Régi-új arcokkal megerősödve készül vasárnapi mérkőzésére a BSE

A kék-fehérek legutóbbi bajnokcsapatának kapitánya, Szatmári Patrik mellett az NB I-et megjáró Szilágyi László is visszatért Balassagyarmatra.

Mint ismert, mostanában példátlannak mondható sérüléshullám sújtja megyénk jelenlegi egyetlen NB-s csapatát, az előző fordulókban rendre komolyan kellett törnie a fejét a harmadosztály Keleti-csoportjában szereplő BSE edzőjének, Nagy Tibornak, hogy éppen milyen összeállításban küldje ki a pályára az előző három erőpróbáján rendre alulmaradó együttesét. Nemrégiben eldőlt, hogy a klub illetékesei bizony nem tétlenkedtek, éppen ellenkezőleg, immáron hivatalos, hogy két régi-új balassagyarmati játékos is ismét magára fogja ölteni a kék-fehérek szerelését.

Szatmári Patrik az előző szezonban a megye egyben bajnoki címet szerző csapat kapitányaként segítette az Ipoly-partiakat, míg a korábban több nagy csatát megélő, az NB I-ben és a második vonalban is jó pár idényt lehúzó Szilágyi László izlandi légióskodás után tér vissza volt egyesületéhez. A tervek szerint már vasárnap, a Füzesgyarmat elleni hazai bajnokin is bevetésre kerülhetnek az említett futballisták, akik reméljük, rögtön minél jobb teljesítménnyel segíthetik majd a nógrádi alakulatot.

error: Content is protected !!