Szombaton a Jászberény látogat Balassagyarmatra

A három mérkőzés óta veretlen BSE az NB III-as idény eddigi részében legyőzőre nem találó második helyezett ellen érne el egy újabb bravúros eredményt.

A Tiszaújvárosnál elért remek győzelem után szombaton már a harmadik vonal Keleti-csoportjának tizedik köre vár a BSE-re, az előző három fordulóban hét pontot szerző nógrádi alakulat 14.30-tól az idényben még veretlen, remek formában lévő Jászberényt fogadja a Kövi Pál Sportközpontban. Soros erőfelmérőjükön a mezőny egyik legerősebb csapatával mérkőznek meg az Ipoly-partiak, ettől függetlenül reméljük, kitart az eredményes széria, és ismét sikerült borsot törni az előzetesen esélyesebb oldal orra alá. Szokásunkhoz híven, a közelgő meccs előtt ismét megszólaltattuk a két érintett szakvezetőt, lássuk a Balassagyarmatot irányító Nagy Tibor és a vendégeket trenírozó Német Gyula felvezető gondolatait!

NB III Keleti-csoport, 10. forduló, 2019. október 12. (szombat), 14.30:

Balassagyarmati VSE-Jászberényi FC

Helyszín: Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont. Vezeti: Leél-Őssy Ádám (Baghy Csaba, Szabó Dániel)

Nagy Tibor, a Balassagyarmati VSE vezetőedzője: – Szaporodtak a sérültjeink, egy időre Kócsa is kidőlt, mellette Kovács, Gál és Mátyás sem lesz. Fel fogjuk tölteni a csapatot ifistákkal. Az ellenfélnél sok rutinos futballista van, akik NB I-ben és a másodosztályban szerepeltek, de ezt már megszoktuk és nem lep meg minket. Nehéz mérkőzés lesz, de nem is az eredmény érdekel, hanem az, hogy fegyelmezetten játsszunk, és próbáljuk megcsinálni azt, amit szeretnénk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Nekünk ezen a meccsen nagyon nincs vesztenivalónk, felszabadultan focizhatunk. Úgy gondolom, a múlt heti három pont komoly lökést adhat! 

Német Gyula, a Jászberényi FC vezetőedzője: – A vártnál jobb az eddigi teljesítményünk és szereplésünk. Olvastam pár cikket, hogy mi a bajnokságra törünk, de ez elvileg nálunk nem cél. Az már alapból egy nagyon jó dolog, hogy ez idáig nem kaptunk ki, és megmondom őszintén, most sem szeretnénk! Jó kérdés, meddig tarthat ki ez a széria, már volt egy kis hullámvölgyünk, szerintem, amíg a fejek ilyenek lesznek és ennyire akarják a jó eredményeket a játékosok, veretlenek maradhatunk. Sikerre éhes csapatot tudtam összehozni, ezért a sorozatunk tovább íródhat a félszezon végéig is. Minden ellenfélnek utánanézek, milyen játékosaik vannak, van-e ismertebb focistájuk. Látom, hogy nagyon fiatal riválissal lesz dolgunk. Ismerem a hazaik edzőjét, játszottam ellene, nagyon jó futballista volt. Tudom, hogy szervezett csapat vár ránk. Mi most holtversenyben elsők vagyunk, a listavezetőt pedig mindig, mindenki meg akarja verni, ezért kifejezetten nehéz mérkőzésre számítok. Nem titkos, kapusposzton cserélnem kell, de úgy gondolom, semmilyen probléma nem lesz ebből. Ludasi sérült, az ő hiányzása nagy érvágás, már az előző fordulóban sem szerepelhetett. Rajtuk kívül Ilkovics maródi. A többiek bevethetőek.

 

error: Content is protected !!