Vasárnap Egerben javítana a BSE

Abszolút ki-ki meccsel folytathatja az NB III-as szezont a két vesztes mérkőzés után pályára lépő nógrádi csapat.

Az ESMTK-val szemben beszedett fiaskó után vasárnap az NB III Keleti-régiójának tizenharmadik fordulójában vigasztalódhat az előző két küldetésén pont nélkül maradó BSE, 13.30-tól a nagyjából hasonló célokkal rendelkező, az elmúlt három fellépésén rendre kikapó Eger otthonába hivatalosak a kék-fehérek. A házigazdák jelenleg a kiesést jelentő tizennegyedik pozícióban állomásoznak, perpillanat hat bajnoki egységgel van kevesebbjük, mint a nógrádi alakulatnak, így finoman szólva sem mindegy, miképpen fog leperegni az abszolút nyíltnak ígérkező ütközet. Szokásunkhoz híven, a közelgő találkozót megelőzően ismét megszólaltattuk a két érintett szakvezetőt, lássuk az Egert dirigáló Sütő Szilárd és a Balassagyarmatot irányító Nagy Tibor felvezető gondolatait!

NB III Keleti-csoport, 13. forduló, 2019. november 3. (vasárnap), 13.30:

Eger SE-Balassagyarmati VSE

Helyszín: Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion. Vezeti: Sándor Csaba (Soós András, Piskóczi Viktor)

Sütő Szilárd, az Eger SE vezetőedzője: – Érkezésem óta mindenféleképpen stabilabbak lettünk, az első meccseken érződtek azok a hibák, amiket védekezésben elkövettünk, de ha vereséget szenvedtünk, ha győztünk az elmúlt hetekben, mindig egy gól differencia volt a csapatok között. Ez azt mutatja, kezd kialakulni egy stabilitás. Előre játékban viszont még tovább kell lépnünk, hogy berúgjuk a helyzeteket, például a múltkori sényői mérkőzésen is nagyon sok lehetőséget kialakítottunk, jól mentünk át támadásba, de az utolsó döntések nem voltak megfelelőek, ezért sem tudtuk megnyerni azt a meccset. Egyébként a bennmaradás a célunk. A BSE egy frissen feljutó csapat, amely nagyon jól kezdte a bajnokságot, lehet látni az eredményeikből, hogy már több meglepetéssikert is elértek. Szervezett gárda, amely hatékony támadásban, amit bizonyít huszonegy rúgott góljuk, szóval erős ellenfélre számítok. Az előző fordulóban kiállított két játékosomra, Gajda Márkóra, illetve Valkay Richárdra nem számíthatok, sérülés miatt pedig Pataki Viktor nem lesz bevethető.

Nagy Tibor, a Balassagyarmati VSE vezetőedzője:– Egyelőre ugyanannyian vagyunk, mint a múlt héten, jelen pillanatban tizenhárman, ebből a létszámból kell megoldanunk a vasárnapi meccset. Most egy olyan mérkőzés jön, ahol remélem, tudunk pontot vagy pontokat szerezni, így is megyünk neki a kilencven percnek. Jó lenne, ha nyerni tudnánk, mert akkor stabilizálnánk a helyünket az első nyolcban. Nekünk fontos lesz ez a találkozó, ezért bízom benne, sikerül majd úgy játszanunk, hogy szeretnénk. Az Egerben is sok fiatal van, egy-két idősebb játékossal megtűzdelve. Úgy gondolom, mindent tudunk az ellenfélről, amit kell.

error: Content is protected !!