Döntetlenre végzett utolsó téli edzőmérkőzésén a BSE

A harmadosztály tavaszi startjára készülő ‘gyarmatiak a szintén NB III-as Dunaharaszti otthonában ikszeltek bajnoki főpróbájukon.

Szombaton túlesett utolsó téli edzőmeccsén a harmadik vonal Keleti-régiójának tavaszi szakaszára készülő BSE, bajnoki főpróbájukon a szintén NB III-as, a Közép-csoportban tizenötödik helyen tanyázó Dunaharaszti otthonába látogattak az Ipoly-partiak. A gyakorló találkozó egy-egyes remivel pergett le, bár a vendégek jóval közelebb álltak a győzelemhez, elpuskázott lehetőségeik miatt meg kellett elégedniük a döntetlennel. A nógrádi csapat kapujának közelébe csak elvétve kerülő házigazdák az első félidőben kissé váratlanul megszerezték a vezetést, majd miután az állás már nem módosult a szünetig, a második etapban Nagy Tamás egalizált, és mint utóbb kiderült, a már említett végeredményt is kialakította. Március 8-án Putnokon már tétmérkőzésen léphet pályára legénysége.

Felkészülési mérkőzés:

Dunaharaszti MTK-Balassagyarmati VSE 1-1 (1-0)

Dunaharaszti, sportpálya.

Balassagyarmati VSE: Erdei – Molnár, Pallagi, Lami, Vastag – Király Á., Kócsa – Király O., Nagy T., Gábriel – Szita. Csereként léptek pályára: Balogh, Klinger, Szenecei, Kócsa, Tóth B., Balázs S., Kovács K. Vezetőedző: Nagy Tibor.

Gól: Fekete, ill. Nagy T.

Nagy Tibor: – Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, különösen a második félidőben, de megint csak egyet tudtunk berúgni. Viszont az az egy lövés, ami a kapunkra ment, egyből gól lett.

error: Content is protected !!