Nagyon sok alacsonyabb osztályú gárda hangolt gyakorló meccsel

Újabb felnőttcsapattal bánt el BSE U19, megye kettes ellenfelet tréfált meg a Karancsalja, a Legénd és a Mátramindszent.

Az előző hétvégén rengeteg alacsonyabb osztályú csapat vívott ilyen-olyan edzőmérkőzést, mint az alábbiakban látható, igen változatos végkifejletekkel. A Bánk a Pest megyei Sződöt múlta felül, a BSE U19 ezúttal a Szügyöt fricskázta meg, míg a Karancsalja, a Legénd, illetve a Mátramindszent egyaránt egy vonallal feljebb lévő vetélytársat fektetett két vállra. Lássuk a részleteket!

Felkészülési mérkőzések:

Bánk SE-FC Sződ 5-2 (1-1)

Helyszín: Gödöllő.

Bánk SE: Molnár – Barkaszi, Somogyi, Lackó, Ladányi – Szabó G., Lőrincz, Dudás, Oravecz – Pásztor, Rohácsi. Csereként léptek pályára: Petró, Csizmár. Vezetőedző: Kovács Imre.

Gól: Szabó G., Oravecz, Petró (3)

Kovács Imre: – Második edzőmérkőzésünkön egy sportszerű Pest megyei csapattal találkoztunk. Nem az eredmény volt a fontos, hanem a játék és az együttlét, de a sok hiányzónk miatt még a győzelemnek sem tudtam önfeledten örülni. A megjelentek tették a dolgukat becsülettel, amíg bírták, szép támadásokat vezetve, sok helyzetet dolgoztunk ki, melyekből ötöt értékesítettünk is. Javítanunk azonban nem csak a helyzetkihasználáson, hanem a megjelenésben, a hozzáálláson és a védekezésen is kell, ha a kitűzött céljainkat el szeretnénk érni.

BSE U19-Szügy SE 7-3 (4-1)

BSE U19: Gönczi – Nádasdi, Molnár, Pityi, Hangács – Csillik, Erdélyi, Bene – Kovács S., Kurucz, Balga. Vezetőedző: Mátyás Zsolt.

Szügy SE: Tresó – Koplányi, Cseman, Gaál, Dombóvári – Szenográdi, Hugyecz, Saár, Szikora – Kovács A., Rónási. Játékos-edző: Koplányi Örs.

Gól: Balga (4), Pityi, Kovács S., Kurucz, ill. Saár, Szenográdi, Kovács A.

Mátyás Zsolt: – Nagyon hasznos mérkőzések ezek számunkra. Fiataljaink belekóstolhatnak a felnőttfociba, jó erőfelmérő. Ez a meccs is jól szolgálta a felkészülésünket.

Koplányi Örs: – Jó időben, a korai időpont ellenére a teljes keret megjelent, így még a játékvezetőnek is játszani kellet, de ettől függetlenül, nem volt olyan rossz a játék. Igaz, az heti labda nélküli edzés még benne volt a lábakban! A második félidőben kicsivel jobban játszottunk, a kapusunk is felébredt, és már kezdte hozni a szezonbeli formáját, a csatáraink pedig szintén kezdenek ébredezni! Szezonkezdetre leszünk teljesen élesek, mert a felkészülés ebben a szakaszában a csapat nagyon fáradtan mozog! És még egyszer köszönjük Mátyás Zsoltinak a lehetőséget!

Karancsalja MSE-Építők KC 4-3

Karancsalja MSE: Kucsera – Papp, Fekete L., Miklós G., Máté G. – Bazsányi, Fekete Z., Máté D., Csicsman – Kobolák, Lehoczki, Csereként léptek pályára: Tőre, Balázs Z., Deák, Lantos, Oláh T. Játékos-edző: Csicsman Tamás.

Építők KC: Bodor – Bocsó, Klajban L., Dániel Z., Könnyű – Hranek, Oláh Z. – Oláh F., Nagy Zs., Oláh R. – Oláh T. Csereként léptek pályára: Berki K., Hatala, Palotai, Harmos, Orbányi. Vezetőedző: Smelkó Károly.

Gól: Fekete Z. (2), Máté D., Bazsányi, ill. Oláh T. (2), Hatala

Csicsman Tamás: – Kissé tartalékosan fogadtuk az Építők csapatát, de minden adott volt egy jó edzőmérkőzéshez. Azt tudom mondani, az eddig lejátszott edzőmeccseink közül a mai mérkőzés szolgálta leginkább a felkészülésünket. Egy nagyon jó erőkből álló csapat ellen játszottunk, egy kiegyenlített találkozót, amiből nekünk sikerült jobban kihasználni a helyzeteinket. Meg vagyok elégedve a srácokkal, de a meccs előtti fegyelmezettségen még van mit csiszolni. Sok sikert kívánok a bajnoksághoz az Építőknek.

Smelkó Károly: – Játszottunk egyet, de ennyi, pontatlanul, motiváció nélkül, lassan, rossz döntéseket hoztunk. Ráadásul fizikálisan is a béka feneke alatt vagyunk, az elkövetkező két hétben le fogok ülni több játékossal, és rá fogok mutatni a hibákra, nagyon rossz úton járunk. Heti két edzésünk volt kiírva, ebből lett egy, azon is elvétve jelentek meg a játékosok, ha így fogunk játszani tavasszal, komoly problémáink lesznek. Remélem, a játékosok észbe kapnak, és úgy állnak a dolgokhoz, hogy nekem is tetsszen, mert én ilyen produktumhoz nem adom a jövőben magam! Ehhez én nem kellek, akkor inkább felállok, és a saját dolgaimmal foglalkozok, vagy inkább kimegyek a nyolcéves fiammal passzolgatni, meg hétköznap eljárok kispályázni. Én ide nem hobbiból jövök, nekem a futballban elvárásaim vannak!

Szondy SE Hont-Nagyoroszi HBB SE 3-7

Szondy SE Hont: Brinyiczki – Miklósi, Kupecz K., Horváth K., Kovács P. – Pál L., Kupecz N., Garazsi D., Makrai – Oláh Á., Vig. Csereként léptek pályára: Vasas, Bander. Vezetőedző: Garazsi József.

Nagyoroszi HBB SE: Szekeres – Medve, Dombai, Szorcsik, Lázár P. – Huzián, Uvári, Gaál, Varga R. – Németh L., Szandai. Csereként léptek pályára: Cseri, Kürtössy, Oláh, Orsós, Deme, Németh K. Játékos-edző: Németh Krisztián.

Gól: Oláh Á. (2), Makrai, ill. Szandai (4) Ujvári (3)

Garazsi József: – Egy ember kivételével mindenki jelen volt. Négy-hármas hátrányban kihagytunk egy tizenegyest, majd a hetvenedik perc tájékán megkaptuk a szokásos góljainkat védelmi hibákból. Erős a végeredmény, mert sok helyzetet kihagytunk, a vendégek pedig a hibáinkból éltek. Edzőmeccsnek jó volt, helyenként jól játszottunk. Remélem, a kupamérkőzésre összeáll a komplett védelem!

Németh Krisztián: – Már a harmadik edzőmeccsünket játszottuk, ezért mondtam a srácoknak, most már komolyabban kellene venni a dolgokat, odafigyelni, mert már csak két hetünk van a bajnoki rajtig. A fiúk próbálták megvalósítani a pályát, amit kértem, de ez nem mindig sikerült, sajnos elég rossz időben fociztunk, azt pedig tudni kell, hogy a honti pálya talaja homokos, így az első félidő végére csúszóssá vált. Négy-kettes előnnyel vonultunk a szünetre, ami alatt aztán a megfelelő létszám miatt tudtam frissíteni. Nem akarom lebecsülni az ellenfelet, de erőben teljesen elfogytak, kijött a jobb erőnlét, ennek is köszönhető a győzelem, igaz, még a helyzetkihasználásunkon van mit csiszolni. Erre ott lesz az utolsó edzőmérkőzésünk. További sok sikert a Hontnak, mi pedig gőzerővel készülünk a bajnokságra!

Legéndi SE-Bercel KSK 3-1 (1-0)

Legéndi SE: Kalla – Füle, Tóth K., Nyúl, Virág – Durucz R. – Kucsera, Kovács R., Franyó, Durucz F. – Molnár (Moravetz). Vezetőedző: Bujnyik János.

Bercel KSK: Marót – Vandornyik, Kiss T., Kiss M., Chugyik – Hrkaj, Kőrös, Török, Jekkel – Jele, Terman. Csereként léptek pályára: Varga G., Zagyi. Vezetőedző: Cseresznyik Sándor.

Gól: Durucz R., Durucz F., Franyó, ill. Jele

Bujnyik János: – Őszinte leszek, az első félidőben majdnem egykapuztak a berceliek, de nagyon jó napja volt a kapusunknak. Az első félidő végén gólt lőttünk, így előnnyel fordultunk. A második játékrészben egyenlítettek a vendégek, majd egy nagyon szép támadásból ismét mi vezettünk. Onnantól a miénk volt a meccs. Úgy nyertünk, hogy négy emberem hiányzott! Bizakodom a kupameccs előtt! Vagyunk tizenkilencen, szerintem nagy baj nem lehet, ha a játékosok fejében rend van, mindegy, ki jön velünk szemben!

Cseresznyik Sándor: – Az első félidei focink úgy-ahogy elment, de nagyon lassú volt. A szünet utáni játékunk szerintem értékelhetetlen volt. A hozzáállás sem volt megfelelő.

Mátraverebély-Szentkút SE-Mátramindszent SE 1-2 (1-0)

Mátraverebély-Szentkút SE: Bíró – Petre, Kovács Zs. (Csohány), Dorozsin, Szabó – Sáfrány, Csépány, Pál-Balázs – Benus (Verebélyi), Bonivárt, Kovács T. Játékos-edző: Pál-Balázs Tamás.

Mátramindszent SE: Mészáros T. (Peleskei) – Kun, Nánási, Mészáros G. (Kovács Gy.), Orosz – Budai K., Berki A., Földi, Szűcs (Dancsok) – Vinyei, Budai L. Játékos-edző: Dancsok Roland.

Gól: Dorozsin, ill. Budai L. (2)

Pál-Balázs Tamás: – Nehéz talajú pályán, jól felkészített ellenfél ellen, remekül szolgálta a felkészülésünket ez az edzőmeccs. Megyünk tovább a megkezdett úton, próbáljuk kijavítani a hibáinkat, aztán reméljük, szombaton sikerül majd megnyerni a Kormos Gyula Emléktornánkat. A Mátramindszentnek köszönjük, hogy eljöttek, és sok siker kívánunk nekik a továbbiakban.

Dancsok Roland: – Nem épp futballidőben, remek teljesítményt nyújtva nyertük meg a mérkőzést. Az első félidőben még nem jött össze a gól, de a másodikra már az is volt. Még kihagytunk két tizenegyest, összességében elégedett vagyok a csapattal! Ezen az úton kell tovább haladni. Sok sikert a Mátraverebélynek.

Mihálygerge SE-Ipolytarnóc SE 4-4 (0-2)

Mihálygerge SE: Rácz L. – Szalai Z., Csikós, Nyerges, Zombori – Szalai S., Farkas, Zsosa, Danyi – Nagy Sz., Kisbali. Csereként léptek pályára: Lipták, Nagy G. Játékos-edző: Nyerges Péter.

Ipolytarnóc SE: Illefalvi – Dienes G., Gál Á., Bába, Pál R. – Kiss Sz., Kiss P., Líber, Ruzsinszki – Oláh Á., Csík. Csereként léptek pályára: Gál I., Szőrös, Oláh A., Földi, Gál O. Játékos-edző: Gál Ádám.

Gól: Kisbali (2), Csikós, Farkas, ill. Oláh Á. (4)

Kétbodony SE-Őrhalom SE U19 6-2

Kétbodony SE: Miklián – Németh, Farkas, Majoros, Filiczki – Tóth J., Kelemen G., Bartyik, Riczu – Kovács R., Bencsik. Csereként léptek pályára: Melo, Hanzel, Tomis. Vezetőedző: Baráth Péter.

Gól: Bencsik (2), Kovács R. (2), Hanzel, Melo

TJ Ipolyvisk-Érsekvadkert SE II 1-2 (1-1)

Érsekvadkert SE II: Gubik – Hustyava, Farkas, Pádár, Varga V. – Bella, Mácsik, Papp, Halai – Benyó, Beluczki. Játékos-edző: Gubik Ákos.

Gól: Benyó, Bella

Gubik Ákos: Bár az időjárás a szakadó eső miatt nem volt hozzánk kegyes, szerencsére nyerni tudtunk. Az első félidőben kimondottan tetszetősen játszottunk, ahhoz képest, hogy az első felkészülési meccsünk volt. A szünet után már azért alábbhagyott a lendület, kicsit elfáradtunk, de egész jól tudtunk focizni, szépen tartottuk a labdát, nem volt vagdalkozás. Sportszerű ellenféllel találkoztunk.

Romhány SE-Tereske KSE 1-1 (0-0, 1-1)

Romhány SE: Paróczi – Hornyák, Kohári, Varga B., Jávor – Vidák, (Seres), Boros, Farkas, Lázár – Mudroncsik, Hegedűs. Játékos-edző: Seres István.

Tereske KSE: Candidó – Dohány, Kosik E., Medvik, Jakubecz – Váró, Babicz, Vas – Dóbiás D., Dóbiás P., Adi. Csereként léptek pályára: Kiss G., Petrezsely, Pityó. Játékos-edző: Babicz András.

Gól: Farkas, ill. Vas

Seres István: – Nagyon nehezen és kevesen jöttünk össze, pedig időben tudott mindenki a felkészülési mérkőzésről. Szűk létszámunkból adódóan, több új posztot is kipróbálhattunk, ami nekem több esetben tetszett. A vendégeink jó létszámmal és lelkesnek tűnve vetették bele magukat a mérkőzésbe. Sok dolgot megpróbáltunk a jelenlévőinkkel. Kár, hogy csak ennyien voltunk. Sok energiát felhasználva múlt el a mérkőzés, amin jócskán kifáradtunk. Tehát a foglalkozás elérte a célját. Köszönöm a tereskeieknek, hogy eljöttek. Magunknak pedig komolyabb hozzáállást kívánok, legfőképpen a hiányzóknak!

Babicz András: – Remélem, ami ma kimaradt, az a következő hetekben már bemegy, és akkor nem lesz nagy gond! Annyi helyzetünk volt, amivel négy meccset meg lehet nyerni! A lyukas posztokra megtaláltuk a megfelelő megoldásokat, úgy tűnik, a védekezésünk rendben van, már csak egy pszichológus kellene a csapat mellé.

Egyházasdengeleg FE-Erdőkürt SK 1-4 (0-2)

Egyházasdengeleg FE: Jessin – Gyurik P., Pete, Gyurik B. – Franka, Bacskai, Szűcs, Szarvas, Sálek – Falta, Liptai. Csereként léptek pályára: Mlinárcsek Cs., Bakonyi, Holecz, Jambrich P. Vezetőedző: id. Berkes Balázs.

Erdőkürt SK: Tóth B. – Hegedűs, Horváth Z., Urbán Cs., Nánai – Németh, Makó, Kovács D., Oláh T. – Nagy B., Futó. Csereként léptek pályára: Szlavkovszki M., Szlavkovszki R., Radics. Játékos-edző: Hegedűs Gábor.

Gól: Szűcs, ill. Németh, Szlavkovszki M., Nagy B., Kovács D.

Nézsa SE-Szokolyai SK 2-6 (1-4)

Nézsa SE: Tar – Rapavi, Lepsényi, Mészáros, Fűrész – Bacsa, Szunyogh, Nyáry, Urbán Zs. – Német (Miklián), Finna. Játékos-edző: Rapavi Péter.

Gól: Szunyogh (2)

FC Sződ-Keszegi SE 4-3 (1-3)

Keszegi SE: Rácz B. – Turcsán (Rudolf), Murcsik P. (Mezei), Kovács L., Gyetván (Pistyúr) – Csetényi (Kapoun), Murcsik T., Muszta (Prétor), Gombos, Belencsák – Gyurina (Cseri). Vezetőedző: Miklián Norbert.

Gól: Belencsák (2), Gyurina

Ludányhalászi SE-Doboskút SK Nógrádsipek 2-5 (1-2)

Ludányhalászi SE: Bakó – Végh T., Havaj, Demus, Bagoly – Mester, Tőzsér T., Mosó, Szenográdi – Rácz E., Tőzsér B. Csereként léptek pályára: Urbán, Bene, Oláh A., Rácz P., Végh M., Puszta, Baranyi D. Vezetőedz: Földi Gergő.

Doboskút SK Nógrádsipek: Strehó J. – Németh, Erki, Balázs R. (Végh P.), Percze – Oláh B. (Lenner), Hegedűs, Baranyi L., Csernák Cs. – Sámuel G., Strehó Z. (Gergely B.). Vezetőedző: Csordás Tibor.

Gól: Rácz E., Havaj, ill. Sámuel G. (3), Baranyi L. (2)

error: Content is protected !!