A hétvége játékosa a Megyei III. osztályban: Bogdány Zsolt

Gabi

A Patak támadója triplával segítette sikerhez az Ipolyszögöt 3-0-ra legyőző csapatát.

Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is fordulóról-fordulóra megválasztotta a Megyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

Az aktuális mérkőzések után a nyugati-csoportban szereplő Patak csatárára, Bogdány Zsoltra voksoltunk, aki triplával segítette győzelemhez az Ipolyszögöt három-nullás arányban felülmúló csapatát. Most pedig következzen az újabb fontos találatokat jegyző támadóval készített interjúnk!

– Hogy tudná feleleveníteni a mérkőzést?

– Az előző heti döntetlen miatt elég görcsösen kezdtünk a meccset, az első félidőben is megvoltak a helyzeteink de nem sikerült gólra váltani azokat – mondta Bogdány Zsolt. A második félidőben frissítve kezdtük meg a játékot, majd jött is a gól. Utána minden könnyebb volt. Végig mi uraltuk a találkozót.

– Milyen érzés volt zárt kapuk mögött pályára lépni?

– Kicsit szokatlan volt, hogy az a pár néző, aki megtisztel minket hétről-hétre, a kerítésen kívülről tekinti meg a meccset, de összességében nem befolyásolja a mérkőzést.

– Miképpen néztek ki a góljai?

– Az első egy nagyon jó vissza passznak köszönhető A másodiknál egy megharcolt labda után, egy úgyszintén visszapasszolt lasztit kellett a kapuba passzolom, egyiknél sem volt nehéz dolgom A harmadikat egy nagyon jó lövés előzte meg, ami már gólt érdemelt volna, viszont a kapufáról kipattant, pont elém én pedig befejeltem. Hozzátenném, hogy mind a három gólpasszt Varga Olivértől kaptam. Viszont az érdem az egész csapaté.

– Kisebb botlással indították a tavaszt, bár ön az előző fordulóban is hármat vágott. Mi lehetett a Felsőpetény elleni ballépés oka?

– Kicsit fáradtan kezdtük a mérkőzést, viszont gyorsan betaláltunk. Nem játszottunk jól. Nagyon nehezen tudtunk gólt rúgni, viszont az ellenfél egy jól eltalált lövéssel mindig egyenlített. Sok volt a hiba, de igyekszünk javítani, és ennek a hozománya lett a mostani siker.

– Nem rég ért véget a téli pihenő, most viszont jöhet egy újabb, nem várt kényszerszünet. Mivel töltheti a meccsmentes időszakot?

– Eddig úgy néz ki, hogy munkával (amíg lehet) töltöm a napjaimat. Szeretnék pihenni is, de eléggé várom, hogy folytatódjon a bajnokság. Hiszen nagyon jó társaság kerekedett ki és sokan csak ott tudunk találkozni. Nem utolsósorban pedig, céljaink is vannak, amiket véghez szeretnénk vinni!

Next Post

A BSE is kiveszi a részét a koronavírus miatti szükséghelyzetben

A Patak támadója triplával segítette sikerhez az Ipolyszögöt 3-0-ra legyőző csapatát. Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is fordulóról-fordulóra megválasztotta a Megyei III. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját. Az aktuális mérkőzések után a nyugati-csoportban szereplő Patak csatárára, Bogdány Zsoltra voksoltunk, aki triplával segítette győzelemhez az Ipolyszögöt három-nullás arányban felülmúló […]
error: Content is protected !!