A hétvége játékosa a Megyei II. osztályban: Jónás Márk

A Szügy középpályása mesterhármasa mellett remek teljesítménnyel segítette sima sikerhez az Őrhalmot kiütő alakulatát.

Szerkesztőségünk az elmúlt félévekben már megszokott sorozatunkat folytatván, az őszi szezon során is rendszeresen megválasztja az adott bajnoki forduló legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző labdarúgóját a Megyei II. osztályban.

A kilencedik kört követően a Szügyöt erősítő Jónás Márkra voksoltunk, aki mesterhármasa mellett remek produkcióval vette ki a részét az Őrhalmot nyolc-nullra kiütő csapata újabb sikeréből. Most pedig következzen a jó napot kifogó középpályással készült interjúnk!

– Mit tudna elmondani a mérkőzés kapcsán?

– Mindenképpen úgy mentünk neki a meccsnek, hogy győzni akartunk – mondta Jónás Márk. Láttuk a vendégkeretet a sok fiatal játékossal, és mondogattuk is egymásnak, hogy ne vegyük fél vállról őket, nem lesz ez egyszerű találkozó. Az első félidőt elég gyengén kezdtük, saját magammal sem voltam megelégedve. Mondtam is Örsnek, hogy nem akarok visszamenni a második játékrészre, szerencsére ezt nem hagyta. A második felvonás elejétől felszabadultabban játszottunk, és ennek gyorsan meg is volt az eredménye.

– Bár ön másképpen értékelte teljesítményét, edzője külön is kiemelte a nyilatkozatában, hogy kifejezetten jó produkcióval rukkolt elő…

– Véleményem szerint nagyon sz*rul játszottam. Az első félidőben kihagytam három százszázalékos ziccert, majd a szünet után még kettőt. Szóval nem feltétlen értek vele egyet, viszont ő az edző, ő látja, mi kell a csapatnak, és ha aznap pont ez kellett, akkor nyilván neki tetszetős volt.

– Hogy festettek a góljai?

– Az első és a harmadik szinte ugyanúgy nézett ki. Egy szépen vezetett támadás során érkeztem középre egy bepasszolt labdára és a hálóba gurítottam. A következőnél egy szélen kapott lasztival akartam elindulni, de hallottam, hogy jön mögöttem a védő, szóval inkább ráléptem a játékszerre és elindultam vele befelé. Senki nem lépett ki rám, így gondoltam, belerúgok egyet a hosszú felé, lesz, ami lesz alapon. Hát, szerencsémre jól lecsúszott és megdöglött a pók.

– Egy gárda már bedobta a törölközőt, egy másik pedig a megszűnés szélén táncol. Személy szerint miképpen vélekedik az egycsoportos megye kettőről?

– Én csak örültem neki, hogy több csapat lesz, több meccset játszunk, de sajnos az, hogy egy társaság nem tud kiállni, ráadásul háromszor, az számomra érthetetlen. Nem feltétlen kuka az elképzelés az egycsoportos megye kettőről, de jobban meg kellene válogatni azt, hogy ki indulhat és ki nem. És amennyiben így is lenne olyan csapat, amelyik nem áll ki, azt nem csak figyelmeztetném, de pénzbüntetéssel is sújtanám. Mint mondtam, ez amatőr foci, és nem is a komolysága miatt, hanem, mert itt a többi ember idejét rabolják azzal, ha elutaznak a csapatok idegenbe, de mégsem áll ki az ellenfél. Az ő hétvégéjükből is áldoznak egy napot, de ha nincs foci, akkor felesleges volt az egész, és a napom kárba ment, miközben mást is csinálhattam volna inkább ezalatt az idő alatt.

– Eddig hibátlan mérleggel rendelkeznek. Mi a véleménye csapata ez idáig bemutatott szerepléséről?

– Esélyesek vagyunk jó helyen végezni a bajnokságban addig, amíg ilyen felszabadultan tudunk focizni, bár maga a helyezés számomra annyira nem is fontos. Amatőr focit játszunk, minek is görcsölnénk, sok komolyság nincs benne, ez nem is erről szól, hanem arról, hogy futballozni szerető emberek hétvégente összegyűlnek, és játsszák ezt a számukra kedves sportot. De, ha már mindenképpen válaszolni kell a kérdésre, akkor szerintem jól megy eddig, remélem, tudjuk is tartani a formánkat.

– Reális esélyük van rá, hogy valamilyen éremmel zárnak az idény végén, de vajon akár még az első hely is meglehet?

– A realitás talaján maradva, szerintem nem. A Bánkot nem hiszem, hogy meg tudjuk fogni, nekik nem ez a szintjük, és megye egyben a helyük. Mindenesetre, lehet szerencsénk, ki tudja.

– Vasárnap Tarra látogatnak. Mire számít az újabb fellépéstől?

– Remélem, lesz meccs. Amennyiben így lesz, akkor ezt a formánkat hozva, nem hiszem, hogy érhet meglepetés. Mindenképpen győzni szeretnénk, és meg is teszünk érte majd mindent.

error: Content is protected !!