A hétvége játékosa a Megyei II. osztályban: Ordasi István

A Bánk védője két gólja mellett fontos teljesítményével járult hozzá csapata Patak elleni 4-1-es győzelméhez.

Szerkesztőségünk az elmúlt félévekben már megszokott sorozatunkat folytatván, a tavaszi szezon során is megválasztja az adott bajnoki fordulók legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző labdarúgóját a Megyei II. osztályban.

A huszadik kört követően a nyugati csoportban bajnoki címért küzdő Bánk játékosára, Ordasi Istvánra voksoltunk, aki duplája mellett mostanában tapasztalható jó teljesítményével járult hozzá csapata Patak elleni négy-egyes győzelméhez. Most pedig következetten a védőként és középpályásként is bevethető futballistával készített készített interjúnk!

– Hogy látta a Patak elleni összecsapás egészét?

– Megtiszteltetés, hogy engem választottak – kezdte Ordasi István. A Patak ellen az utóbbi években nem sok babér termett számunkra. Tavaly éppen ők voltak a mérleg nyelve, kiénekelték a sajtot a szánkból, ezért lemaradtunk a bajnoki címről. Ennek megfelelően készültünk a meccsre. Tudtuk jó játékosokból áll aktuális ellenfelünk, de hazai pályán több pontot nem veszíthetünk el, ezért nagyon szertetűnk volna nyerni, ami a vártnál simábbra sikeredett. Az első félidőben sikerült a lényeges kérdéseket eldönteni, így a második játékrész csak a formalitás volt.

– Miképpen érte el találatait?

Az első találatom egy szép akció befejezése volt, amit csapattársam kapura rúgott, de a pataki kapus bravúrral még védeni tudott, viszont pont elém ütötte a labdát, amit tizenöt méterről kapásból a léc alá rúgtam. A második egy szöglet utáni kavarodásból született, csapattársam felfejelte a levegőbe a labdát, amire lesipuskás módjára én értem oda leghamarabb és egy méterről befejeltem.

– A hírek szerint jó formában van. Mit gondol, minek köszönhető ez?

– Mióta mesterünk úgy döntött, hogy előrébb hoz egy sorral, én is érzem hogy jobban megy a játék. Úgymond odaadta a színes ceruzát nekem, hogy próbáljak meg fazont adni a csapat játékának. Plusz erőt jelent számomra az is, hogy másfél éves kisfiam elkezdte látogatni a mérkőzéseinket a menyasszonyommal. Plusz motiváció, hogy kellő tisztelettel tudjunk tisztelegni az elhunyt bánki polgármesterre és főszponzorunkra, Lomen Jánosra.

– Komoly csatát folytatnak a Bercellel a végső elsőségért. Hogyan csapódik le ez a kiegyenlített küzdelem csapatánál?

– A bajnokság elején a dobogót szabta ki célul a vezetőség, azzal párosulva, hogy a hazai meccseket húzzuk be a szépszámú közönségünk előtt. Mi mindig a soron következő mérkőzést szeretnénk megnyerni, és a végén meglátjuk, hogy a találkozókon gyűjtött pontszám mire lesz elegendő. Persze nálunk is téma a versenyfutás, csak sajnos egyelőre nem a mi kezünkben van a gyeplő. Lépéselőnyben vannak, de azt megígérhetem, hogy amíg esélyünk van, addig küzdünk is a legfényesebb medálért.

– Vajon mi dönthet ebben a versenyfutásban?

Szerintem az dönthet, hogy melyik csapat tudd ezen a szinten hétről-hétre kevesebb hiányzóval felállni aktuális ellenfelével szemben. Igazából azt várom, hogy a mi nyerjük meg a bajnokságot. Ehhez minden adott Bánkon, ahol együtt győzünk, együtt veszítünk, sosem keressük másban a hibát.

– Szombaton Rétságra látogatnak. Mit vár a mérkőzéstől?

Szomszédvári rangadó, ennek megfelelően készülünk! Tudjuk, mi vár ránk Rétságon, ismerjük az ellenfelet. Nyerni megyünk Rétságra és elhozzuk a három pontot. Más nem elfogadható! Kívánok egy közönségszórakoztató, sportszerű mérkőzést mindkét csapat számára, bánki győzelemmel! Hajrá Bánk! Gratulálok a Nógrádifutball oldal szerkesztőinek, hogy ilyen színvonalon tudják közölni megyénk labdarúgással való eseményeit. Csak így tovább!

error: Content is protected !!