Szombaton és vasárnap várnak újabb erőpróbák NB III-as csapatainkra

A Jászberényt fogadja az STC, az MTK fiataljait látja vendégül a BSE.

A közelgő hétvégén már a harmadik körnek fognak nekivágni megyénk NB III-as legénységei, a harmadik vonal Keleti-régiójának újabb körében mindkét együttesünk saját otthonában lép pályára: az STC Salgótarján szombaton a Jászberénnyel méri össze tudását a Szojka Ferenc Stadionban, a BSE pedig egy nappal később az MTK második számú alakulatával mérkőzik meg a Kövi Pál Sportközpontban. Mindkét említett találkozóra 17.30-as kezdéssel kerül sor. Az aktuális párharcokat megelőzően újra megszólaltattuk az érintett gárdák szakvezetőit, lássuk, mit várnak az összecsapásoktól a csapatok trénerei!

NB III Keleti-csoport, 3. forduló, 2017. augusztus 26. (szombat), 17.30:

STC Salgótarján-Jászberényi FC

Helyszín: Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion. Vezeti: Jakab Árpád (Csóra Szabolcs, Kovács Brankó)

Zoran Kuntic, az STC Salgótarján vezetőedzője:Megbeszéltük, hogy mi volt az az MTK elleni mérkőzésen, melyek voltak azok a szituációk, amik még NB III-as szinten sem szabadna, hogy megtörténjenek, ezeket nem engedhetjük meg magunknak. Megnéztem a mérkőzés összefoglalóját, null-nullnál nekünk voltak ziccereink, viszont az ellenfél négy kapura lövésből három gólt ért el, természetesen, jobbak voltak, de úgy érzem, szerencsénk sem volt, amit viszont meg kell érdemelni, úgyhogy ebben nem szabad bíznunk, csak a munkában! A Jászberény tavaly harmadik lett a bajnokság végén, jó csapatról van szó, fel akarnak jutni, négy pontot szereztek eddig. Nekünk csak egy célunk lesz a szombati meccsen, az pedig az, hogy bármi áron megszerezzük a győzelmet! Optimista vagyok, mert tényleg jól dolgoznak a srácok, és biztos vagyok abban, hogy egyszer ki fog jönni a lépés, várom a Jászberényi elleni meccset, egyben pedig azt is, hogy megverjük az erős ellenfelet!

Gelei Károly, a Jászberényi FC vezetőedzője: – Nagyon kicserélődött a csapatunk a nyáron, nyolc játékos eligazolt, elvitték a teljes csatársorunkat, negyvenhárom gól eltávozott személyükben. Teljesen más csapatot kellett elkezdeni építeni, az a stratégiánk, hogy próbálunk megyei kötődésű srácokból összehozni egy olyan gárdát, ami picit jobban kötődik a városhoz, a megyéhez, és ezáltal kisebb kisebb költségvetéssel is dolgozunk. Sok az új játékos nálunk, és valljuk meg őszintén, pár meccsnek el kell mennie, míg az ő képességüket fel tudja térképezni az ember, de azt kell mondanom, mindenki becsülettel dolgozik és teszi a dolgát, nem lehet panaszom senkire, amit elterveztünk, elvégeztük, sajnos pár sérülés, illetve különböző eltiltások nehezítik a dolgunkat, de gondolom, mások is hasonló cipőben vannak, szóval sírni nem fogunk, aki játszik, éljen a lehetőséggel! A vezetőkkel abban maradtunk, egyelőre nem akarjuk meghatározni célkitűzéseinket, ugyanis öt újonc van a csoportban, ami nagyon irreálissá tenné, hogy a céljainkkal kapcsolatban mondjak valamit, ugyanis azt tudni kell a keleti régióról, hogy borzasztóan kiegyensúlyozott, a legelső és a tizennegyedik között és kicsi a különbség, a legutóbbi szezonban hét pont volt a differencia a még kieső és a negyedik között, ami azt mutatja, hogy igen csak egyben van ez a csoport, ebből kifolyólag pedig roppant nehéz tippelni, egyúttal megjósolni azt, hogy hol fogunk végezni. Ráadásul, az öt újoncról nem tudunk semmit, különböző híreket kaptunk, hogy ki milyen erőt képvisel, mi eddig pont két ilyen ellenféllel játszottunk, és alaposan meg kellett küzdenünk azért, hogy négy pontot szerezzünk, úgy vélem, ezek a gárdák semmivel sem gyengébbek, mint amelyek az előző évben a mezőny közepén vagy második felében helyezkedtek el, de például még nem játszottunk a Balassagyarmattal, mely együttes szemmel láthatóan megerősödött, de ez elmondható a rossz startja ellenére a Füzesgyarmatról is. Mi akkor fogjuk tehát kitűzni a céljainkat, ha elment öt-hat forduló, akkor fogjuk látni, mi az, amit reálisan elérhetünk ebben a szezonban. Tudom, hogy a Salgótarján kerete kicserélődött, így akár azt is mondhatnám, két, egymás számára teljesen ismeretlen gárda fog pályára lépni, de azért a Jászberény-Salgótarján meccseknek mindig van egy bukéja, hiszen nagyon komoly, küzdelmes mérkőzéseket vívtunk egymással. Azt gondolom, egy edző személye nagyban meghatározza egy csapat játékstílusát, a szakvezető felfogása nagyjából mutatja, mi várható, én pedig ismerem Zoran Kunticot, éppen ezért, nagyjából képben vagyok, hogy mire számíthatok az ellenféltől, úgyhogy inkább ebből a tényezőből indulok ki, nem abból, hogy fognak felállni a hazaiak, mert a játékosaik nagy részét nem ismerem, csak párat közölük.

www.jaszberenyifc.hu

NB III Keleti-csoport, 3. forduló, 2017. augusztus 27. (vasárnap), 17.30:

Balassagyarmati VSE-MTK Budapest II

Helyszín: Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont. Vezeti: Mencsik László (Szarvas László, Dávid)

Kis Károly, a Balassagyarmati VSE szakmai igazgatója: – Alaposan feltérképeztük az ellenfelet, de úgy gondolom, ezzel már minden csapat, illetve edző így van. Nagyon mozgékony csapatról van szó, amely a klasszikus MTK-futballt játssza, háromszögeket alakítanak ki, gyorsak, mozgékonyak, fiatal, szervezetten játszó együttesről beszélhetünk, láttuk az STC elleni mérkőzésüket, ahol jól használták ki helyzeteiket, lehetőségeiket. Csak abban az esetben lehet esélyünk, ha nagyszerű teljesítményt tudunk nyújtani, amiben bízom! Rendkívül nehéz a sorsolásunk, ezért a hazai mérkőzéseinket mindenféleképpen hozni kell! Ami a hetet illeti, vannak sérültjeink, illetve Ficzere továbbra is eltiltott, Tóth Patrik viszont már a rendelkezésemre áll, neki most telt le a harmincnapos leamatörizációs idő. Remélem, sokan kilátogatnak, biztos vagyok benne, hogy jó találkozót fognak látni, és annak ellenére, hogy az előző év negyedik helyezettjével játszunk, a három pont megszerzése a célunk!

Pölöskei Gábor, az MTK Budapest II vezetőedzője: – Jól ismerem a Balassagyarmat edzőjét, tudom, hogy mit várhatok az ellenféltől, egy nagyon szervezett és erőteljes futballt, úgyhogy egy nagyon nehéz mérkőzésre számítunk. Sajnos lehetséges, hogy nem lesz mindenki bevethető, a héten egy vírusos betegség szaladt át a csapaton, ezért két-három játékosom nem biztos, hogy hadra fogható lesz a hétvégére, de reménykedem, hogy tudják vállalni a pályára lépést. 

www.mtkbudapest.hu

error: Content is protected !!