Egyelőre még jó pár kérdőjel akad a tavaszi idény körül

Gabi

Ugyan jelenleg még terebélyes a talányok száma, szépen-lassan megszülhetnek majd a válaszok is, ahogy már más megyékben.

Mint tudvalevő, a koronavírus miatti válsághelyzet miatt még novemberben úgy határozott az MLSZ, a csapatok minden következmény nélkül dönthetnek úgy, hogy a 2020-as évre befejezik az őszi szezont. Ezt követően beköszöntött a téli szünet, ami ugyan még egy darabig tart, a nógrádi labdarúgás résztvevőit, a közvéleményt már igen csak foglalkoztatja, vajon mikor indulhat útjára a labda a 2021-es tavaszi idényben.

Fontos leszögezni, hivatalos állásfoglalás ismereteink szerint még nem született a nógrádi versenyrendszerre, ezzel együtt, az előző időszakban oly sokan érdeklődtek már ilyen-olyan formában a folytatás kapcsán, hogy jelenlegi ismereteink szerint megpróbálunk beszámolni pár információról, innen-onnan származó hírmorzsákat megragadva.

Nos, az biztos, hogy több megyében már januárban beindul az első félévben elhalasztott meccsek pótlása. Kijelenthető, amennyiben két együttes mindenben megegyezik, gyakorlatilag bármikor lejátszhatják korábban már kiírt, de elmaradó találkozójukat. Az egy-egy igazgatóság által központosított folytatások kapcsán elmondható, néhol már január 30-án teljes fordulót rendeznek, de februárban egymás után fognak elrajtolni más megyék bajnokságai is.

Úgy tudjuk, megye egyes gárdáink közül többen már január legelején megkezdik a felkészülést. Lényeges megemlíteni, az egy tévhit, hogy nem szabad edzeni. A versenyigazolással rendelkező labdarúgóknak tarthatnak összevont foglalkozásokat, illetve amennyiben egy klub vezetője hivatalos igazolást állít ki, a perpillanat érvényben lévő este nyolc órási kijárási tilalmat sem kell betartani, egy-egy tréning idejéig.

Csupán Nógrádra kivetítve megállapítható, egyelőre csak tippelni lehet, mikor is vághatnak neki ismét a tétmérkőzéseknek a csapatok. Közbeszólhat a vírus, az időjárás vagy éppen a pályák állapota is. Vajon lehetnek majd szurkolók? Megemlítendő, eddig nem tudunk róla, hogy az a kötelezően előírt dátum változott volna, miszerint 2021. május 30-ig le kell zárni minden küzdelemsorozatot. Így a kérdések csak szaporodnak. Mi lesz az elhalasztott összecsapásokkal? Le kell játszani az érintett meccseket a tavaszi rajtig? Tegyük fel, nem. Ebben az esetben mikor lennének bepótolva? Hétköznapokon?

Úgy véljük, írásunk korábbi részében felvázolt, más megyékből már hitelesített információkat vesszük alapul, talán annyit jelenthetünk ki, februárban szépen-lassan kis megyénkben is újra pontokért viaskodhatnak majd a társulatok. Aztán meglátjuk, végül is mi lesz majd a hivatalos álláspont, amiről természetesen igyekszünk majd minél előbb tájékoztatást adni olvasótáborunknak.

Next Post

,,Feljebb akarok menni!"

A megye egyes mezőny hetedik helyén telelő Szendehely edzője, Dénes György reméli, tavasszal képes lesz kihozni magából a maximumot a csapata. Változatos őszi idényen van túl a megye egyes bajnokságban szereplő Szendehely. Öt győzelem mellett hét vereséget könyvelhetett el a tabella hetedik helyén telelő alakulat. A gárda élére a múlt […]
error: Content is protected !!