Komoly rangadót vonultat fel a megye kettő

Nőtincsre látogat a Bánk, a Zagyvarónát sem kímélné a Szügy, az Őrhalom ellen nyerne az Építők KC.

MNG Megyei II. osztály, 12. forduló:

2019. november 9. (szombat), 13.30: 

Szügy SE-Zagyvarónai SE

A legfőbb riválisaiknak számító gárdák összecsapásának árnyékában semmiképpen sem szabadna hibázniuk az egyelőre még százszázalékos mérleggel rendelkező, újabb sima sikerrel melegítő szügyieknek, sőt kijelenthetjük, a lehető legsimább keretek között kellene elbánniuk az előző két körben csúnya pofonokba beleszaladó, még csak a kapuba sem találó riválisukkal. A látogatók változatosan szerepeltek a bajnokság már lepergő részében, az az adalék viszont nem túl szívderítő tény, hogy idegenben még csak pontot sem tudtak szerezni ebben a szezonban. Amennyiben nem történik kisebbfajta csoda, nem soros kirándulásukon szakad meg a zagyvarónaiak rossz szériája, kár tagadni, az esélytelenek nyugalmával készülődhetnek, komoly cselekedetként könyvelhetnénk el, ha bármilyen formában megtréfálnak a jóval erősebbnek tetsző másik oldalt, mellébeszélés nélkül illene nyerniük a minél fényesebb éremért iparkodó szügyieknek, ezután pedig vasárnap hátradőlve figyelhetik a híreket, hogy milyen végkifejlettel pergett le vetélytársaik derbije.

Mátraverebély-Szentkút SE-Bercel KSK

Abszolút eltérő mutatókkal hangoló társaságok viaskodásáról szólhat ez a párbaj, míg a ‘verebélyiek kivétel nélkül nyertek az előző három erőpróbájukon, addig a mostanában gyengélkedő látogatók rendre kikaptak legutóbbi négy küldetésük során. Előzetesen nincs is benne a levegőben, hogy éppen most szakítaná meg ilyen-olyan jellegű sorozatát valamelyik résztvevő, számukra ismerős környezetben egyértelműen közelebb lehetnek majd az újbóli üdvösséghez a szépen-lassan lendületbe jövő, már az élbolyban tanyázó házigazdák, akik határozottan mennének tovább megkezdett útjukon. Most még komolyt talány, az önbizalom terén nem túl fényesen álló berceliek mikor kecmereghetnek ki a gödörből, bár korábban bizonyította az újonc, hogy rendelkezik egy jobbik arccal is, egy ideje már rejtegeti ezt az énjét Cseresznyik Sándor brigádja. Maradjunk annyiban, megsüvegelendő tettkém kerülne be a köztudatba, ha nem üres kezekkel konstatálnák a lefújást a búfelejtésben bízó vendégek, nem árt azonban résen lenniük a hazaiknak, kellő odafigyelés szükségeltetik majd ahhoz, hogy igazolják a felvázoltakat.

Szent Imre DSE-Tari SZE

Alsóházi csörte keretein birkózhatnak egy jót a legénységek, nagyjából megegyező esélyekkel, a kezdősípszót megelőzően gyakorlatilag lehetetlen megtippelni, milyen végkifejlettel fejeződhet be ez a változatosnak kinéző mérkőzés. Az idényben a pályán még csak bajnoki egységekig sem jutó, egymás után kisebb-nagyobb pofonokat beszedő házigazdák mostanra egészen biztosan megunták már az eredménytelenség kelepcéjét, ezúttal pedig érezniük kell, hogy egy verhetőnek tűnő riválissal szemben köszönhetnének el Canossa-járásuktól, otthonukban egy leheletnyivel közelebb lehetnek majd a pontok bezsebeléséhez. Erről persze hallani sem akarnak a sokgólos remivel hangoló tariak, az említett döntetlen után egyrészről örülhettek is, hiszen mínusz háromról egyenlítettek, másfelől viszont bánhatták, hogy nem tudták elverni a sereghajtót. Ki tudja, hátha éppen ezen a kirándulásukon szakíthatja meg immáron nyolc fellépés óta íródó nyeretlenségi sorozatát a kelet-nógrádi armada, az tuti, hogy nincs mitől tartaniuk, apait-anyait beleadva akár még felül is kerekedhetnek a hasonló kaliberűnek tűnő másik oldalon.

2019. november 10. (vasárnap), 11.00:

Építők KC-Őrhalom SE 

Jó formában állomásozó gárdák veselkedhetnek neki ennek az egyébként határozott esélyessel rendelkező találkozónak, a realitások talaján maradva nyugodt szívvel megállapítható, hogy komolya sansszal felruházva húzhatnak kesztyűt a legutóbbi öt küldetésüket behúzó Építősök, akik ezúttal egy kötelezőnek tűnő diadallal folytathatják a szezont. Kisebb talány, az elmúlt hétvégén szabadnapos házigazdákra milyen hatással lehetett a kényszerszünet, az érintettek csak remélhetik, hogy nem estek ki a ritmusból. Szintén meg kell említenünk, a sima győzelmet maguk mögött tudó őrhalmiak esetében fontos kérdés lehet, éppen milyen lábbal kelnek ki az ágyból, legjobb arcukat bemutatva akár még meg is nehezíthetik ellenfelük dolgát, ehhez viszont tényleg százszázalékos teljesítményre volna szükség a részükről. Jókora vállveregetést érdemelnének meg a látogatók egy esetleges csínytevés kivitelezésekor, minden érdemi tényező a ‘tarjániak malmára hajthatja a vizet, akik amennyiben komolyan gondolják, hogy közel szeretnének férkőzni a dobogósokra, nem hibázhatnak, mellébeszélés nélkül bedarálniuk igen nehéz túra elébe néző riválisukat.

2019. november 10. (vasárnap), 13.30:

Nőtincs SE-Bánk SE

Nem csak az aktuális forduló, hanem az egész bajnokság egyik leginkább várt rangadójának keretein belül csaphatnak össze a mezőny legjobbjai közé rangsorolt alakulatok, kőkemény küzdelemre van kilátás, ahol akármi megtörténhet. Egyik brigád lelkiállapotára sem lehet panasz, hiszen jelenleg még hibátlan mérleggel büszkélkedő csapatok harcolhatnak majd a pontokért, teljesen azonos esélyekkel, nem túlzunk, amikor azt mondjuk, hogy előzetesen lehetetlenség volna megtippelni a végkifejletet. Némiképp talány, az előző kört szabadnaposként letudó vendégeknél hogyan csapódott le a pauza, az ilyenkor szokásos kérdés nyilván olyan válaszra számítanak, miszerint nem vesztette el eredményes énjét Kovács Imre társulata. Bár az otthonuk által járó előnyök a sima idegenbeli sikerrel melegítő nőtincsiek felé billenthetik a mérleg nyelvét, az elmúlt évad akkor még élő nyugati-csoportjának bajnoka maximális fordulatszámon pörögve kibabrálhat vetélytársával, minden adott lehet tehát egy, az átlagosnál izgalmasabb menethez, melynek zárasakor hatványozott jelentőséggel bíró pontokat jegyezhetne fel a győztes, igazi diadalra tehetne szert a később örvendő oldal, több szempontból is az átlagosnál jóval érdekesebb kilencven percnek nézünk elébe, ahol nüanszokon múlhat, ki örülhet a hármassípszó elhangzásakor.

Kálló SE-Mihálygerge SE

Harcosnak ígérkező párosításban lehetnek érdekeltek a korábbi szereplésükön egyaránt javítani akaró, a három pont reményében kesztyűt húzó társulatok. Az idény eddigi részében elkerülte a sikerélmény a kállóiakat, jó pár vereséget követően a mögöttünk hagyott fordulóban úgy ikszeltek hogy már három góllal is vezettek. Persze legalább már amiatt is vigadhattak a hazaiak, hogy legalább egy árva pontot gyűjtöttek, terveik szerint viszont ezúttal nem érnék be ennyivel, így vagy úgy, de kibabrálnának szeszélyes vetélytársukkal. A korábban szép eredményekkel már jelentkező ‘gergeiek zsinórban három zakót könyveltek el az előző időszakban, így az ő önbizalmukra is ráférne már egy kis rekonstrukció, kellő odafigyeléssel pedig learathatják igyekezetük gyümölcsét, finoman szólva sem néz elébe lehetetlennek tűnő küldetésnek a színes mérleggel bíró brigád. A saját pályájuk által kölcsönözendő fórok a házigazdák felé billenthetik a mérleg nyelvét, az sem volna viszont eget verő esemény, ha elbánnának a sereghajtóval a látogatók, akik eddigi gyengélkedésüktől függetlenül nem intézhetik el egy laza kézlegyintéssel a megújulásban reménykedő ellenlábasukat.

Szabadnap: Nagyoroszi HBB SE, Varsány SE.

error: Content is protected !!