Megújulva vág neki az NB III-nak az SBTC

A salgótarjáni klub frissen kinevezett szakemberekkel készül a következő idényre.

Korábban már említést tettünk róla, hogy változtatásokra került sor a harmadik vonalba feljutó SBTC szakmai stábjában. Időközben az is hivatalossá vált, hogy a felnőtt csapat irányítását a nógrádi gyökerekkel bíró Vágó Attila vette át, a klub szakmai igazgatója pedig Kobka Viktor lett. A fekete-fehérekkel kapcsolatos történések kapcsán az SBTC Sport Kft. ügyvezetőjét, Szemán Norbertet kérdeztük.

– Mik a legfrissebb hírek az SBTC háza táján?

– Azzal kezdeném, hogy múlt hét pénteken megkaptam a Magyar Labdarúgó Szövetségtől a visszajelzést, hogy elfogadták a nevezésünket, tehát hivatalossá vált az NB III – kezdte Szemán Norbert. Ez az első és legfontosabb információ. Hétfőn megtartottuk a bemutatkozást és az ismerkedést a szakmai stábbal, ami a következőképpen nézne ki: a cél, illetve a stratégia az, hogy az SBTC labdarúgóklubban salgótarjáni vagy helyi kötődésű edzők és játékosok legyenek. Így jutottunk el végül az NB III-as vezetőedzőhöz, aki Vágó Attila lett. Ő Salgótarjánban élt, dolgozott és edzősködött is, itt töltötte el futballpályafutása egy részét, UEFA Pro licences mesteredző. Az utánpótlás szakmai igazgató Kobka Viktor lett, ő pásztói, fiatal, ambiciózus szakember, UEFA “A”-s végzettséggel.

– Kisebb érdekesség, hogy bizonyos értelemben három klub is a DVTK égisze alá tartozik az NB III Keleti-csoportjában. Mennyire függetlenek egymástól ezek a csapatok vagy éppen segíthetik a másikat?

– Függetlenek, de azért a pozitív hatásai érezhetőek és érvényesülhetnek. A piramisrendszernek a csúcsán a DVTK áll, mint regionális utánpótlás központ, az Eger és az SBTC pedig regionális alközpontként vannak jelen. A felfelé és a lefelé áramoltatás a legfontosabb része ennek az egésznek, hogy a legtehetségesebb játékosokat fel tudjuk adni a Diósgyőrhöz, onnan pedig a kevesebbet játszó, fiatal, de tehetséges játékosokat, akik esetleg nem férnek oda az NB I-hez vagy az NB III-hoz, le tudnak áramolni az alközpontba, például Salgótarjánba.

– Mik lesznek a klub céljai a következő időszakban?

– A legfontosabb rövidtávú cél a harmadosztályban való bennmaradás! Én próbálok meghatározni közép- és hosszútávú célokat is, ugye ez mind idő függvénye és egyéb más befolyásoló tényezők is vannak. A középtávú elképzelés, hogy stabil NB III-as alakulat legyen az SBTC, hosszabb távon pedig nem is lehet más a szemünk előtt, mint egy NB II-es csapat kialakítása. Ehhez remélhetőleg egy-két éven belül az infrastrukturális körülmények is adottak lesznek.

– Milyen változásokat hozhat a játékoskeretben a nyár?

– A szezon végeztével is elmondtam az akkori csapat tagjainak, hogy továbbra is számítunk rájuk, a gárda magját az a társaság alkotja, amely az osztályozón is szerepelt, hozzájuk pedig érkezhet öt-hat új játékos, akik esetlegesen húzóemberek lehetnek. Ahogy említettem, az a stratégia, hogy legyen helyi kötődés, mind a felnőtt keretben, mind pedig az edzői garnitúrában, de gondolok itt az utánpótlás szakvezetőkre is. Szerintem plusz lökést, motivációt ad a lokálpatriotizmus és hogy valaki salgótarjáni vagy itteni származású, esetleg megyei, környékbeli, régióbeli. Persze, lesznek kivételek, mert bármennyire szeretnénk, egyelőre nem tudjuk idehozni a Nógrádban dolgozó sportszakembereket vagy a nógrádi kötődésű legjobb játékosokat. Itt is majd szépen idővel, lépésről-lépésre haladva tudunk egy olyan bázist kialakítani, hogy az SBTC legyen a város, a megye és a nógrádi régió csúcsklubja.

– Hol kerülhet majd sor a hazai találkozókra az előttünk álló szezonban?

– Azon dolgozunk, hogy a Szojka Ferenc Stadiont NB III-assá alakítsuk, rendbe hozzuk. Valószínű, kilencven százalék, hogy ott fogjuk majd tudni megrendezni a felnőtt harmadosztályú mérkőzéseket. Az MLSZ-nek infrastrukturális előírásai vannak, amiknek meg kell majd felelni, azon vagyunk, hogy ezt képesek legyünk megoldani.

error: Content is protected !!