Eldőlt, két nógrádi műfüves pályán sem lehet játszani hétvégén

Gabi

A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt jó pár bajnokit és edzőmérkőzést kellett törölni.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy akár az is benne lehet a pakliban, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nem tudják majd megrendezni a hétvégére tervezett bajnokikat a megye egyben és a két vonallal lejjebbi nyugati-csoportban.

Nos, mostanra hivatalos tájékoztatást kaptunk Balassagyarmatról és Diósjenőről is, a lehulló hómennyiség miatt balesetveszélyessé váló talajviszonyok miatt mindkét műfüves pályán törölték a szombati és a vasárnapi játéknapot, a döntésről az érintett egyesületeket is értesítették.

A csapatok következő fontos dolga az lesz, hogy megbeszéljék egymással, mikor próbálják meg újból bepótolni a találkozókat. A megye egyben erre május 29-ig, míg a legalacsonyabb osztályban június 27-ig lesz lehetőség. Jelenlegi állás szerint csupán egy tétmeccs lesz a hétvégén, vasárnap az eredetileg kijelölt helyszínen bonyolítják le az Egyházasdengeleg-Rétság csörtét.

A szóban forgó mérkőzések:

Megyei I. osztály: Diósjenő SE-Mohora SE.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport: Szokolyi Alajos SE-Érsekvadkert SE II, Romhány SE-Felsőpetény SE, Őrhalom SE-Nagyoroszi HBB SE, Dejtár SE-Csitár SE.

Edzőmeccsek: Berkenye SE-Érsekvadkert SE, Szécsény VSE-Bánk SE, Szügy SE-Bercel KSK.

Next Post

Egyetlen bajnoki sem lesz a hétvégén

Korábban úgy tűnt, egy tétmeccset legalább le tudnak játszani, de mostanra ennek az esélye is szertefoszlott. Csütörtökön hírt adtunk róla, hogy a balassagyarmati és a diósjenői műfüves pályák használhatatlansága miatt több, a mostani hétvégére tervezett bajnokit sem lehet lebonyolítani a megye egyben és a két osztállyal lejjebbi nyugati-csoportban. Egy nappal […]
error: Content is protected !!