,,A végére összeszedte magát a társaság”

A keleti megye három felénél éllovas Karancsalja játékos-edzője, Csicsman Tamás szerint még rögös út vár csapatára, de bajnokként szeretné zárni a szezont.

A Karancsalja MSE együttese az élen fejezte be a keleti megye három őszi részét. Az említett bajnokság lepergő szakaszát követően négypontos fórral listavezető gárda eddigi szereplése kapcsán Csicsman Tamás játékos-edzőt kérdeztük.

– Milyen gondolatokkal tekint vissza az első félévre?

– Szerencsére sikerült kiharcolnunk, hogy az első helyen várjuk a tavaszt, és így a cél nem is lehet más, mint, hogy meg is tartsuk végéig ezt a pozíciót – mondta Csicsman Tamás. Az őszi szezont összefoglalva azt tudom mondani, hogy bizony voltak hullámvölgyek a csapatnál, viszont a végére összeszedte magát a társaság. Rajtunk kívül a Mátramindszent, az Ipolytarnóc, illetve az Ecseg tölt be meghatározó szerepet a mezőnyben.

– Az akkortájt jó formában lévő Csitárnál beszedett vereség még úgymond benne volt a pakliban, de a ludányi fiaskójuk mindenkit megdöbbentett. Minek lehetett köszönhető a meglepő betli?

– Két tipikus hiba a futball nagy könyvéből. Csitáron egy nyert meccset sikerült elbuknunk. Ludányban pedig azt gondoltuk, hogy majd kimegyünk a pályára és annyi elég is lesz a győzelemhez. Viszont tavasszal ezek már nem fognak beleférni. Szerencsére még időben tudatosult a játékosokban, hogy minden mérkőzésre fel kell pörgetnie magát a brigádnak.

– Egyénileg kikkel volt kiváltképp megelégedve?

– Szinte mindenkinek voltak gyenge meccsei, de ez így is van rendjén. Viszont vannak olyanok, akik nagyobb százalékban hoztak egy jó szintet. Mede Ákos, Papp Tibor, Fekete Zoltán, Sasvári Csaba, Fekete Laci. Illetve, ha pályára lépett Breznyánszky Graci és Lantos Zsolti.

– Miképpen hangolnak a folytatásra?

– Elkezdtük mi is az alapozást, heti egy alkalommal edzünk, és minden hétvégére igyekszem lekötni egy edzőmeccset. Új igazolásunk nem volt, viszont vannak, akik visszatértek a csapatba.

– Megfordult a fejükben egy esetleges nyári osztályváltás, akár abban az esetben, ha valóban eltörlésre kerül mindennemű utánpótlás kötelezettség?

– Természetesen, ha ezek a változások megtörténnek, akkor vissza fogunk térni a másodosztályba. Talán kellő szerénységgel mondhatom, hogy a Karancsalja mindig is meghatározó csapata volt a megye kettőnek.

– Mekkora csalódásként élné meg, ha végül lecsúsznának az aranyéremről?

– Nem titok, hogy bajnokként szeretném zárni a 2019/2020-as bajnokságot. Persze még rögös az út odáig. Viszont, ha az első három hely valamelyikét szerzi meg a csapat, akkor sem leszek csalódott.

error: Content is protected !!