A hétvége játékosa a Megyei III. osztályban: Szabó Levente

Az Érsekvadkert II támadója nyolc góllal vezette győzelemre a Keszeggel 9-1-es arányban elbánó csapatát.

Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is fordulóról-fordulóra megválasztja a Megyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

Az aktuális körök után a nyugati-régióban éppen az előző találkozóján bajnoki címet szerző Érsekvadkert csatára, Szabó Levente mellett döntöttünk, aki nyolc góllal járult hozzá a Keszeggel kilenc-egyes arányban elbánó együttese sima sikeréhez. Most pedig következzen a parádés napot kifogó csatárral készített interjúnk!

– A Tereske botlásának köszönhetően már szombaton ismert volt, amennyiben nyernek, bajnokok. Ennek függvényében, hogy várták a kezdősípszót?

– Az említett eredmény után egyértelművé vált számunkra, hogy be kell húznunk a meccsünket – mondta Szabó Levente. Szerintem mindenki ilyen elánnal készült a mérkőzésre.

– Hogyan tekint vissza a találkozóra?

– Kicsit nehezen indultunk be az elején, a kapott gól is meglepett minket, de sikerült megnyugodnunk és végül begyűjtenünk a három pontot, ezzel a bajnoki címet.

– Minek lehet köszönhető a bajnoki cím?

– Az aranyérem az egész csapat érdeme, egy kisebb hullámvölggyel eltekintve, elég kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva sikerült megnyernünk mérkőzéseink nagy részét.

– Remek teljesítményének hála, a góllövőlista élére került. Pályafutása legjobb fellépését zárta?

– Nem titkolom, úgy mentem ki a pályára, hogy nem csak a meccs megnyeréséért, de a gólkirályi címért is mindent megtegyek. Szerintem ennyire soha nem hajtottam ki magam, mint most, bár szinte minden összejött, mégsem ez volt az eddigi legjobb kilencven percem. A Patak elleni tavalyi mesterhármasom talán még a mostaninál is fontosabb győzelmet eredményezett.

– Vasárnap már tét nélkül utazhatnak Erdőkürtre. Milyen mértékben szívhatják még fel magukat erre a kirándulásra?

– Attól függetlenül, hogy megnyertük a bajnokságot, az Erdőkürt ellen is nyerni szeretnénk. Pluszban pedig én még biztosítanám azt az első helyemet a góllövőlistán.

– Ezt követően pedig molyan szezonzárszó gyanánt jöhet majd az abszolút megye hármas döntő.

– A nagy finálét is várom már, mert már rég játszottunk a ‘Tarnóc ellen, és mindig erős csapat volt. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

error: Content is protected !!