,,Már csak én maradtam hírmondónak”

A nézsai focicsapatot már tíz éve életben tartó mindenes, Rapavi Péter úgy érzi, lassacskán befejezi a megye hármas csapatnál való szerepvállalását.

Kár tagadni, jó pár olyan egyesület van az országban, amit ugyan különféle tekintetben, de egy-egy ember tart életben. Ezen klubokhoz sorolható a jó ideje a nyugati megye háromban szereplő Nézsa SE is, mely gárda sorsa immáron tíz esztendeje Rapavi Péter kezében van, aki elnökként, technikai vezetőként, játékos-edzőként, tehát gyakorlatilag mindenes szerepkörben segíti szeretett csapatát. Az évek alatt egyre inkább kedvét vesztő sportemberrel fokozatosan csökkenő motivációja kapcsán beszélgettünk.

– Hogy emlékszik vissza a kezdetekre, amikor átvette a klub irányítását?

– Tíz éve megkeresett az időközben elhunyt Tóth József és a polgármester úr, hogy szeretnék, ha én vinném tovább a sportegyesületet – mondta Rapavi Péter. Megígérték, hogy amiben tudnak, segítenek. Édesapám majdnem húsz esztendeig volt benne a vezetőségben. Mindig is óva intet attól, hogy én is egyszer belekerüljek. Rengeteg stressz, idő és munka. Sajnos nem hallgattam rá. Azonban pont akkor volt arról szó, hogyha én nem veszem át, valószínűleg megszűnik a csapat. Eligazoltak azok, akik igen meghatározó játékosai voltak a csapatnak, és Gödről járva évek óta itt játszottak. Mivel akkor a mi ifink került fel a felnőttbe, úgy gondoltam, a társaság miatt megpróbálom. Volt egy gyűlés is, ahol az akkori barátaim győzködtek, megleszünk, ahogy az ifi is, csináljuk. Pont ők már abban a félévben ott is hagytak. Abból a társaságból már csak én maradtam hírmondónak.

– Pro és kontra alapon milyen tapasztalatokkal gyarapodott a mögöttünk hagyott időszakban?

– Sajnos rengeteg negatív élménnyel. Az ígéretekkel, hogy fognak járni, aztán elkezdődnek a meccsek, és akik megígérték, hogy jönnek, eltűnnek. Most nyáron is külön megkérdeztem mindenkit, van-e értelme nevezni, mert én már be akartam fejezni. Azt mondták, persze, azóta még meccset nézni sem voltak. Én igazán megértő vagyok és elfogadom, ha nincs kedvük, de én ezt nem a magam szórakozásáért csinálom. Én mindenkire tekintettel vagyok, akkor ezek az emberek rám miért nem tudnak? Ha már csinálja és megígérte, hetente két órára legalább a társaság miatt jöjjön el. Természetesen van jó oldala is. Mikor visszajöttem Nőtincsről, volt egy gyönyörű tavaszunk, rá két évre meg egy szép szezonunk, amit sajnálok, hogy úgy ért véget. Valószínűleg, ha nem így döntök, akkor, nem végeztem volna el edzői tanfolyamot. Lehet, a Bozsik-program sem lenne, pedig most is szép számmal fociznak a gyerekek. Nem lettem volna edző Nőtincsen, a Dunakeszi Vasutasnál, vagy akár jelenleg Bánkon az U16-nál. Ezek azért megszépítik a dolgokat, pedig nagyon fárasztó volt, amikor egy szabad délutánom van egy héten. Hétvégén a szombati Bozsik-tornák, valamint a felnőtt mérkőzések miatt a szezonban végképp semmi időm sincs semmire. Ez mellett rengeteg embert megismertem (a foci miatt lettem egy gyönyörű lány keresztapja is), akiket anélkül nem, akár a szövetségben dolgozó kedves hölgyeket is mondhatnám példának. Azonban a gyerekekkel való foglalkozást bánnám a legjobban. A leghálásabb feladat a világon.

– Milyen nyomokat hagyott önben, amikor 2016-ban harminchat év után kénytelen volt visszalépni a gárda a legalacsonyabb osztályba?

– Eligazoltam Nőtincsre! Viccet félretéve, én évekkel előtte mondtam, hogy meg kell tennünk. Mindenki csak hurrogott, hogy egy Nézsa ne lépjen vissza. Milyen megalázó. Viszont az utánpótlás jó ideje szenvedett, nem volt értelme. Természetesen, akik mondták, ne tegyük ezt meg, nem könyörögtek a gyerekeknek hétről-hétre, hogy ki bírjon állni az ifi vagy szaladgáltak szomszéd településekre értük. Mára már belenyugodtak, sőt belátták, jobb így. Közelebbi csapatok vannak és szomszédvári rangadók. Azért a nógrádsápi derbik hiányoztak, mert annak mindig megvolt a varázsa a nézők miatt.

– Kisebb kuriózum, hogy az elmúlt években gyakorlatilag elnökként, technikai vezetőként, edzőként és a pálya minden posztján segítette már az egyesületet.

– Igen, lényegében mindent én csinálok. Már annak is örülnék, ha valaki megírná a jegyzőkönyvet, így többször tudnék kezdeni is. Évekig a játékosokért is én mentem, akár Tereskére vagy ahonnan épp jártak. Ez az utóbbi időben változott és segítenek a fiúk. Nem tudom, más csapatoknál van-e olyan, aki ennyi mindent csinál. Ősszel kapusként is szerepeltem két mérkőzésen, de jó pár évvel ezelőtt, több, mint egy évig védtem jobb híján. Fura volt a csatárposzt után. Nagyon sokszor játszom utolsó embert is az utóbbi idényekben. A kényszer nagy úr. A pályaszóráson és a mosáson kívül tényleg mindent én csinálok.

– Meglátása szerint mennyit változott a régió futballja az elmúlt esztendők alatt?

– Szép lassan és észrevétlenül csökken a csapatok létszáma. Már elmúlt a varázsa a megyei focinak. Tíz éve még az ifjúsági bajnokságnak is volt értelme. Az utolsó évek, amikor még voltak gyerekek, akik akartak és tudtak focizni. Kimaradt nyolc év, amikor nem volt Bozsik-program sem. A mostani gyerekek amúgy is nehezen veszik rá magukat a sportolásra. Az sok idő volt, nagyon sok idő lett oda. Naivan mi is azt hittük hét éve, hogy lesz Bozsik-program és ezzel együtt újra utánpótlás is. Hát, nem. Szép lassan elveszik a fiatalokból a fociszeretet. Lasszóval kell összefogdosni a srácokat az ificsapatokhoz. Ideje lenne belátni a szövetségnek, hogy haldoklik az utánpótlásnevelés. El kell engedni a kötelező utánpótlást. Mondom ezt úgy, hogy a helyi iskolával közösen, heti negyven-ötven gyereknek tartunk edzést.

– Velük mi lesz később, akár el is kallódhatnak?

– Abból kiindulva, hogy amikor 2013-ban elkezdtük csinálni a Bozsik-programot és az akkori gyerekek fele már nem akar focizni, van rá esély. Volt egy srác, akin már kilenc-tíz évesen lehetett látni, hogy nagyon jó érzéke van a kapusposzthoz. Imádta. A szülei külön edzésekre is hordták. Aztán kitalálta, mezőnyben akar játszani, végül tizenöt éves korára már járni sem akart. Ezekkel sajnos nem tudunk mit kezdeni, erőltetni nem szabad. Most van még egy nagyon jó kis korosztályunk az U11-ben, köztük három ügyes lány is. A 2006-os korosztályunk is jól szerepel Bozsik-tornákon, sokan is vannak. A most járó gyerekekben a lelkesedés megvan, de valami még hiányzik belőlük.

– Perpillanat milyen ambíciókat dédelget az említett edzősködéssel kapcsolatban?

– Ezen sosem gondolkoztam. Utánpótlásszinten mindig az vezérelt, hogy a nézsai gyerekeknek tudjunk továbbhaladást biztosítani, mondjuk a Dunakeszi Vasutasnál, ahol munkát vállaltam. Ott lesz számukra az U14-es, az U16-os és az U19-es korosztály. Így lesz hová menniük, ha kiöregednek a Bozsik-programból. Sajnos ott időközben megszűnt az U16, viszont pont akkor keresett meg Csizmár Gábor Bánkról, így szerencsére nem esett ki egy gyerek sem azok közül, akik hét éve velünk kezdték a focit és azóta is járnak. Bárcsak több lenne. Felnőttszinten jó lenne kipróbálni egy magasabb osztályt is. Elvégezni akár egy magasabb fokú edzői tanfolyamot is, csak az a fránya időhiány.

– Nógrádi klubok gyakran panaszkodnak, hogy nincs utánpótlásuk. Nem merült fel az ötlet, hogy így vagy úgy, de szűkebb pátriánkban maradjanak az említett fiatalok?

– Tudomásom szerint, Zénó, akivel együtt tartunk edzést, néhány éve egy megbeszélésen felvetette a környékbeli edzőknek, szedjük össze a gyerekeket, és több faluval, Nőtinccsel, Szendehellyel, Diósjenővel, alakítsunk egy közös csapatot, akár U14-től U19-ig. Sajnos nem lett belőle semmi. Pedig csak mi négy községet fogunk össze és eddzük a gyerekeket. Keszeg az ötödik, ahonnan sajnos ilyen-olyan okokból ősztől nem tudjuk behordani a gyerekeket edzésre, viszont tornákra eljárnak. A Dunakeszi ezt kezdte el két éve, hiszen rajtunk kívül ott van Rád, valamint Dunakesziről is van gyerek. Ha valaki venné a fáradságot, aki koordinálja az egészet, egy klub felügyelete alatt, TAO-val és négy-öt tenni akaró edzővel, évekig szinte minden korosztályban tudna versenyezni Nógrád megyei bajnokságban. Minden falu érdeke lenne, hisz, ha szeretne felnőttfocit később is, a náluk élő gyerekeket játszatni kell. Véleményem szerint, húsz év múlva ez vissza fog ütni.

– Korábban több beszélgetésünk során is pedzegette, leteszi a lantot. Végül azonban rendre mégis úgy döntött, nem képes abbahagyni. Ennyire a szívén viseli a helyi csapat sorsát?

– Amikor jön a nevezési időszak, mindig többen mondják, hogy nevezzünk, legyen csapat. Szerintük, ha most megszűnik, akkor jó darabig nem is lesz. Én is így gondolom, ez egy ideig motivált, hogy mi lesz azokkal a nézsaiakkal, aki focizni akarnak?! Aztán, amikor látom azt, hogy a fiatalok inkább horgászni mennek, mint meccsre, elgondolkozik az ember, van-e értelme. Ez megye három. Nem várhatom el senkitől, hogy a szórakozását félredobva, eljöjjön focizni az én két szememért. Mivel ez egyre sűrűbb, be kell látni, nincs értelme. Kevés nézsaira lehet fixen alapozni, ha meg már a kezdőcsapat fele nem helyi, végképp el kell gondolkozni, érdemes-e csinálni. Még talán akkor, ha nézők lennének. Az a pár ember, aki pedig tényleg szeretne még futballozni, egyből talál magának csapatot, hisz mindenhol létszámgondok vannak.

– Kényes kérdés lehet, de valaha bárhonnan kapott köszönetet a helyi labdarúgásért tett erőfeszítései végett?

– Szülőktől, amikor még a Nézsa SE versenyeztette a gyerekeket Bozsik-szinten. Természetesen ez most is megvan, még ha más csapatban is játszunk. A felnőtt csapatnál nem mondanám, hogy sok köszönetet kaptam, sőt volt, hogy egy mondatomért haragudtak vagy egy kállói meccs miatt is kaptam hideget-meleget. Mivel konfliktuskerülő vagyok, annyiban hagytam, de nem esik jól az embernek. Ez csak néhány példa természetesen. Elmúlt…

– Egyébként hogyan éli meg a jelenlegi nem szokványos, meccsmentes élethelyzetet?

– Én már legszívesebben Erőkürtre sem mentem volna el. Személy szerint úgy gondolom, a legjobb döntés született az MLSZ részéről. Amennyiben lehet folytatni, áprilisban, esetleg májusban, akkor fejeződjön be a bajnokság. Amennyiben csak nyáron folytatódhatna, akkor érdemes lenne befejezni. Nem szeretném, hogy a játékosok több hónap bezártság után meccsekre járjanak nyaralás helyett. Természetesen ők döntenek majd, illetve végre tartsunk ott, hogy erről kelljen határozni, de én a nyári folytatást nem támogatom. Inkább kezdődjön új szezon. Velünk vagy nélkülünk, ez majd elválik.

– Amennyiben most kellene nevezni a következő idényre, megtenné?

– Nem. Ahhoz, hogy én egyáltalán nevezzek, nyáron legalább öt-hat meghatározó játékost kellene idehozniuk a srácoknak, valamint a helyiek hozzáállásában is változás kellene, hogy beálljon.

– Egy ilyen negatív forgatókönyv létrejötte esetén, érezne lelkiismeretfurdalást?

– Egyáltalán nem. Érezzenek azok, akik miatt ide jutottunk. Bár nekik nem lesz.

error: Content is protected !!