,,Csak a szépre emlékezem”

Gabi

A tekintélyes életutat maga mögött tudó, a labdarúgásban korábban több szerepben is jelenlévő Bodonyi Béla napjainkban is igyekszik Nógrád megye futballját.

Rendre fel-felbukkannak olyan emberek a labdarúgásban, akik az idő előrehaladtával akár több szerepkörben is leteszik a névjegyüket. Méltán sorolható ebbe a körbe az a Bodonyi Béla, aki előbb edzőként, majd sportvezetőként is tartalmas életutat tudhat a háta mögött, ráadásul ezt még napjainkban is elmondhatja magáról, hiszen többek között az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának Társadalmi Elnökségében segíti a nógrádi futballt. A pályafutása folyamán megszerzett tapasztalatai mellett aktuális témák kapcsán is beszélgettünk cikkünk főszereplőjével.

– Hiányzik a kispad?

– Őszintén kell mondani, ugye? Igazából, talán a kispad igen, még el tudnám magamat képzelni meccselni, viszont ahhoz már picit talán kényelmes, céltalan és motiválatlan lettem, hogy mondjuk este hét órakor edzést tartsak a hidegben. Ez nem hiányzik. Most már hétvégenként olyan mérkőzésre megyek, ahova akarok, hiszen természetesen nem múlik el a labdarúgás iránti alázat, szeretet. Arra viszont nagyon kevés esélyt látok, hogy egyszer még kispadon találjam magamat.

– Tartalmas életútja során több szerepben is jelen volt a futballban. Miképpen tudná feleleveníteni ezeket az évtizedeket?

– Honti fiúként nőttem fel, aztán elsodort az élet közép- majd főiskolára. Ezt követően hazatértem tanítani, már Gödre, majd inkább alacsonyabb szinten futballoztam, megye kettes csúccsal. Voltam Nagymaroson, Verőcén, Zsámbékon. Miután felmértem, hogy profi valószínűleg nem leszek, egyre inkább vonzott az edzőség, először serdülő, majd ifi csapatoknál. Aztán 1991-től bekapcsolódhattam az akkor fénykorát élő váci futballba. Közel hét évig voltam a focigimiben edző és testnevelő. Utána tovább építettem magamat, amibe országjárás is vegyült. Előbb Palotás és Kalocsa NB II-es csapatainál fordultam meg, majd két NB III-as klub következett, először a Pásztó, aztán később Ipolyvecén írtunk történelmet a kétezres évek elején. Ezt követően Berkenyére tettem át a székhelyemet. Talán van valami közöm ahhoz, hogy akkor rendet vágva, más alapokra helyeztük a helyi focit, 2003 óta pedig sikercsapatként tarthatjuk nyilván az ottani gárdát, minden évben ott van a dobogó közelben a társaság. A megye meghatározó tagja lett, ahol a mai napig kikérik a véleményemet, illetve a vezetőségnek is tagja vagyok. Közben azért jött még egy edzői feladat Balassagyarmaton is, majd úgymond Gaál Dénes barátomék kitaláltak vezetőnek, és ott próbáltunk a maitól százszor rosszabb körülmények között jó eredményeket elérni. 2011-től Vácon voltam elnök, de aztán egy betegség miatt abbahagytam és a vállalkozásaimra fókuszáltam, inkább ilyen téren lettem sikeres. Mindemellett nem szakadtam el a futballtól, cégeim révén is igyekszem segíteni a Nógrád megyei focit.

– Melyik a legszebb, labdarúgáshoz köthető emléke?

– Sok szép dolog volt. Mindenütt jól éreztem magam, ott is, ahol esetleg nehezebb körülmények között voltam. Jól éreztem magam Balassagyarmaton is, ahol útilapot kötöttek a talpamra egy NB III-as ötödik hely után. Egy-két év után visszatértem vezetőként és a mai napig figyelemmel kísérem a csapat szereplését vagy elmegyek a meccsekre. Hasonlóan szép a Palotáson eltöltött időszak. Az Ipolyvecére elhívó Mihály Gyula barátommal mostanáig kiváló viszonyt ápolunk, egykori játékosaim közül Kovács Tamás például kiváló játékvezető lett. Berkenyén is számos barátom van. Mindenütt értek pozitív események, de már abban a korban vagyok, amikor a negatívumokat hozzátartozónak tartom az életemhez, de elfelejtem, és csak a szépre emlékezem, mint a katonaságnál.

– Semmilyen futballhoz köthető döntését sem bánta meg a mögöttünk hagyott évtizedekben?

– Ahogy Sági László is mondta az anno vele készített interjúban, teljesnek érzi a pályafutását és sok szépet kapott. Szokták mondani, ha a toronynak gatyája lenne, ő lenne a legnagyobb legény a faluban. Mindennek megvolt az oka. Lehet, hogy döntenék néha másként, de szerintem ez így szép és teljes. Ahonnan én elindultam, a honti földes pályáról és az utcai porból, talán azért vittem valamire. Elégedett vagyok azzal, amit a jó isten adott nekem ezen a pályán!

– Ahogy említette, a focitól viszont nem tud elszakadni, például az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának Társadalmi Elnökségében is találkozhatunk a nevével. Hogyan jött ez a pozíció?

– Schuchmann Attila és Gál Tibor barátaim kerestek meg ezzel kapcsolatban évekkel ezelőtt. Őszintén mondom, megtisztelő volt a felkérés. Kiválóan éreztem és érzem is magam. Azért a múlt idő, mert mostanában szünetelnek az amúgy kiváló hangulatú elnökségi ülések, amiket igyekeztünk több helyen lebonyolítani a megyében. Emellett számos közös programon vettünk részt, hiszen az igazgatóságnak van csapata, amivel fellépünk például rendre a Négy Megye Tornáján vagy a Csabai Kolbászfesztiválon. Vannak évzáróink, részt veszünk a játékvezetői bálokon, szóval normális helyzetben szinte minden hónapban van lehetőség a találkozásokra. Másképp nem tudnánk ezt kivitelezni ezekkel a kiváló sportemberekkel. Élvezem az így eltöltött idő minden percét!

– Személy szerint mi a véleménye Nógrád megye jelenlegi labdarúgása kapcsán?

– Ha egy szóval válaszolok, akkor szörnyű. Tehát, amikor azt olvasom, hogy a kirakatba emelt, éves szinten mondjuk százmilliós nagyságrendet utánpótlásra költő BSE Palóc Farkasok utolsó éves csapata, az általam nem lebecsült, de megye hármas Dejtártól többgólos vereséget szenved, ami ráadásul tetszik is az edzőnek, azt mondom, el kellene gondolkodni játékosnak, edzőnek és vezetőnek (akár megyei szinten is), hogyan tovább. Anno a portáljukon olvastam hozzászólásokat. Egyesek ünnepelték, hogy nem kell már két nagypályás utánpótlás csapatot indítani megyei szinten, mert ez a labdarúgás halála. Nem! Az a futball halála Nógrád megyében, hogy nincs utánpótlás! Negyven-ötvenéves emberek még kiválóan érzik magukat akár a megye egyben vagy alacsonyabb osztályban tömegével, viszont gyerek meg nincs. Talán olyan hat-nyolc klub képviselteti magát megyei szinten az U16-os és az U19-es korosztályban is. A kérdésem csak az, ki fog itt játszani, mondjuk tíz-tizenöt év múlva? Vagy mennyien fognak focizni? A mindig emlegetett utánpótlásba most tényleg özönlik a pénz annak, aki ügyesen gazdálkodik, még megyei szinten is. A létesítmények területén talán van komoly előrelépés, legalább is az én hatáskörömbe tartozó Nyugat-Nógrádon biztosan. Gondolok itt akár Diósjenőre vagy Berkenyére, ahol műfüves pályák állnak rendelkezésre. A környéken már szinte mindenhol van villanyfényes pálya. Kiválóan fejlődik a Szendehely. Azt nem tudom, hol vannak a gyerekek. Illetve tudom, mert az én fiam is nyolc évig kiváló eredményeket ért el, csak négy esztendeje már nem focizik, és tizenhét éves… Röviden: sok a feladat!

– Mit lehetne tenni, hogy fellendüljön utánpótlásunk?

– Kiváló kérdés. Már ránk is biztos azt mondták, hogy keveset futballozunk. Ahogy az uborkaszezonban olvasgattam a honlapjukon a kiváló játékosokkal és vezetőkkel készített interjúkat az én korosztályomból, rendre azt mondták, hogy mi reggeltől estig fociztunk. Nem tudom, ez világ- vagy magyar jelenség, mindenesetre nálunk a belustulás tapasztalható és a már ezerszer hangsúlyozott számítógéphasználat. Nagyon fontos lenne, hogy legyenek jó példák. Talán Oroszországban vezették be a focit tantárgyként. Még váci elnökségem alatt Kovács Kálmánnál (több, mint ötvenszeres válogatott, a Kispest egykori csillaga), dolgoztunk rajta, hogy a futball tantárgy legyen az iskolákban, de aztán másfelé kanyarodtak útjaink. Valamit tenni kell. A kiváló létesítmények mellé most már vannak teljesítmények is, hiszen egymást követő második alkalommal van Eb-n a válogatott, a Fradi pedig huszonöt év után újra BL-főtáblás lett. Mindezek mellett, valahogy vissza kell szereznünk a gyerekeket, mert valamiért nem akarnak sportolni. Ebben nagy szerepe van a testnevelő tanároknak, főleg a tanárnéniknek. Találkoztam olyannal, aki a futballt szinte irtotta. Biztos sok út vezet a sikerhez, de ez is az egyik lehetne vagy valamelyik ága.

– Fel-felbukkan a hír, miszerint előbb-utóbb eltörlésre kerülhetnek az utánpótlás kötelezettségek megyei szinten. Hová vezethetne egy ilyen döntés?

– Oda, hogy egyszer a kézilabda vagy egy másik sportág lesz az első számú. Ha a sportvezetők azt hangoztatják, nincs szükség az utánpótlásra, óriási gond van ezekben a fejekben is. A Bozsik-programok azért még működnek, hiszen olyan korban még nagyon szeretnek a gyerekek focizni, de utána már valamiért nem vonzó számukra az egyesületi futball. Itt jönnek képbe a megfelelő egyesületi vezetők, akik megpróbálhatnának változtatni ezen.

– Rövidebb és hosszabb távon milyen célokkal rendelkezik a megyei igazgatóság?

– Ugye mi kötve vagyunk az MLSZ-hez, a fő szabályokat ott adják meg. Természetesen az ország legkisebb létszámú megyéjében azért nekünk is vannak feladataink, céljaink. Terveink szerint például Székelyföldre kirándultunk volna a megyei U15-ös válogatottal, de a vírushelyzet közbeszólt. Azt szeretnénk, hogy már ilyen korban is futballistának érezzék magukat a srácok, egy-egy meghívónak pedig legyen rangja. Meglátjuk, ez hogy fog sikerülne. Mert például van a megyei felnőtt válogatott, ahol azt hallom, hogy nehezen mennek el a játékosok. Persze, aki elmegy, aztán jól éri magát, mert az igazgatóság négycsillagos szállodában szállásolja el, megtartható melegítőt kap, emellett pedig megmérettetheti magát más megyék labdarúgóival. Ennek ellenére általában az a vége egy ilyen alkalomnak, hogy többen nem veszik a fáradtságot, ilyenkor mindenki rengeteget dolgozik…

– Sokan szidják a jelenlegi megyei másodosztályt. Erről mit gondol?

– Az színvonaltalansághoz vezet, ha sok megye hármas csapat van. Egyrészt ez azért van, mert nem kell edzeni, ha aki vasárnap ép arra jár, az futballozik. Kiáll a csapat, de azért mondják, hét-nyolc játékos nem volt ott ezért-azért. Ez a bohóckodás szintje nálam! Azért megye kettőben feltételezhetően kellenének edzések, amit már nem nagyon vállalnak be. Ahogy általános iskolában, első után van második osztály, aztán, ha valaki nagyon ügyes, még harmadikos is lehet, ha jól veszi az akadályokat. Itt is van osztályba sorolás, ez így működik a világon mindenütt. Sajnálom, hogy így esetleg érdektelen lett a megye kettő. Én biztos, hogy hoznék egy olyan szabályt, az a csapat, amelyik megnyer egy bajnokságot, és nem megy följebb, tegyék két osztállyal vissza. Tudom, ez irritálhat embereket, de jobb lenne, ha mindenki vállalná a magasabb osztályú megmérettetést. Az igazgatóság nem tud mit csinálni, ha valamelyik klub nem felel meg egy bajnokság követelményeinek, ahogy azzal sem lehet mihez kezdeni, ha valamelyik csapat lejjebb akar vitézkedni vasárnaponként.

– Előfordul, hogy nyilatkozatokban negatívan említenek megy egy-egy játékvezetőt. Miképpen vélekedik erről a jelenségről?

– Amikor visszanézek egy-egy olyan mérkőzést a világhálón, ahol én szereplek és szidom a játékvezetőket, akkor nagyon csúnyán nézek magamra, és sajnálom, ha bárkit is megbántottam vagy nem úriemberként viselkedtem. Nagyon nehéz edzőnek lenni, de még nehezebb játékvezetőnek. A kézilabdához hasonlóan, már rég bevezettem volna, hogy mindkét térfélen legyen egy-egy játékvezető. Ekkor sokkal inkább akció közelben tudnának maradni. A VAR bevezetésével is tapasztaljuk, mennyire nehéz ezt mindig jól látni. Én minden esetben a játékvezetőnek adok igazat, még ha esetleg téved is. Fogadjuk el, nem csalni akarnak, nem szándékosan vezetnek el mérkőzéseket, még ha valaki úgy is érzi. A fiatal játékvezetőket is érik megjegyzések, de valamikor el kell kezdeni ezt a pályát is, és ha nem segítjük őket, nem partnerek az edzők és játékosok, akkor még inkább elmegy a kedvük. Utána pedig megy a siránkozás, hogy csak egy játékvezető van, pedig többet érdemelt volna a ragyogó megye hármas rangadó. Sokszor mondom, áll a zászló mindenkinek sportvezetőnek, edzőnek lenni, ahogy játékvezetőnek is. Pap István vezetésével kiváló oktatók várják a jelentkezőket. Adott a lehetőség, hiszen Bogár Gergővel szinte minden héten találkozhatunk az NB I-ben, Dolnegó Bálint pedig a másodosztályú keret tagja. Innen is följebb lehet tehát menni Nógrád megyéből, az pedig fantasztikus dolog, hogy országon innen és túl vezethetnek meccseket és hatalmas élményekkel lesznek gazdagabbak. Ők azt vezetik, amiért mondjuk mi több százezer forintot adunk, hogy élőben láthassuk.

– Hogy látja ezt a jelenlegi nem szokványos szituációt megyénk focijára levetítve?

– Eredmények tekintetében nagy vesztese volt a félbeszakadó 2019/2020-as szezonnak a Diósjenő, hiszen második helyen állt a csapat, amikor beszüntették a bajnokságot, és vélhetően meg lett volna a dobogó. Ez egy újabb lökést adott volna az amúgy is szárnyaló, szimpatikus klubnak. Remélem, ebben az évben a nagyon komoly fiatalításon áteső, tíz ponttal vezető Berkenye nem jár így. Biztos, hogy nem jó ez a helyzet, hiszen, ha a fiatalok nem is, az idősebbek szeretnek futballozni. Nagyon fontos, hogy legyen futball egy-egy faluban. Örülök, hogy Dejtárra is visszatért a foci vagy hogy Bernecebaráti csatlakozott hozzánk. Annak viszont nem, hogy egymástól viszik el a játékosokat az egyesületek, és mondjuk ahhoz, hogy Nagyorosziban legyen csapat, Honton meg kell szűnnie. Ez nem jó! Ahogy az sem, hogy most a hétvégékén nem találkozhatunk a sportbarátokkal, hogy élvezzük a futballt. A kis falvak életében azért nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen jellege program vasárnaponként.

Next Post

Akadtak változások Mátraterenyén

Négy érkezőt és öt távozót jegyezhetett fel Bujtár Tamás legénysége. Február 14. éjfélig tartott az aktuális átigazolási időszak. A következő napokban egymást követően ismertetjük azon megye egyes csapatok jövés-menés adatbankját, ahol történtek komolyabbnak mondható mozgások. Mint a lentiekben szemrevételezhető, Mátraterenyén négy érkezőt és öt távozót könyvelhettek el. Kovács Erik az […]
error: Content is protected !!