Már csak egy mérkőzésre kerül sor a keleti megye három őszi idényében

A Felsőtoldot fogadja a Magyargéc, nem utazik el Karancskeszire a Nógrádmarcal.

Megyei III. osztály, NEXT-Therm Keleti-csoport, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

2019. november 24. (vasárnap), 13.30:

Magyargéc SE-Cserhát TSE Felsőtold

A hazaiakra tekinthetünk egyértelmű esélyesként a csoport utolsó mérkőzésén, az előző időszakban felvonultatott szereplési mutatók alapján komoly fordulatnak minősülne, ha bármilyen jellegű feltámadásra képesek volnának a finoman szólva sem veretes idényben érintett, utolsó előtti pozícióban szerénykedő vendégek. A ‘géciek egy gyengébb szériát követően elkapták a fonalat, az előző hat fellépésükön csak a címvédőtől kaptak ki, legutóbbi erőpróbájukon pedig idegenben arattak szép sikert. A látogatók pihenéssel töltötték a múlt hétvégét, korábban viszont négy meccsüket tudták le sikerélmény nélkül, három vereség után egy ikszre tettek szert. A mérkőzés szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható az ismerősebb helyszín, ez az adalék még inkább felspannolhatja a hazaiakat, akiket ráadásul szintén hajthat, hogy egy esetleges győzelemmel látótávolságon belülre kerülne számukra a dobogó legalsó foka, ami megközelíthetnének három bajnoki egységnyire. A korábban szebb időket is megélő felsőtoldiak a folytatásban leginkább azért munkálkodhatnak, hogy elkerüljenek az legalsó zónából, egy vasárnapi bravúr által legalább valamelyest jó szájízzel mehetnének a téli szünetre. Összességében kitartunk azon vélekedésünk mellett, miszerint a vendéglátók számára minden adott lehet ahhoz, hogy folytassák menetelésüket, járna a kalapemelés a másik oldal számára, ha rá tudna cáfolni az előzetes várakozásokra.

Megyei III. osztály, NEXT-Therm Keleti-csoport, a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:

Karancskeszi KSE-Nógrádmarcal SE 3-0 (játék nélkül)

A jó ideje ezer sebből vérző, nullapontos ‘marcaliak úgy döntöttek, egy héttel előrébb hozzák téli pihenőjüket és nem utaznak el az így a bajnoki egységeket játék nélkül megszerző ‘kesziek otthonába.

error: Content is protected !!