A hétvége játékosa a Megyei II. osztályban: Szunter Csaba

Duplával vette ki a részét csapata győzelméből a forduló kiválasztottja.

Szerkesztőségünk az elmúlt félévekben már megszokott sorozatunkat folytatván, a tavaszi szezon során is megválasztja az adott bajnoki fordulók legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző labdarúgóját a Megyei II. osztályban.

Még a tizenötödik kört követően a nyugati régióban szereplő Nőtincset erősítő Szunter Csaba mellett döntöttünk, aki jó játéka mellett duplával segítette sikerhez a Bánk otthonában három-nullra nyerni tudó csapatát. Most pedig következetten a rutinos támadóval készített interjúnk!

– Hogy telt a téli szünet a csapatnál?

– A téli szünet mindig hosszú kihagyást jelent – kezdte Szunter Csaba. Januártól folyamatos teremtornákkal készültünk, majd műfüves edzőmérkőzéseket játszottunk, jó eredményekkel! A játékoskeretben is történt változás, páran elmentek, de helyettük jöttek is, akik szerintem jól beilleszkednek a csapat elképzelésébe!

– Miképpen gondol vissza a Bánk elleni mérkőzésre?

– A Bánk elleni mérkőzést egyenlő erőviszonyokkal kezdtünk el. Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, helyzetek voltak mindkét oldalon, de nem sikerült egyik csapatnak sem felülkerekedni a másikon, igaz, hogy agresszívabban játszották a focit, mint mi! Fordulás után a Bánk tizenegyest hibázott, amely szerintem megpecsételte a második félidei játékukat! Kaptunk mi is egy büntetőt, amit mi nem hibáztunk el, majd egyre jobban átvettük az irányítást, több helyzetet alakítottunk ki, ami aztán az eredményben is megmutatkozott!

– Mit vár a tavaszi szezontól?

– Remélem, jobb eredményeket érünk el, mint ősszel, mert mindig létszámhiányossággal álltunk ki a mérkőzésekre! Igaz, mindig lesznek sérülések, más problémák a csapatnál, de szeretnénk mindenképp előrejutni a tabellán! 

– Tervei szerint hány gólt szerezne a második félévben?

– Jóslásokban nem bocsátkoznék, de mindent megteszek hogy a csapatomat segítsem az előre jutásban!

error: Content is protected !!