Szerdán vár Magyar Kupa küldetés az STC Salgótarján-SBTC duóra

Az NB III-as nógrádi csapat a másodosztályú Vácot fogadja, míg Csatlós Tamás gárdája a szintén megye egyes Szarvast látja vendégül.

Bár az NB I-es Diósgyőrtől egy-nullás vereséget szenvedő Balassagyarmat már kedden túlesett a Magyar Kupa hetedik fordulóján, szerdán 13.30-tól még két nógrádi csapatra is fontos feladat vár: az STC Salgótarján a második vonal ötödik pozícióját elfoglaló Vácot fogadja a Szojka Ferenc Stadionban, míg a megye egyben hibátlan mérleggel első SBTC a Békés megyei focivérkeringésben hasonló vonalban szereplő Szarvat látja vendégül a Tóstrandi Sporttelepen. A közelgő párharcokat megelőzően mind a négy együttes vezetőedzőjét megkérdeztük, nézzük, mit várnak a találkozóktól az érintett trénerek!

Magyar Kupa, 7. forduló, 2017. október 25. (szerda), 13.30:

STC Salgótarján-Vác FC

Helyszín: Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion. Vezeti: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Katona Brigitta)

Zoran Kuntic, az STC Salgótarján vezetőedzője: – Fontos nekünk a kupa, természetesen, véletlenül sem úgy megyünk ki a pályára, hogy kikapjunk! A Vác ott van az első ötben az NB II-ben, szóval jó csapat, vannak jó játékosaik, megfelelően összerakott brigád! Tudjuk, hogy ők a favoritok, ez nem is titok, de megpróbáljuk megnehezíteni a továbbjutásukat! Egy igazi kupameccset várok ettől a mérkőzéstől! A legutóbbi bajnokihoz képest Gál Szabolcs már játszhat, csak Zsivóczky sérült, úgyhogy mondhatom, komplett csapattal tudunk kiállni, aztán megpróbáljuk!

Horváth Károly, a Vác FC vezetőedzője: – Az eddigi idényben a vártnak megfelelően szerepeltünk, de persze nem vagyunk teljes mértékben elégedettek a teljesítményünkkel, törekszünk arra, hogy meg tudjuk ismételni az előző szezonbeli szereplésünket, ami szeretnénk, hogy pontokban és helyezésben is kifejeződjön. A Magyar Kupa egy nagyon jó lehetőség az előrelépésre, a csapatjáték fejlesztésére, lehetőséget adhatunk azoknak a játékosoknak, akik bajnoki mérkőzéseken kevesebb esélyhez jutnak, számukra ez egy megmérettetés, felmérés lesz. Nagyon jó, szervezett csapat az ellenfél, nagyon jó körülmények között vannak, NB III-as bajnokesélyesnek tartjuk a Salgótarjánt. Amit most is bizonyított, azáltal, hogy nagyon jó második félidei játékkal négy-kettőre megverte egyik riválisát, a Balassagyarmatot, úgyhogy egy pillanatig sem becsüljek le a hazaiakat!

Magyar Kupa, 7. forduló, 2017. október 25. (szerda), 13.30:

SBTC-Szarvasi FC

Helyszín: Salgótarján, Tóstrandi Sporttelep. Vezeti: Kátai Gábor (Márkus Péter, Köteles Csaba)

Csatlós Tamás, az SBTC vezetőedzője: – Ugyanúgy készülünk, mint az eddigi mérkőzéseinkre. Már a pásztói bajnokin is érezni lehetett, hogy a játékosok a kupameccsre készülnek. Motiváltak a srácok, várják már a találkozót. Próbáltuk feltérképezni az ellenfelet. Megnéztünk több videót róluk. Tudjuk, hogy jól kezdték a bajnokságot, utána egy kicsit megtorpantak, de a hétvégi bajnokin ismét nyerni tudtak. Egy jó csapat látogat hozzánk. Sajnos több hiányzónk is lesz sérülés és iskolai elfoglaltság miatt, de a helyükre belépők is meg fogják oldani a feladatot.

Rétes Pál, a Szarvasi FC vezetőedzője: – Eddigi őszi bajnoki szereplésünk a várakozásoknak megfelelő, három vereséget szenvedtünk, véleményem szerint valamennyi vállalható, hiszen az éllovasokkal szemben maradtunk alul, rendre idegenben. Az egyik ilyen meccs alakulhatott volna másként is, ott a szerencsével hadilábon álltunk, de a másik két mérkőzésen egyértelmű volt az ellenfél fölénye. A Magyar Kupával kapcsolatban nem lehet más a célunk, mint hogy minél tovább meneteljünk ebben a sorozatban. Igazság szerint, itt végig mellettünk állt a szerencse, hiszen a megyei selejtező alatt olyan csapatokkal találkoztunk, akiket ismertünk, és Fortuna homlokon csókolt minket és mindegyik találkozót hazai pályán tudtuk megvívni. Amikor kiléptünk a főtáblára, a Mosonmagyaróvár együttesét is otthon fogadhattuk, majd a hab az lett volna a tortán, ha most is ilyen leosztásban tudunk játszani, de már ilyen szerencsénk nem volt. Szeretnénk minél messzebb jutni, gondolom, így van ezzel a szerdai ellenfelünk is, mivel mindkettőnknek egy megyei első osztályú rivális ellen kell játszani, így teljesen nyílt a továbbjutás kérdése. Az SBTC-ről annyit tudunk, amennyit az internet, az MLSZ adatbankján utána lehet nézni a statisztikai adatoknak, azzal tisztában vagyunk, hogy toronymagasan vezetik a bajnokságot, rengeteg rúgott és nagyon kevés kapott góllal. Azt is tudjuk, hogy sajnálatos módon megsérült az egyik támadójuk, Czigler Benett, illetve tisztában vagyunk vele, hogy rendelkeznek olyan, magasabb szinteket megjárt labdarúgókkal is, akik a találatait több mint ötven százalékát rúgták. Ezen felül továbbá pár héttel ezelőtt voltam a Berkenye-SBTC mérkőzésen, és ugyan egy meccs alapján nem sok mindent lehet eldönteni, legalább egyszer láttam az ellenfelet. Mivel már időben a helyszínen voltunk, a ‘tarjáni klub lehetővé tette, hogy kedden egy edzés lebonyolítsunk a műfüves pályán, így aztán láttuk a környezetünket, nagyon jó minőségű játéktér fogja várni a csapatokat. Véleményem szerint, közel azonos erőt képvisel a két gárda, így aztán jóslásokba bocsátkozni, nem mernék, nem lehet, úgy vélem, mindkét együttesnek az az elképzelése, hogy feltétlenül sikerrel vívja meg a párharcot!

error: Content is protected !!