: Content is protected !!