Vajon a komplett élboly képes lesz folytatni jó szereplését a megye kettőben?

Bercelre látogat a Bánk, Mihálygergére hivatalos a Nőtincs, Taron nyerne a Szügy, Varsányban vizitál az Építők KC.

MNG Megyei II. osztály, 10. forduló:

2019. október 19. (szombat), 15.00:

Mihálygerge SE-Nőtincs SE

Az előzetes várakozások azt súgják, esélyesként tekinthetünk a perpillanat hibátlan mérleggel rendelkező nőtincsiekre, gyorsan hozzátennénk azonban, nem árt résen lenniük, adott esetben előfordulhat, hogy meggyűlhet a bajuk az idényben otthonukban ez idáig csak győzedelmeskedő házigazdákkal. A ‘gergeiek igen változatos mérleggel abszolválták az előző időszakot, legutóbb vállalható pofont szedtek be a legfőbb bajnokaspiránstól, most pedig számukra ismerős környezetben nehezítenék meg minél jobban szintén a mezőny legjobbjai közé sorolható riválisuk dolgát. Ez a törekvés finoman szólva sem tűnik egyszerűnek, a nőtincsiek eddigi mutatói ismertek, talán amiatt bosszankodhatnak, hogy az elmúlt fordulóban ismét nem ment el hozzájuk ellenfelük, így akár ki is eshettek a ritmusból. Ezen adaléktól elvonatkoztatva kijelenthető, jóval közelebb lehetnek majd a sikerhez az acélosabbnak tetsző látogatók, akiknek valóban komolyak a szándékaik egy miné fényesebb éremszerzéssel kapcsolatban, nem hibázhatnak, így vagy úgy, de felül kell kerekedniük az egészen biztosan nem feltartott kezekkel ringbe szálló hazaiakon.

Őrhalom SE-Mátraverebély-Szentkút SE

A tabellán egymáshoz elég közel állomásozó gárdák lehetnek majd érdekeltek ebben a változatosnak ígérkező párbajban, ugyan az előző három fellépésükön rendre csúnya pofonokat beszedő, ráadásul még csak a kapuba sem találó őrhalmiak finoman szólva sem tündököltek a mögöttünk hagyott hétvégéken, valamiért úgy véljük, ezúttal akár ki is kecmereghetnek a gödörből, amennyiben pedig ez összejönne, fel is zárkóznának a jelenleg öt ponttal többel rendelkező másik oldal nyakára. A vendégek pihenéssel töltötték az előző kört, egy fordulóval korábban pedig úgy kaptak ki, hogy csak tíz emberrel tudtak kiállni. Az elsődleges cél tehát az lehet a ‘verebélyiek szemszögéből, hogy meglegyenek kellő létszámban, ha pedig ezt sikerül kivitelezni, vélhetően nem is adnák olcsón a bőrüket a verhetőnek tűnő riválissal szemben. Szerintünk egy tipikusan olyan csörtével van dolgunk, ahol sokat nyomhatnak a latba az ismerősebb helyszín által járó fórok, egyébként teljes mértékben kiélezettnek kinéző, háromesélyes birkózásra számítunk, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet, kis dolgok dönthetnek.

2019. október 20. (vasárnap), 15.00:

Bercel KSK-Bánk SE

Az aktuális kör legérdekesebbnek tűnő párosításának veselkedhetnek neki a résztvevők, bár vitathatatlan, most is favoritként képviseltethetik magukat a százszázalékos mérleggel bíró bánkiak, otthonukban talán rágós falatnak bizonyulhatnak a házigazdák. A berceliek fájó pofonnal estek túl az előző fordulón, lenne mit kijavítaniuk, maradjunk azonban annyiban, a búfelejtésükre nagy valószínűséggel nem vasárnap kerül majd sor, már az is megsüvegelendő cselekedetnek minősülne az újonc részéről, ha képes volna megnehezíteni a jóval acélosabbnak tetsző éllovas dolgát. Már-már elcsépelt állításnak hangozhat a látogatók kapcsán a tény, miszerint kellőképpen száguldanak az újabb aranyérem felé, ettől függetlenül, mégis fedi a valóságot ez a vélekedés, ez idáig senki sem tudta feltartóztatni Kovács Imre legénységét. Arra mérget vehetünk, a hazaiak apait-anyait beleadva szállnak ringbe, kérdés, ez mire lesz elég az erősebb vetélytárs ellen, mindent összevetve, ugyan butaság volna a vendégek részéről, ha leírnák ellenlábasukat, kellő odafigyeléssel megint nem ismerhetnek pardont.

Tari SZE-Szügy SE

A papírforma szerint ezzel a párosítással elég könnyű dolgunk van, alapjáraton véve nehezen elképzelhető, hogy nem intézik el riválisukat a még hibátlan, az előző hétvégén nyolc gólt elérve nyerni tudó szügyiek, akik egy újabb kötelező diadallal folytatják eredményes szereplésüket. A mezőny hátsó fertályában bukdácsoló házigazdák nem álltak ki az előző körben, nem tudni miért, lehet, megijedtek a “messzi” távolságtól, mindenesetre, valamiért nem vágtak neki akkori kirándulásuknak. Amúgy nem teheti ki az ablakba eddig tető alá hozott produkcióját Tóth József brigádja, egyelőre pusztán egy győzelemnél tart a több ízben a szimpatikus vesztes szerepében tetszelgő csapat. Mostani küldetésükön csupán a saját pályájukba kapaszkodhatnak bele a tariak, minden más érdemi tényező a jóval acélosabbnak kinéző látogatók mellett szól, nincs benne a levegőben, hogy megbotolhat a minél fényesebb medáliáért harcoló armada, illene minél könnyedebb keretek között nyernie Koplányi Örs garnitúrájának, megilletné a kalapemelés a másik oldalt egy esetleges csínytevés kivitelezésekor.

Varsány SE-Építők KC

Jó periódusban állomásozó gárdák ugorhatnak egymásnak ebben a párharcban, míg a hazaiak két győztes küldetéssel hangoltak, addig az Építősök három sikert tudhatnak a hátuk mögött. Ki merjük jelenteni, hiába választja el a tabellán jó pár helyezés a feleket, nyíltnak kinéző kilencven percre számítunk, akár még meg is tréfálhatják riválisukat a lendületbe jövő, evés közben jön meg az étvágy alapon feljebb lépni akaró varsányiak, akik számukra ismerős környezetben kellőképpen megnehezíthetik a legutóbbi hétvégét szabadnaposként letudó látogatók dolgát. A ‘tarjániak kapcsán adódik a pihenő után általában jogos kérdés, vajon hogyan csapódhatott le náluk a kényszerszünet, amennyiben kiestek a ritmusból, meg kell majd izzadniuk. Az elhangzottakkal együtt, ha meg kellene jelölni a mérkőzés favoritját, egy hangyányival a vendégek irányába billentenénk el a mérleg nyelvét, érdemes lesz azonban résen lenniük, ha nem akarnak hoppon maradni, egy kisebb kihagyás is elegendőnek bizonyulhat ugyanis ahhoz, hogy kellemetlen élményekkel gyarapodjanak harcos vetélytársuk rettegett játékterén.

Nagyoroszi HBB SE-Szent Imre DSE

Ellentétes mérleggel melegítő csapatok mérhetik össze tudásukat ezen a találkozón, a korábban bukdácsoló hazaiak kétszer egymás után is nyertek, így joggal remélhetik, hogy ezúttal is le tudják majd aratni igyekezetük gyümölcsét, a szezon korábbi szakaszában vergődő, a pályán még pontot sem gyűjtő Szent Imrések ellenében. A látogatók egyre inkább lehangolt állapotba kerülnek, ráférne már némi lelkifröccs a hétről-hétre kisebb-nagyobb mélyütéseket beszedő alakulatra, az azonban jókora talány, vajon mikor mászhat ki a slamasztikából a meggyötört társaság. A most már feljebb feljebb vágyódó ‘orosziak egyértelműen folytatnák eredményes hadjáratukat, ebben a leosztásban pedig ismét esélyesként készülődhetnek, amennyiben az előző időszakban felvonultatott arcukat húzzák elő a cilinderből, bedarálhatják a ‘gyarmatiakat, komoly fordulatra volna szükség a látogatók részéről ahhoz, hogy bármilyen formában megfricskázzák ellenlábasukat, ez az eshetőség pedig perpillanat nem igazán van benne a levegőben, megsüvegelendő cselekedetként jegyezhetnénk fel, ha nem üres kezekkel konstatálnák a lefújást a vendégek.

Szabadnap: Zagyvarónai SE, Kálló SE.

error: Content is protected !!