Megszólal a hároméves eltiltással sújtott Kovács Dániel

A megye háromban szereplő Erdőkürt játékosa utólag már nem hagyná, hogy elvigye őt a meccs heve.

Haladjunk kronológiai sorrendben. Még 2019 május 18-án játszották le a nyugati megye háromban megrendezésre kerülő, három-kettes hazai sikerrel záruló Romhány SE-Erdőkürt SK mérkőzést, ahol a vendégeket erősítő Kovács Dániel a 73. percben piros lapot kapott, mert a jegyzőkönyvben foglaltak szerint, hátulról oldalba lökte és trágár szavakkal illette a játékvezetőt. Az eset után rendőrségi feljelentés is történt, így jó darabig nem járhatott el az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának Fegyelmi Bizottsága. Aztán az imént említett procedúra az előző év végén lezárult, majd a december 5-én kiadott hivatalos értesítőben ismertetésre került, hogy Kovács Dánielt egészen 2022. május 18-ig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltották. Nem nehéz kiszámolni, három évet kell kihagynia a megbüntetett focistának. Bár már korábban is szerettünk volna kapcsolatba lépni huszonhárom esztendős riportalanyunkkal, ez végül a napokban sikerült, a vele készített interjút pedig most már olvasóink is szemügyre vehetik az alábbiakban.

– Hogyan emlékszik vissza az ominózus mérkőzésen történtekre?

– Nem volt szoros a meccs, ennek ellenére parázs volt – kezdte Kovács Dániel. Egy tizenhatoson belül elszenvedett szabálytalanságból robbant ki az esemény, illetve a korábbi mérkőzések rossz ítéleteiből. Egy nagy fault után vitt tovább a lendület, majd miután elestem, rögtön fel is keltem egy térdre történő becsúszásból, de a síp néma maradt. Azt mondta a sporttárs, azért nem fújt, mert hamar felugrottam. Ezt követően nézett rám, majd futottam felé, és ahogy vitt a lendület, nem tudtam megállni, sajnos közben pedig a csapattársam is a háta mögé ért, és abból lett az a bizonyos könyöklés. Amit ezáltal nem is tőlem kapott, hanem a mögötte érkező játékostól.

– A játékvezető végül is azt írta be a jegyzőkönyvbe, hogy ön könyökölte le őt?

– Igen, illetve, hogy háttal állt, és úgy könyököltem őt mellkasba. Ami biztos, szemben állt, aztán összeért a mellkasunk. Ennyi!

– Mi történt ezután?

– Szócsata és csoportos összegyűlés, semmi tettlegesség, majd ment tovább a játék.

– Mi játszódott le önben, amikor olvasta a jegyzőkönyvet?

– Az ideiglenes jegyzőkönyvbe nem azok voltak írva, amik később utána, illetve amiket hallottunk. A meccs után szövegelésért került rögzítésre a piros lap, majd később megverésről és testi sértéstől volt szó, rendőrségi ügy is lett belőle. Vasárnap még volt egy “A” verzió, aztán született egy “B”. Őszintén, maga a jegyzőkönyv nem lepett meg, de a hároméves eltiltás igen.

– Mi a véleménye az eltiltás mértékéről?

– Eltúlzottnak tartom! Aláírtam volna még fél- vagy egy évet, de mivel a játékvezető kikerekítette a sztorit, így az ő története alapján döntött az MLSZ, nem a valóság szerint. Ezért kaphattam ilyen büntetést.

– Nem fordult meg a fejében, hogy fellebbezzen?

– De, csak a fellebbezési levél sajnos nem érkezett be.

– Hogyhogy?

– Nem tudom, valahol elkallódott.

– Mi lett a rendőrségi ügyből?

– Pénzbírság.

– Utólag valamit másképpen csinálna?

– Persze, már nem tennék semmit, nem hagynám, hogy elvigyen a meccs heve.

– Mennyire hiányzik a foci?

– Kiskorom óta a labda körül forog a világ. Mikor Budapesten játszottam, heti öt edzésem volt, plusz hétvégén bajnoki. Mindennap vidáman utaztam száz kilométereket, hogy edzhessek és játszhassak a hétvégéken.

– 2022-ben visszatér?

– Magamat ismerve, azt mondanám, hogy igen, de ki tudja még, addig mi lesz.

error: Content is protected !!