,,Egyben van a csapat”

Gabi

Az U19-es bajnokság nyugati-csoportjának első helyén veretlenül álló Érsekvadkert edzője, Szenográdi Péter szerint játékosai ott folytatták a szezont, ahol az előzőt abbahagyták.

Az Érsekvadkerti UFC várhatja az élről az U19-es mezőny nyugati-csoportjának tavaszi folytatását. Remek első félévet zártak a fiatalok, hiszen kilenc győzelem mellett egy döntetlent könyvelhettek. Az őszi idényt veretlenül teljesítő legénység eddigi szereplése kapcsán a társaság edzőjét, Szenográdi Pétert kérdeztük.

– Milyen törekvésekkel rendelkezett a bajnokság startja előtt?

– Ennél a korosztálynál számomra mindig is az a legfontosabb, hogy minél több fiatal játékost tudjak kinevelni a felnőtt csapatnak – kezdte Szenográdi Péter. Ha valaki ügyesebb vagy gyengébb, az feljebb vagy alacsonyabb osztályban, de folytassa ezt a sportot. Értem én, hogy sok idő edzésre, meccsre járni stb., de a labdarúgás vagy beszélhetünk bármilyen sportról, ahogy vesz el, úgy ad is. Ezek mellett a srácokat folyamatosan arra is ösztönözzük, hogy próbáljanak meg a legjobbak lenni, ne érjék be azzal, hogy csak kimennek a pályára, hanem minden meccsen fejlődjenek és nyerjenek.

– Hogyan tekint vissza csapata első félévére?

Elvégeztünk minden munkát, mondhatom, jól sikerült az alapozás. Mindenki tudja, mi a feladata, és folyamatosan visszakapom azokat az elemeket, amiket az edzéseken gyakorlunk, ez az egyik legjobb dolog, amit egy edző kaphat a mérkőzéstől. Nyilván vannak és voltak gyengébb meccsek, de ott is látszott, hogy egyben van a csapat és van tartása.

– Féltávnál minden mutatóban önök a legjobbak. Minek lehet köszönhető az eddigi remekelés, a veretlenség?

– Amikor ‘Vadkertre jöttem, az U13-as csapatot irányítottam, de folyamatosan láttam az ificsapat vergődését, és amikor Varga Balázs sokadjára kérte, hogy ott is tegyek rendet, elfogadtam, és Balga Larionnal nekivágtunk a dolgoknak. Sikerült egy jó csapatot összehozni, akik már tavaly is egy karnyújtásnyira voltak az aranyéremtől, de a vírus közbeszólt. A nem befejezett bajnokság második helyén álltunk, amikor  befejeztük a csonka szezont. Idén ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Edzünk, sokat dolgozunk, mert tudjuk, hogy csak így érhetünk el mindent, amit kitűztünk magunk elé. Még külön öröm, hogy mindenki jóban van mindenkivel, nincsen klikkesedés. Az összképet nézve jó csapatunk van.

– Egyénileg kiknek a játékát tudná kiemelni?

– Az idősebb játékosok minden tekintetben példát mutatnak a fiataloknak, és látszik, hogy szeretnek focizni, hisz a felnőtt mellett az ifi bajnokságot is komolyan veszik, de mindenkivel elégedett vagyok, és remélem, maradok is.

– Miképpen vélekedik a pontvadászatról?

– Az eredményeket nézve látszik, hogy ketté van szakadva a mezőny. Annak viszont örülök, hogy más csapatoknál felnőtt szinten is számításba veszik a fiatalokat, így ezek a mérkőzések komoly erőpróbák számunkra. Remélem, kitartanak mindenhol és jó meccseket lehet majd játszani.

– Van már valamilyen konkrét terve az alapozásra?

– Sok a kérdőjel, így egyelőre csak annyit tudunk, hogy amikor lehet, edzünk és készülünk.

– Mit vár tavasszal?

– Mindenképpen, hogy tovább fejlődjünk, ha ez sikerül, akkor már elégedett leszek.

– Zárszóként: inkább az utánpótlásban vagy felnőttekkel szeret együtt dolgozni?

– Minden játékosom tisztel és hallgat rám, így sokat fejlődtem ebben a három és fél évben. Három csapatot irányítani nehéz, ha ezt az ember nem örömmel teszi, akkor az már rég rossz. Mellette a családomtól is minden támogatást megkapok. Az utánpótlásban összesen hat év alatt mindent elértem ezen a szinten, így számomra mindig is fontos marad, és boldogan csinálom. Viszont, ha már azt tanítom, hogy legyél mindig jobb, akkor én is szeretnék az lenni. Jó lenne majd egyszer főállású edző lenni.

Next Post

Gyászol Nógrád megye

Elhunyt régiónk sportéletének meghatározó személyisége, az országos elismertségre szert tevő öregfiúk gálákat szervező Gabora János Pénteken látott napvilágot a szomorú hír, miszerint tragikus hirtelenséggel, értesüléseink szerint koronavírus-fertőzés következtében elhunyt Gabora János. Az országos viszonylatban komoly elismertségre szert tevő sportember összesen huszonhét alkalommal tudta megrendezni a megyénket középpontba állító jótékonysági eseményét, […]
error: Content is protected !!