Már meg is van az őszi első helyezett a nyugati megye háromban

Ezúttal a címvédővel bánt el a Patak, idegenbeli pontszerzéssel jeleskedett az Ősagárd, hozta a kötelezőt a Kétbodony, javított a Hont, szép győzelmet aratott a Tereske, végre örülhetett a Felsőpetény, nem állt ki az Ipolyszög.

Az elmúlt hétvégén a tizenegyedik fordulót zavarták le a nyugati megye háromban. Az aktuális találkozók kapcsán elmondható, a tovább masírozó Patak a címvédő Érsekvadkert kettőnél aratott sikerének köszönhetően egészen biztosan megkaparintotta az őszi idény első helyét, az Ősagárd szép pontszerzést ért el Romhányban, a Kétbodony nem hibázott a Legénddel szemben, a Hont elvárható győzelemmel javított Keszegen, a Tereske felülmúlta a Rétságot, a szezonban először örvendő Felsőpetény kiütötte a Nézsát, az Ipolyszög nem utazott el Becskére. Lássuk a részleteket!

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 11. forduló:

Érsekvadkert SE II-Patak SE 1-2 (1-2)

Vezette: Szakal T. (ifj. Szakal T., Babcsán Zs.)

Érsekvadkert SE II: Partos – Pálfi (Csejk, 69.), Varga V. (Fábián L., 61.), Herczeg, Hustyava – Farkas (Burai, 46.), Gubik, Mácsik (Beluczki, 80.), Pap – Szabó L. (Pádár, 57.), Sipos. Játékos-edző: Gubik Ákos.

Patak SE: Pincze – Fritz, Simó, Mócsány, Szabó Z. – Csabai (Szenecei, 89.), Molnár M. (Kutnyik, 61.), Várhegyi, Varga O. – Szabó L., Bogdány. Edző: Bella Sándor.

Sárga lap: Pálfi, ill. Szabó L.

Gól: Szabó L. (29.), ill. Bogdány (11., 37.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Gubik Ákos: – Kimondottan jól kezdtünk, az első tíz-tizenöt percig, aztán megkaptuk a most már szokásosnak mondható Patak elleni tizenegyesünket, amivel nem lehet vitatkozni, teljesen jogos volt. Ezt be is rúgta az ellenfél, ami megtörte a lendületünket, akkor a vendégek irányítottak jobban. Vissza tudtunk azonban jönni a meccsbe és viszonylag gyorsan ki tudtunk egyenlíteni. Ezt követően egy védelmi hibából összehoztunk egy gólt az ellenfélnek, így vonultunk a szünetre. A második félidőben nyomtunk, hajtottunk. Ezután kissé bosszús lettem, ugyanis ha az egyik oldalon befújnak egy büntetőt kéz miatt, akkor a másik oldalon ugyanolyan szituációban ugyanúgy meg kellene adni, de ezt sajnos nem ítélte meg a játékvezető, bár nem értettük, miért, és még a vendégek is azt mondták, bizony ugyanolyan volt ez az eset, amiért ők tizenegyest rúghattak. Ez a momentum nálunk sokaknál kiverte a biztosítékot, ezután már nem játszottunk szépen, eldurvult a mérkőzés, amiért ezúton is elnézést kérek a patakiaktól, ez nem ellenük szólt, sajnos felpaprikázódtunk az elmaradt büntető miatt. Mindkét oldalon voltak lehetőségek, amiket ha berúgunk, máshogy is alakulhatott volna a meccs, ettől függetlenül azonban, szerintem kivettek a zsebünkből egy pontot, mert az a szituáció meghatározta a találkozó kimenetelét! A játékvezető lehetett volna következetesebb, mert ha az egyik csapatnak megadja, akkor a másiknak miért nem?!

Bella Sándor: – Küzdelmes, helyenként kemény belépőkkel tarkított, közepes színvonalú mérkőzésen vagyunk túl, szerencsére újabb sérülés nélkül! A hazai csapat ígéretéhez híven, megnehezítette a dolgunkat, nagy elánnal kezdtek, de tíz perc után alábbhagyott a lendületük. Sok helyzetet dolgoztunk ki, többet és veszélyesebbeket, mint a házigazdák, sajnálom hogy ezekből néhányat nem tudtunk gólra váltani. A második félidőben már kevesebb helyzet volt mindkét oldalon, a hajrában volt egy vitatott tizenegyes, aminek elmaradását nehezen emésztették meg a ‘vadkertiek, de úgy tudom, a mérkőzés után a játékvezető elmagyarázta, miért nem volt büntető…
A meccs összképe alapján rászolgáltunk a győzelemre, nagyobb koncentrációval már az első félidőben el kellett volna döntenünk ezt a meccset, és nem kellett volna az utolsó percig lázban égni! További sok sikert kívánok a ‘Vadkert csapatának!

Romhány SE-Ősagárd LK 1-1 (1-0)

Vezette: Körmöczi Á. (Jakus K., Bíró-Varga A.)

Romhány SE: Paróczi – Seres M., Majer, Jávor, Máthé – Kohári, Nagy B. (Stvorecz, 78.), Jónás I. (Boros, 27.), Pribelszki (Saliga, 75.) – Varga B., Marsicki (Tóth F., 68.). Edző: Seres István.

Ősagárd LK: Kapuszta – Misják, Holecz, Kraft, Farkas (Hártó, 46.) – Tóth P., Bognár, Kuska, Balogh – Prétor, Janecska. Edző: Gyuricza Zoltán.

Sárga lap: Farkas, Kapuszta, Kraft

Gól: Marsicki (24.), ill. Kuska (70.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Seres István: – Ismét nagyon körülményesen jöttünk össze, de szerencsére a kezdésre nem volt probléma. Jól is kezdtük a mérkőzést, az első félidőben egykapuzva, helyzetet helyzet hátán kialakítva, jól játszva hoztuk, amit megbeszéltünk. Viszont gólig csak egyszer jutottunk. A második félidőben teljesen érthetetlenül szétesett a játékunk. Mindent középre passzoltunk, és mire a szélére kerülhetett a labda, úgy betömörültek a vendégeink, hogy lehetetlen volt megbontani őket. Aztán megkaptuk a borzalmas gólunkat, majd félpályáról. Begörcsöltünk, és semmi, de semmi nem sikerült. Az ellenfelünk egy félidőt tíz emberrel játszva, nagyot küzdve, kihasználta az őszi döntetlen szériánkat. Keressük a megoldást, hogy valahogy kikászálódjunk ebből a gödörből.

Gyuricza Zoltán: – Először is, szeretném megköszönni a Romhánynak, hogy belementek az időpont módosításba. Szép példája annak, hogy van, aki játszani szeretne, nem könnyű ingyen pontokat szerezni… Így is csak tizenketten voltunk, és mivel két játékos is megsérült az első félidőben, a teljes második játékrészben emberhátrányban voltunk. Az első félidőben, ha jobban koncentrálnak a hazaiak, eldönthették volna a meccset, de szorgalmasan a kapu fölé lövöldöztek. Érdekes módon, emberhátrányban fegyelmezettek és stabilak voltunk, csak kósza lövésekig jutottak a hazaiak, mi pedig egy remek egyéni villanással kiegyenlítettünk és meg tudtuk tartani az állást. A történtek fényében ez egy jó eredmény volt.

Kétbodony SE-Legéndi SE 5-1 (5-0)

Vezette: Balázs Z. (Sáfrány Sz., Rácz D.)

Kétbodony SE: Miklián – Németh, Filiczki (Lichy, 61.), Majoros, Farkas – Kelemen G. (Melo, 46.), Simon G., Bartyik, Bencsik (Muszta, 77.) – Tomis, Kovács R. Edző: Baráth Péter.

Legéndi SE: Kalla – Moravetz, Tóth K., Durucz F., Nyúl (Fazekas, 67. ) – Kovács K., Franyó, Füle, Tóth J. (Márkus, 67.) – Néma, Radics K. Edző. Bujnyik János.

Sárga lap: Néma

Gól: Kelemen G. (6.), Kovács R. (14., 42.), Bartyik (16.), Simon G. (27.), ill. Fazekas (88.)

Jók: Kovács R., Kelemen G., Bartyik, Majoros, Miklián, ill. az egész csapat

Baráth Péter: – Nagyon jól kezdődött a mérkőzés, mindjárt az elején szereztünk egy gólt, aztán jöttek sorban újabb szép támadások és találatok, a szünetig pedig öt-nullra vezettünk. Ezt követően úgy gondolták a fiúk, megvan a meccs. Utólag tudtam meg, hogy a mérkőzés előtti napokban komoly bulikat rendeztek maguknak a srácok, többüknek is születésnapja volt. Emiatt bizony igen csak elfáradtunk a második játékrészre, a vendégek pedig csipkedték magukat és még szépítettek is, le a kalappal előttük, becsületesen küzdöttek és nem adták föl. Igazságos eredmény született, szerintem nagyszerű győzelem volt, bár a második félidő felejthetőre sikeredett.

Bujnyik János: – Sajnos négy fix emberünk hiányzott, ebből pedig ezt tudtuk kihozni. Magunknak köszönhetjük a vereséget, bár jobb volt a Kétbodony, ennyivel azért nem, a mi hibáinkból éltek, amiket nem szeretnék minősíteni. Az első negyedórában bennmaradtunk az öltözőben, ekkor háromgólos előnyt alakítottak ki a hazaiak, ahonnan már nehéz felállni. A második félidőben szerintem egyenrangú ellenfelek voltunk. A játékvezetéssel nem szeretnék foglalkozni, inkább nem mondok sem jót, sem rosszat, maradjon meg az emlékeinkben úgy, ahogy történt. Készülünk a következő vasárnapra!

Keszegi SE-Szondy SE Hont 1-3 (1-1)

Vezette: Berta I. (Reviczki J., Soós-Valenta B.)

Keszegi SE: Irk – Gyuricza (Rudolf J., 64.), Murcsik, Gyurina (Karaba, 87.), Kapoun – Turcsán (Pistyúr, 82.), Terjék, Gyetván T., Belencsák – Hekli (Bogdán, 64.), Gombos. Edző: Gyetván Attila.

Szondy SE Hont: Brinyiczki – Ruzsa, Garazsi D., Horváth K. (Zsarnóczay, 82.), Kovács P. – Kupecz N. (Vasas, 69.), Pál L., Majer F., Makrai – Vig, Oláh Á. Edző: Garazsi József.

Sárga lap: Kapoun, ill. Oláh Á., Makrai

Gól: Terjék (31.), ill. Oláh Á. (21., 67.), Vig (63.)

Jók: Terjék, ill. Oláh Á.

Gyetván Attila: – Még mindig csodás őszi napsütésben, jó pályán kezdődött az összecsapás. Az első ajtó-ablak helyzet ismét a miénk volt, amit szokás szerint kihagytuk, míg az ellenfél az első valamire való támadásából (egy villámgyors kontrából) megszerezte a vezetést. Hajtottunk az egyenlítésért, ami egy egyéni villanással sikerült is. Fordulás után az ellenfél egy hibából megszerezte a vezetést és a sokkunk alatt gyorsan rúgott még egyet. Küzdöttünk, hajtottunk, helyzeteket alakítottunk ki, de ma nem sikerült még a büntető értékesítése sem. Csalódott vagyok, mert nem jött ki ma a valós tudása a csapatnak, igaz, voltak hiányzóink, de ez akkor sem mentség a gyengébb játékra! Nyerhetőnek vélt meccset engedtünk ki a kezünkből, a mérkőzés első negyedórájában eldönthettük volna a találkozót, e helyett csak kapkodás lett a játék helyett.

Garazsi József: – Már eljutottam arra a szintre, hogy nem foglalkozom a hiányzókkal! Elég jól álltunk fel, mondtam is a fiúknak, az a lényeg, hogy jó időben játsszunk egy jó meccset és mindenki élvezze a futballt, ne “tartogassuk az erőnket”! A meccs előtt megláttam a játékvezetőt, aki sok meccsen működött már nekünk, kisebb-nagyobb tévedésekkel, de sosem volt vele komolyabb probléma. Oda is mentem hozzá, és mondtam neki, “sporttárs, végre küldtek egy értelmes szakembert a mérkőzésre!” Valamit megérezhetett, mert úgy reagált, várjuk meg a végét, és inkább a lefújás után mondjam… Aztán elkezdődött a találkozó és hamar megszereztük a vezetést. A hazaiak kihagytak két-három ziccert, most nekünk volt szerencsénk. Aztán egy szép bombagóllal egyenlített a Keszeg, így döntetlennel fordultunk. Katasztrófa volt az első félidő, mindenki harminc százalékon poroszkált a pályán. Aztán a szünetben megint kaptak tőlem a srácok hideget-meleget, hatvanas pulzussal, egyik sem volt megizzadva, pedig még a nap is sütött. Megosztottam velük, ki, mire képes valójában és addig annak a tudásnak hány százalékát nyújtotta, egyben felvázoltam, mit várok tőlük folytatásban. A második félidőre valamivel jobb lett a játékunk, az ellenfél hibájából pedig ismét előnybe kerültünk, majd egy értelmes támadásból már kettővel mentünk. Ezt követően a bíró nagyon könnyű szívvel befújt egy tizenegyest a házigazdáknak, pedig a keszegi játékos rúgta fel a keszegit… A büntető kimaradt, majd a végén még voltak helyzeteink, amiket nem tudtunk kihasználni. Eljutottunk arra a szintre, hogy nagyon rossz játékkal is tudunk nyerni, de a három pont a lényeg.

Tereske KSE-Rétság VSE 3-1 (1-1)

Vezette: Bencsik B. (Moldován P.)

Tereske KSE: Candidó – Jakubecz, Kosik E., Váró, Ocsenász – Kiss G., Vas, Dóbiás D., Oláh L. (Medvik, 52.) – Dóbiás P. (Kosik Zs., 76.), Adi. Edző: Kiss Balázs.

Rétság VSE: Hajnis – Benkő R., Ujlaczki, Havay B., Maglódi – Burai, Nagy G., Homolya A. (Bajzek, 64.), Rácz A. – Homolya E., Pintér

Sárga lap: Homolya A., Nagy G.

Gól: Oláh L. (31.), Babicz (50.), Dóbiás P. (63.), ill. Pintér (44.)

Jók: Vas, Jakubecz, ill. senki

Kiss Balázs: – Jó időben játszottunk egy jó mérkőzést, amit 88 percen keresztül irányítottunk. Nagyon nehéz volt átjátszani az ellenfelet, mert be voltak tömörülve, a védekezésre koncentráltak, de az első gólnál Oláh Laci jó helyen tartózkodott, ezzel pedig az első félidőben megszereztük a vezetést, majd a szünet előtti utolsó két percben kicsit elvesztettük a fonalat és kaptunk is egy gólt, amivel egyenlítettek a vendégek. A második játékrészben még kétszer a kapuba találtunk, aminek nagyon örülünk. Jó dolog az, amikor legyőzöd a dobogó középső fokán álló ellenfelet, de szerény véleményem szerint, jelenleg ez a Rétság nem a második helyre való csapat… Ki tudtuk próbálni az új öltözőt, mindenkinek nagyon tetszett. Várjuk a folytatást! 

Felsőpetény SE-Nézsa SE 5-0 (1-0)

Vezette: Körmöczi Á. (Bíró-Varga A., Kőhalmi B.)

Felsőpetény SE: Szabó Sz. – Tóth P., Rodák L., Benyusovics (Sulyán, 56.), Karacs – Pogácsás, Szalai (Kovács K., 75.), Belovai, Varga B. – Rendi, Tabics. Edző: Laczkovszki Zsolt.

Nézsa SE: Tar – Bacsa, Lestyán Balázs, Mészáros R. (Fehér, 62.), Lestyán Bence (Fűrész, 56.) – Mészáros M. (Havjár, 46.), Urbán Zs. (Kohlács, 54.), Kovács L., Garai – Lőrincz (Rapavi, 20.), Szunyogh. Játékos-edző: Rapavi Péter.

Sárga lap: Mészáros R., Fűrész, Szunyogh

Gól: Tabics (26., 82.), Benyusovics (48., 49.), Rodák L. (61.)

Jók: Belovai, Benyusovics, Rodák L., Tabics, Szalai, Tóth P., ill. Tar, Kovács L.

Laczkovszki Zsolt: – A sok balszerencsés elveszített szoros meccseink után, végre megérdemelt győzelmet arattunk itthon! Büszke vagyok a csapatra, hogy higgadtan, okosan, fegyelmezetten játszottak kilencven percen keresztül! Végig uraltuk a mérkőzést, voltak ziccerei az ellenfélnek, de nem tudott vele élni! Szeretném megköszöni a csapatnak, a szurkolóinknak a kitartást, és azt, hogy a kudarcok ellenére se adták fel a harcot! Hajrá ‘Petény!

Rapavi Péter: – Jól kezdődött a mérkőzés, mert tizenhatan jelentünk meg. Aztán elkezdődött a találkozó és kiderült, ez lesz az egyetlen pozitívum ezen a csodás vasárnapi délutánon. Nem tudunk felpörögni meccsekre. Nem megy ez nekem, vagy nekünk, nem tudom. Nem bántom a bírókat, de ők sem sokkal voltak jobbak, mint mi. Lélektelenül játszottunk és ráadásul még rosszul is. Úgy érzem, hogy eljött az a pillanat, hogy elgondolkozzam, van-e értelme ennek. Nyolc éve mindent megteszek egyedül, hogy legyen Nézsán foci, de visszafelé semmit nem kapok, hogy lássam, van értelme. Nem magam miatt csinálom, mert én már nyáron sem akartam nevezni, mert tudtam, rám marad minden, mint mindig. Belefáradtam. Olyan emberek hagynak cserben, akikről azt hittem, a barátaim. Most nem azokra gondolok, akik eligazoltak, bár úgy érzem, ők is engem hagytak cserben. Úgy érzem, Nézsán nem sokáig lesz már csapat, hacsak nem találnak mást, aki erre energiát és időt áldozna.

KSE Becske-Ipolyszögi SE

Az ipolyszögiek nem álltak ki, ezért a becskeiek meccs nélkül kapták meg a pontokat.

Szabadnap: Erdőkürt SK.

A bajnokság aktuális állása:

error: Content is protected !!