Botrányos véget ért a Vanyarc-Egyházasdengeleg bajnoki

A játékvezető idő előtt szüntette be az erőszakos események miatt félbeszakadó megye hármas mérkőzést.

Az előző hétvégén a keleti megye háromban is megkezdődött a tavaszi idény. A tizennegyedik fordulóban a Vanyarc az Egyázasdengeleget fogadta, masszív csatára volt kilátás a mezőny második felében fellelhető gárdák találkozóján.

A meccsen már kétgólos előnybe kerültek a vendégek, de még a pihenő előtt szépítettek a házigazdák, a sejtéseknek megfelelő, férfias küzdelmet láthattak a nézők. A fordulást követően aztán harmadszorra is beköszöntek a látogatók, egyúttal eldöntve az érdemi kérdéseket.

A hátralévő időben egyre inkább paprikásabb lett a hangulat, aminek az eredményeképpen innen is-onnan is kiállított egy-egy embert a játékvezető, lökdösték, fojtogatták egymást a renitensek. Mindeközben, komoly tumultus alakult ki a pályán, tömegjelenetben dulakodtak a felek, igen csak feszült volt a légkör. Olaj volt a tűzre, hogy a hazaiak már lecserélt labdarúgúja, beszaladt a játékterre, majd nemes egyszerűséggel gyomron rúgta az ellenfél fekvő focistáját, amiért piros lapot kapott. Itt még nem volt vége, az erőszakos játékos testvére, aki egyébként egy megye kettes alakulat kapusa, is ott termett, majd ököllel arcon vágta a még mindig a földön fekvő embert.

A meccs nagy nehezen folytatódott, ezután viszont már az öltöző felé menet sem csillapodtak az indulatok, újabb fizikai atrocitás, kiabálás következett, ami miatt a sípmester beszüntette az összecsapást.

Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 14. forduló:

Vanyarc KSE-Egyházasdengeleg FE 1-3-nál félbeszakadt a 86. percben (1-2)

Vezette: Kiss D. (Szabó T., Bacsa Gy.)

Vanyarc KSE: Bartos – Szőrös G., Bakonyi, Szarvas, Kukucska – Puporka A. (Jónás M., 64.), Duhonyi, Puporka Á., Danyi – Oláh B. (Mátyás Zs., 62.), Ságodi. Edző: Buzás József.

Egyházasdengeleg FE: Jessin – Gyurik B., ifj. Berkes, Báthy, Gyurik P. – Szűcs (Bali, 62.), Sálek (Jambrich Á., 62.), Pete, Liptai – Bacskai, Tóth L. (Jambrich P., 58.). Edző: id. Berkes Balázs.

Sárga lap: Bartos, Szőrös G., Duhonyi, ill. ifj. Berkes, Liptai, Jambrich P.

Piros lap: Ságodi, Oláh B. (83., mindketten Vanyarc KSE), ill. Gyurik P. (83., Egyházasdengeleg FE)

Gól: Oláh B. (36.), ill. Tóth L. (20.), Szűcs (30.), Jambrich Á. (70.)

A csapatokat vezető illetékesek és egy kiállított játékos véleménye az eseményekről:

Buzás József, a Vanyarc KSE edzője: – Nagy reményekkel vártuk a találkozót, mivel a tavalyi évhez képest a téli felkészülés komplexebb volt, erősítések is történtek a csapatnál. Tudtuk, hogy egy masszív, fiatalokkal megerősített, nagyon jó csapattal találkozunk (régi csapattársaim képviselik a rutint a ‘dengelegi együttesnél). Sajnos, a mérkőzés egészét nézve, az ellenfél akarata érvényesült. Hiába játszottunk mezőnyfölényben, a rendkívül szervezetten védekező, kellően visszahúzódó (gyors csatárainknak nem volt terület) vendégcsapat jó és veszélyes kontrákat vezetett, egyéni hibáinkat kihasználva, megérdemelten vezetett a lefújásig. A tegnapi meccs és a jövőbeni következmények megértéséhez visszautalnék arra az időre, amikor másfél évvel ezelőtt Duhonyi Józsi edzői lemondása után bekerültem abba a “team-be”, amely a csapat körül dolgozik. Akkor az U19-es gárdából ügyes, tehetséges fiatalokkal erősítették meg a keretet. A fiatalokkal a legnagyobb probléma a viselkedésük. Az lett volna a feladatom, hogy ezt a viselkedést javítsam, formáljam. Ez az elmúlt időszakban többé-kevésbé sikerült is, sajnos, a tegnapi mérkőzés végéig.

Az összecsapás hajrájában csatárunk szabálytalankodott (ez is felesleges és kemény volt) az ellenfél tizenhatosánál, a bíró lefújta, ekkor a felrúgott játékos testvére odament számon-kérni csatárunkat testvére felrúgásáért. Összeakaszkodtak, szétszedték őket, a bíró mindkettő játékost kiállította (már ez sem kellene, hogy az amatőr, megye hármas bajnokság kilencedik és hetedik helyén álló csapatok meccsén megtörténjen). Közben a szétszedés alatt nem focipályára való, nem emberhez (nemhogy sportolóhoz) méltó viselkedést tanúsított egy volt és egy jelenlegi játékosunk. A mérkőzés folytatódott, de továbbra is olyan feszült volt a hangulat (szerencsére csak találkozó lefújásáig, ezután legalább annyi emberség szorult játékosunkba, hogy elnézést kért) az öltözőnél, hogy a játékvezető, teljesen jogosan, lefújta a meccset. Gratulálunk és további sikereket kívánunk a vendégcsapatnak, illetve sajnáljuk a történteket. Az biztos, hogy a tegnapi események megrengették a csapat jövőjét.

id. Berkes Balázs, az Egyházasdengeleg FE edzője: – Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, a játékvezetésre egyik csapatnak sem lehet panasza. Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez. A meccsről még annyit, hogy ellenfelünk nem bírta elviselni a vereséget, de semmi nem indokolta, hogy így kell befejeződnie a találkozónak. Mélységesen elszomorít, hogy ezek az események megtörténhettek ezen a mérkőzésen. Úgy gondolom, amit az ellenfelünkből az a pár játékos művelt, az kritikán aluli. Nem tudom, hogy számolnak el a lelkiismeretükkel saját maguk és a csapatuk felé. A játékosunknak, akit megrúgtak és megütöttek, mielőbbi gyógyulást kívánok, továbbá bízom benne, hogy a fegyelmi bizottság is megfelelő döntést fog hozni ebben az ügyben.

Ságodi Renátó, a Vanyarc KSE kiállított játékosa: – Igazából alapból feszült voltam, mert a játékvezetés szerintem egyenlő volt a nullával. Jó, nem mondom, hogy nem hibázik egyik játékvezető sem, mert profi szinten, külföldön is belefér egy-két játékvezetői hiba meccsenként. De sajnos itt nem így volt. Amit az ellenfél tett, továbbment, amit mi tettünk, lefújta. És én egy párszor oda is szóltam, hogy ne legyen egyoldalú a játékvezetés. Jó, lehet nem épp ezért kaptunk ki, de csapattársaim kedvét ez igen csak elvette a játéktól. Ami pedig a 83. percben történt, azt már így utólag megbántam, de ebben az ellenfél játékosa is jócskán szerepet játszott. Ugyanis megszerezte tőlem a labdát, én pedig próbáltam visszavenni tőle, és a labda helyett a lábát találtam el. Ezt jogosan le is fújta a játékvezető, nem is reklamáltam volna, ha az említett játékos nem jött volna egész közel hozzám. Összeakazkodtunk, próbált ő is ütni és én is, de igazából nem ért senkit ütés. Ezután állított ki mindkettőnket a játékvezető. Ami ezután történt, azt a nézőktől hallottam, hogy az egyik csapattársam és egy szurkoló is balhézott, de azt már én nem láttam. Aki ismer, tudja, hogy egyáltalán nem vagyok balhés játékos, nem verekszek meccseken. Sok ismerősöm, és jó barátom van az egyházasdengelegi csapatból. Nem fogok senkire semmit, hogy ez miatt, az miatt, megtörtént, és sajnos én vagyok az egyik áldozata a történteknek, mert én nem játszhatok a legközelebbi, és lehet, az utána való mérkőzéseken is. Sok sikert kívánok az egyházasdengelegi csapatnak, és azt is remélem, hogy mihamarabb játszhatok, és rendeződik minden a klubom háza táján.

error: Content is protected !!