Igazi rangadót tartogat a keleti megye három utolsó őszi fordulója

Mátramindszentre látogat a Karancsalja, Csitárra hivatalos az Ipolytarnóc, Nógrádmarcalon menetelne tovább az Ecseg.

Megyei III. osztály, NEXT-Therm Keleti-csoport, 13. forduló:

2019. november 13. (szombat), 13.30:

Mátramindszent SE-Karancsalja MSE

Komoly rangadón mérhetik össze tudásukat a legfőbb trónkövetelőnek nevezhető gárdák, nem csak a forduló, hanem az egész szezon egyik leginkább várt mérkőzésével van dolgunk, ahol akármi megtörténhet. Perpillanat csak egy pont választja el a résztvevőket a jelenlegi éllovas vendégek javára, szóval egy esetleges siker segítségével élen telelhetnének a ‘mindszentiek, amennyiben viszont kikapnának, nem túl szívderítő állapotban vághatnának neki a hosszú pihenőnek. Az egyébként négy fellépés óta veretlen házigazdák kissé csalódást kelő remivel hangoltak, a látogatók azonban győzelemmel, így zsinórban harmadszor voltak képesek nyerni, nyilván azonban nem akarnak lassítani, sőt mennének tovább a helyes ösvényen. Összességében egyik oldalon sem lehet gond az önbizalommal, de hogy melyik brigád teheti majd zsebre a pontokat, az egyelőre nagy talány, ugyan az ismerősebb helyszín a hazaiak malmára hajthatja a vizet, maximális fordulatszámon pörögve a karancsaljaiakat sem kell félteni, tehát bárhogy csűrjük-csavarjuk, rendre oda lyukadunk ki, hogy tényleg megtippelhetetlen ez a derbi, komoly csatára számíthatunk, ahol nüanszok dönthetnek.

Magyargéc SE-Karancskeszi KSE

Nem feltétlenül lefutott párharc keretein belül húzhatnak kesztyűt a tabellán éppen egymás mellett tanyázó társaságok, bár a remek formában állomásozó, négy meccs óta legyőzőre nem találó vendégek eredményes szériát maguk mögött tudva szállhatnak ringbe, egy sanda gyanúnk szerint tartogathatnak egyet s mást a tarsolyukban a kiszámíthatatlan jelzővel nyugodt szívvel ellátható, vállalható fiaskóval hangoló hazaiak, akik ezúttal otthonukban érnének el egy jó eredményt. Az abszolút felemás mérleggel rendelkező ‘géciek esetében komoly talány, éppen milyen napot fognak ki, ez az adalék alapjaiban határozhatja meg a kilencven percet, legjobb arcukat bemutatva megnehezíthetik az azért acélosabbnak tekinthető másik oldal dolgát. A ‘kesziek kapcsán kisebb kérdés, milyen hatással volt rájuk, hogy pihenéssel töltötték a múlt hétvégét, csak remélhetik, hogy nem zökkentek ki a ritmusból, ebben az esetben pedig siker koronázhatja törekvéseiket, ha nehezen is, mostanában felvonultatott teljesítményükkel lebirkózhatják a nem feltartott kezekkel készülődő házigazdákat.

2019. november 14. (vasárnap), 13.30:

Csitár SE-Ipolytarnóc

A korábban kivesézett rangadó árnyékában rendeznek még érdekesnek tetsző csörtét ebben a körben, ezen viaskodás szintén kifejezetten érdekesre sikeredhet, a címvédő már úgy veselkedhet neki őszi idénybeli utolsó erőpróbájának, hogy tisztában van vele, egy nappal korábban mire jutottak közvetlen riválisai. Ami biztos, a regnáló bajnoknak mindenképpen nyernie kellene ahhoz, hogy a második félévet még minél ambiciózusabb tervekkel kezdhesse meg, nyilván ismét minél fényesebb éremben gondolkodnak az elmúlt három meccsüket veretlenül letudó látogatók, így nem hibázhatnak. Ehhez persze lesz egy-két határozott szavuk a mindent összevetve eredményes szezonban érdekelt csitáriaknak, akik bizony finoman mondva sem tündököltek az elmúlt két fellépésükön, most nyilván apait-anyait beleadva köszörülné ki a rajta esett csorbát a javítani akaró együttes. A hazaiak joggal támaszkodhatnak a saját pályájuk által jár előnyökre, ettől függetlenül, akár idegenben is elkaphatják a grabancukat a ‘tarnóciak, maradjunk annyiban, szerintünk teljességgel háromesélyesnek tűnik ez a menet, ahol kis dolgokon múlhat, melyik brigád örülhet majd a végén.

Nógrádmarcal SE-Ecseg SE

Roppant egyoldalúnak ígérkező párharc keretein belül képviseltethetik magukat a felek, mellébeszélés kijelenthető, csak az lehet a kérdés, milyen arányban győzedelmeskednek az újonc létükre remek szezont futó, a legutóbbi két körben újabb szép győzelmekkel jeleskedő ecsegiek, akik nyilván nem akarnak leállni, titkon most már valamilyen színű medália jár a fejükben, és amennyiben tudják állandósítani jobbik arcukat, akár le is arathatják majd elszántságuk gyümölcsét. A házigazdák továbbra is pont nélkül ácsingóznak ebben az idényben, már-már reménytelenül, ugyan hétről-hétre lelkesen vág neki aktuális küldetésének a sereghajtó, önbizalmuk alaposan meg lehet rostálva, ráadásul egyelőre megjósolhatatlan, végre mikor mászhatnak ki a szakadékból. A bajnokság már lepergő szakasza alapján, kisebbfajta csodaként kerülhetne be a köztudatba, ha éppen most intenének búcsút ramaty periódusuknak a ‘marcaliak, vesztenivaló nélkül készülhetnek, semmiképpen nem ismerhetnének pardont a vendégek, mert máskülönben hamar teljesen lerombolnák, amit korábban felépítettek.

Doboskút SK Nógrádsipek-Egyházasdengeleg FE

Teljesen eltérő mutatókkal hangoló csapatok csaphatnak össze ezen a dolgok jelenlegi állása szerint nyíltnak kinéző találkozón, a ‘sipekiek az előző öt erőpróbájuk közül négyen is alulmaradtak, ezzel szemben a legutóbb parádés diadalt elérő vendégek négy sikertelen forduló után tudtak ismét nyerni. Nem eszik azonban olyan forrón a kását, a ‘dengelegiek is tisztában lehetnek vele, hogy ezúttal ismét kemény fába vághatják fejszéjüket, ismét legjobb énjüket kellene letenni az asztalra ahhoz, hogy újabb skalpszerzéssel jelentkezzenek. A hazaiak vélhetően csalódásként élik meg eddigi szezonjukat, többet vártak, egy esetleges pozitív őszi zárás talán némiképp javítana lelkiállapotukon, ehhez viszont nem ártana összekapniuk magukat, máskülönben megint kellemetlen élményekkel fejezik be soros küldetésüket. Előzetesen persze esélyesnek nevezhetőek a házigazdák, nem vennénk azonban mérget rá, hogy igazolják is a papírformát, a lelkes látogatók kellő felszabadultsággal és teljes létszámban kellőképpen megnehezíthetik riválisuk feladatát.

Cserhát TSE Felsőtold-Ludányhalászi SE

Hányatott sorsú, az évad ez idáig lezajló részét nem túl fényesen abszolváló, sőt kifejezetten gyatrán teljesítő gárdák viaskodásáról szólhat ez a ki-ki meccs, megizzaszthatják egymást a tabellán szomszédokként fellelhető, egyaránt hat ponttal rendelkező brigádok. Az előző fordulóban az éllovastól tisztes keretek között kikapó, egyébként három vesztes menettel melegítő felsőtoldiak célja nagy valószínűséggel az, hogy felülkerekedjenek közvetlen vetélytársukon, és ugyan az otthonuk határozottan mellettük szólt, egy ideje nem látott jobbik énjüket kellene előhúzniuk a cilinderből, a vendégek ugyanis hasonló törekvésekkel kelhetnek útra. Közös a résztvevőkben, hogy utoljára egyaránt a sereghajtót győzték le, a ludányiaknak viszont frissebb lehet az élmény, hiszen az előző fordulóban hét vesztes manőver elteltével voltak képesek ismét nyerni tíz emberrel kiálló ellenfelükkel szemben. Ráfért már a győzelem a látogatókra, kérdés, milyen hatással volt rájuk az említett diadal, ki tudja, lehet, kedvet kaptak, ebben az esetben pedig akár meg is leckéztethetik majd a másik oldalt ezen a megtippelhetetlen párbajban.

Szabadnap: Kazár KSE.

error: Content is protected !!