Budapesti ellenfelet náspángolt el a Bánk

Gabi

Átalakulva is tart a megye kettes csapat eredményes sorozata.

Szombaton lejátszotta második előkészületi találkozóját a Bánk, a BLSZ III-ban szereplő Pueblát fogadta Kovács Imre együttese. Érdekesség, hogy a budapesti gárda szerdán az Érsekvadkertet öt-négyes arányban múlta felül. Ezúttal már a párharc nógrádi résztvevője örülhetett, a megye kettes társulat ugyanis öt-kettőre legyőzte a vendégeket, így egy nagy átalakulást követően is tartják eredményes sorozatukat a házigazdák.

Felkészülési mérkőzés:

Bánk SE-Puebla 13 FC 5-2 (2-0)

Bánk SE: Molnár – Barkaszi, Fritz, Rapavi (Olasz), Gráf – Tóth A. (Pataki), Gréczi, Szabó B., Ladányi – Szandai, Pásztor G. Vezetőedző: Kovács Imre.

Gól: Szandai (2), Pásztor G., Barkaszi, Pataki.

Kovács Imre: – Szimpatikus, fiatal, de még rutintalan csapattal tudtunk egy jó iramú edzőmérkőzést játszani. A vendégek hétközben ugyan szép skalpot szereztek egy megye egyes csapat ellen, de szerintem ma mi szervezettebbek, fegyelmezettebbek és a kapu előtt is hatékonyabbak voltunk náluk, így ilyen arányban is megérdemeltnek tartom sikerünket. A múlt heti célokon kívül most a minőségi javulásban is előrelépést kértem a csapattól, melyet a nagy meleg ellenére többé-kevésbé sikerült is megvalósítaniuk a srácoknak. Születésnapomon jó teljesítménnyel, megfelelő hozzáállással és magabiztos győzelemmel köszöntöttek, melyet ezúton is köszönök nekik!

Next Post

Csúnya pofont szedett be a Szendehely

A fővárosi Duna SK hagyta idegenben helyben a nógrádi csapatot. Szombaton újra edzőmérkőzésen lépett fel a Szendehely, a BLSZ III-as Duna SK vizitált a délnyugat-nógrádi településen. Hazai szemmel nem sok köszönet volt a nógrádi társaság aktuális fellépésében, sima sikert könyvelhettek el a fővárosi vendégek. A mostani produkciótól sokkal több kell […]
error: Content is protected !!