,,Szép csendesen dolgozunk”

Gabi

Az egycsoportos megye kettőre készülő Zagyvaróna irányítását átvevő Smida László szerint a fiatalos lendület adhat új színt csapatának.

A Zagyvaróna felnőtt együttese az utolsó helyen fejezte be a keleti megye kettő elmúlt idényét. Hiába azonban az említett pozíció, a jövőben egycsoportossá avanzsálódó mezőny feltöltésének köszönhetően a következő évadnak is a szóban forgó osztályban vághat neki a szebb jövőben bízó alakulat. Ami szintén biztos, a társulat irányításáért immáron Smida László felelős, akit meg is szólaltattunk újdonsült edzői posztja kapcsán.

– Mikor került először szóba, hogy átveheti a zagyvarónai felnőttcsapat irányítását?

– Négy héttel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy a 2019/20-as kiírásban a Somos ISE nem tud részt venni – amelynek az elnöke vagyok -, ekkor került képbe a Zagyvaróna – mondta Smida László. Segíteni szerettem volna az egyesületen valamilyen formában, aztán mivel van edzői végzettségem, a csapatnak meg épp nem volt trénere, gyorsan a helyükre kerültek a mozaikok.

– Milyen ismeretanyaggal rendelkezik a nógrádi labdarúgás mindennapjai kapcsán?

– Őszintén szólva, régebb óta kikerültem a megyei foci körforgásából, de az eredményeket mindig nyomon követtem. Emellett egy kormányzati oktatási projekt menedzsere vagyok, és ott nagyon sok, azóta már szép karriert befutott sráccal dolgoztam együtt a foci kapcsán is. Közvetetten tehát, az ő karrierüket is figyelve, naprakész vagyok.

– Személy szerint mit gondol arról, hogy a hamarosan idénytől kezdődően egy csoportban mérettethetik meg magukat a megye kettő együttesei?

– Ezt mindenképp jónak tartom. Színvonal emelkedést várok az átszervezéstől. Remélem, a Zagyvaróna is fel tud nőni az erősebb mezőnyhöz.

– Vajon mire lehet majd képes újdonsült legénysége?

– Az előző szezonban a keleti-csoportban ugye utolsó lett a Zagyvaróna. Papíron mi vagyunk az egyik leggyengébb csapat. Ez azonban lehet számunkra helyzeti előny is. Ehhez viszont sokat kell dolgoznunk. A legfőbb dolognak a csapategységet tartom. Mindenki tudjon egymásért küzdeni. Emellett nagyon fontos a szervezettség és az edzettségi szint. Negyedik hete edzünk heti háromszor. Mostantól jönnek az edzőmeccsek is a szezonrajtig. Szóval szép csendesen dolgozunk. Hogy ez mire lesz elég? Nincs egyesületi elvárás. Én viszont akkor lennék elégedett, ha a középmezőnyhöz tartoznánk.

– Mennyire alakult át a gárda játékoskerete a nyár során?

– A csapat magja megmaradt. Viszont három alapemberünk távozott, vagy abbahagyta (Nagy, Dorozsin, Eczet). Az Ő pótlásukra már megtettük a lépéseket. Illetve végérvényesen csatlakozott az ificsapatba eddig félig kényszerűségből visszajátszó Oravecz, Molnár, Németh trió. Összességében fiatalodtunk, de ez szerintem erősebbé teheti a csapatot. A fiatalos lendület új színt adhat a társaságnak.

– Térjünk át a már pedzegetett friss somosi egyesületre. Bár több helyről is lehetett hallani, hogy nekivágtok az idénynek, végül miért nem jött össze a nevezés?

– Ez nagy szívfájdalmam. Minden adott volt egy sikeres csapat felépítéséhez ebben a szezonban. Azonban július 1-ig nem kaptuk meg a Balassagyarmati Törvényszéktől a friss sportegyesület bejegyzési végzését. Ez miatt csúsztunk le a nevezésről. Lenyeltük a keserű pirulát. Az ősz folyamán megpróbáljuk a SISE hátterét még acélosabbá tenni, hogy jövőre Somoskőújfaluban megint labdarúgó mérkőzést láthasson a népes helyi focibarát.

– Tehát kimondható, 2020-tól egészen biztosan visszatérhet a versenyrendszerű futball a településre?

– Ez abszolút kijelenthető. Még számomra is hihetetlen volt az a pozitív miliő, ami Somoson úrrá lett, mikor kiderült, hogy lesz csapat. Egymást érték a felajánlások minden téren. Mindenki a saját részét bele akarta rakni a csapatba. Több mint huszonöt fős játékoskeretünk alakult ki, jobbára tehetséges fiatalokból. Ezért is sajnálom az egészet. De ami késik, az nem múlik – szokták mondani.

– A remélt pozitív végkifejlet egyenesen arányosan azt jelentené, hogy befejeződik zagyvarónai megbízatása?

– Erre a kérdésre jelenleg nem tudok válaszolni. Egy év alatt sok minden történhet. A lényeg, hogy addig is mindkét egyesületben százszázalékosan teljesítsem a pozícióm által megkívánt elvárásokat.

Next Post

Megvan a Magyar Kupa selejtező első fordulójának játékvezető küldése

Eldőlt, hogy kik fognak ténykedni a sorozat nyitókörében sorra kerülő mérkőzéseken. A következő hétvégén beindul a 2019/2020-as nógrádi futballszezon, vasárnap a Magyar Kupa megyei selejtezőjének első körében lesznek érdekeltek a sorozatba nevező csapatok. Lássuk, kik fognak dirigálni a közelgő meccseken! Magyar Kupa, 1. forduló, 2019. augusztus 4. (vasárnap), 17.30: Berkenye SE-Cered […]
error: Content is protected !!