A Bánk és a Bátonyterenye nyerte meg a Megyei II. osztályú Bajnoki Döntőket

Az U19-es fináléban nagy csatában, míg a felnőtteknél sima keretek között dőlt el a győztes kiléte.

Múlt szombaton Szécsényben rendezték meg a Megyei II. osztály Bajnoki Döntőket. Ellentétes végkifejlettel peregtek le a finálék, míg az U19-esek mérkőzésén a Bátonyterenye nagy csatában gyűrte le a Szügyöt, addig a felnőttek találkozóján a Bánk csúnyán elbánt a Karancsberénnyel. Lássuk a részleteket!

Megyei II. osztályú Bajnoki Döntő, felnőtt, Szécsény:

Bánk SE-SK Karancsberény 8-2 (5-0)

Vezette: Kis Zs. (Strehó E., Urbán V.)

Bánk SE: Peredi – Barkaszi (Dénes Gy., 46.), Bera, Ordasi, Szekeres (Hrkaj, 78.) – Ladányi (Branda, 46.), Dudás, Somogy, Jele – Puruczki (Berta, 85.), Szegvári. Vezetőedző: Kovács Imre.

SK Karancsberény: Balázs T. – Fehér, Ravasz, ifj. Földi, Szőke L. (Klimasz, 70.) – Szőke Sz., Fodor M., Zsosa, Mezei (Tóth T., 46.) – Bellér, Jakab Gy. Megbízott edző: id. Földi Attila.

Gól: Bera (13.), Puruczki (33., 35., 39.,63., 76.), Jele (44., 60.), ill. Bellér (49.), Szőke Sz. (86.)

Az első tíz percben egymásnak estek a felek és igen kapkodó volt a játék a felnőttek összecsapásán. Az első negyedóra végén egy szép szögletvariáció után megszerezte a vezetést a Bánk. Nem sokkal később azonnal egyenlíthetett volna a ‘berényi alakulat, de hatalmas ziccerben Bellér csúnyán fölé tüzelt. A folytatásban könnyedén alakított ki helyzeteket a nyugat-nógrádi gárda, és előbb Puruczki lőtt klasszikus mesterhármast, majd Jele találatával alakult ki a félidei 5-0-ás állás. A szünet után egy igen véleményes tizenegyessel szépített a Karancsberény, de a mérkőzés képe nem változott, hiszen gyakorlatilag akkor került helyzetbe a másik oldal, amikor csak akart. A nyolcadik bánki találatnál egy tavalyról is ismert variációt választott a nyugati-csoport címvédője, hiszen a jogosan megítélt tizenegyest Dudás legurította Puruczkinak, aki ezzel saját maga ötödik találatát szerezte. A roppant sima párbaj utolsó öt percében még egy káprázatos Szőke Szabolcs szabadrúgásgólt jegyezhettünk fel, ami azonban valószínűleg még szépségtapasznak is kevésnek bizonyult az eredményjelzőre tekintve. A Bánk hatalmas fölényben futballozva hódította el zsinórban másodszor az abszolút bajnoki címet és a helyzetek alapján ez a végkifejlet még hízelgő is ellenlábasukra nézve.

Kovács Imre, a Bánk SE vezetőedzője: – Legelőször is, köszönöm a Nógrád Megyei Igazgatóság nívós rendezését és Szécsény város szíves vendéglátását. Kiváló munkát végeztek! Külön köszönet illeti Pulóver Barátomat a mérkőzés utáni finom falatokért. Másodszor, gratulálok sportszerű ellenfelünknek, az SK Karancsberény csapatának a keleti-csoport bajnoki elsőségéhez, egyben kívánom további céljaik maradéktalan elérését. Végül, de nem utolsósorban, gratulálok, egyben köszönöm a Csapatom egész éves teljesítményét és elért eredményeit! Sok-sok láthatatlan háttérmunka volt ebben a szezonban, de a Csapat a pályán meghálálta ezeket a fáradozásokat, hiszen egymást követő két szezonban tudott a bajnokságban és a megyei döntőben is elsőséget szerezni, címeket védeni! Ezt pedig rajtunk kívül senki nem mondhatja el magáról széles e megyében, s mi mindannyian roppant büszkék vagyunk ezekre a sikerekre, hisz azok örökre összekötnek bennünket! Jó pihenést és regenerálódást kívánok minden nógrádi sportszeretőnek! 

Földi Attila, az SK Karancsberény megbízott edzője: – Gratulálok a bánki együttes magabiztos győzelméhez, a játék képe alapján ilyen arányban is megérdemelten nyertek, a labdarúgás minden elemében felülmúltak minket. Gratulálok nekik és sok sikert kívánok a megyei első osztályhoz!

Fodor Zsolt, az SK Karancsberény távollévő edzője: – Legelőször is, szeretném megköszönni Földi Attilának, hogy erre az egy meccsre elvállalta a csapatot. Sajnos én nem tudtam részt venni az eseményen más irányú elfoglaltság miatt. A Bánk csapatának gratulálok a győzelemhez és az egész szezonban nyújtott teljesítményhez. Mint az eredmény mutatja, csapatom már nem tudott felpörögni és méltó ellenfele lenni a nyugati-csoport bajnokának. Ennek ellenére büszke vagyok rájuk és gratulálok nekik is az éves teljesítményükhöz. Remélem, a következő szezonban egy osztállyal feljebb is összecsap majd ez a két együttes. 

Megyei II. osztályú Bajnoki Döntő, U19, Szécsény:

Bátonyterenyei TC-Szügy SE 3-2 (1-1)

Vezette: Kovács T. (Chikán P., Nyerges K.)

Bátonyterenyei TC: Csemer – Cseszták, Hadusovszki, Végh, Nánási (Tövisi, 45.) – Lengyel, Halász, Kelemen K. (Pöstényi, 90.) – Kovács J., Nyerges (Králik, 61.), Tősér. Vezetőedző: Csóri József.

Szügy SE: Krupa – Csizek, Révész, Streichovonetz, Debrei – Mácza, Benke (Szilveszter B., 50.), Hugyecz M., Hugyecz L. – Szőrös G., Szőrös A. Vezetőedző: Tupi Gábor.

Sárga lap: Nyerges, ill. Révész, Szilveszter J.

Gól: Kovács J. (27.), Nyerges (53.), Tősér (55.), ill. Hugyecz (10., 65.)

Az első félidő eleje tapogatózó játékot hozott, többnyire a mezőnyben harcoltak egymással a felek. A 10. percben az első lehetőségéből megszerezte a vezetést a Szügy: egy 20 méterre megítélt szabadrúgás változtatott irányt a sorfalon és csapódott így védhetetlenül a bal alsó sarokba. A gól megzavarta a bátonyiakat, a következő időszakban csak kisebb szügyi lehetőségeket tudtunk feljegyezni. Az ivószünet után átvette az irányítást a keleti csoport bajnoka és egy szöglet utáni fejesgóllal ki is egyenlítettek. A bekapott gól után szinte azonnal visszavehette volna a vezetést a szügyi alakulat, de ziccerben nagyot védett Csemer. Az utolsó negyedórában nagy fölényben futballozott a Bátonyterenye és a 40. percben egy hatalmas kapufát lőve jelezték, hogy már szeretnének a szünetre is előnnyel menni, de ez ekkor még nem sikerült. A fordulás után maradtak lendületben a bátonyterenyeiek és egy kezezés után megítélt tizenegyessel majd két perccel később egy mintaszerűen végigvitt kontrából kétgólos előnyre tettek szert. Ez a magabiztos előny talán el is kényelmesítette a papíron hazainak számító társaságot és gyakorlatilag a semmiből egy hatalmas szabadrúgásgóllal szépített a Szügy, így izgalmas húsz perc előtt állt a kis számú, de annál lelkesebb nézőközönség. A szügyiek átvették a játék irányítását, de mezőnyfölényük meddőnek bizonyult és helyzetekben nem mutatkozott meg. Mindent összegezve elmondhatjuk, hogy egy közepes iramú mérkőzésen a Bátonyterenye egy góllal mindenképp jobbnak bizonyult, ezért megérdemeltem kaparintotta meg az összetett bajnoki címet.

Csóri József, a Bátonyterenyei TC U19 vezetőedzője: – Korrekt játékvezetés mellett, küzdelmes mérkőzést játszottunk, amelyen egy jó ellenféllel szemben elért, egygólos győzelmünket megérdemeltnek tartom. Úgy gondolom, a bajnoki döntő megnyerésével, sikerült megkoronáznunk egész éves teljesítményünket, amire valamennyien büszkék lehetünk. Ehhez szívből gratulálok játékosaimnak! Köszönöm dr. Mátyás Mátyás szezonbeli munkáját és mindazok segítségét, akik valamilyen szerepet vállaltak a csapat sikerében. Szügyi sportbarátainknak pedig további szép eredményeket kívánok!

Tupi Gábor, a Szügy SE U19 vezetőedzője: – Nem jó előjelekkel keltünk útra. Az utolsó fordulóra szép számmal összejöttünk, kezdtem reménykedni, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben leszünk a döntőn. Azt már a hét elején tudtam, nem lesz kapusom, majd hét közben többen bejelentették nem tudnak jönni, ballagás, nyaralás és munka miatt. Kicsit csalódottan indultunk el a döntőre. Ezt nem kifogásként írom, mivel az ellenfelünknél sem tolongtak a cserejátékosok. Viszont pozitív hozzáállásban is részem volt! Itt köszönném meg Krupa Richárdnak a részvételt, mivel sérülten, a ballagást otthagyva jött el védeni. Szabó Lénárd pedig egy utazást mondott le, hogy segítsen, ha kell.

A mérkőzés kiegyenlített volt. Szép játék nem alakult ki a nagy küzdelem és a sok pontatlanság miatt. Sikerült vezetést szereznünk egy szerencsés megpattanó szabadrúgásból, majd jött az ivószünet, ami minket fogott meg. Az egyenlítő találatnál nagyot hibáztunk, szögletnél rosszul helyezkedtünk, a hosszú oldalon hiányzott egy játékos, a labda átrepült mindenki felett, a kapusunk nem érte el, majd a hosszú oldalon érkező támadó könnyedén behelyezte az egalizáló gólt. A második félidőben kiderült, Benke Bálint a csapat motorja, aki labdaszerzésben, kondícióban is kiváló, rosszul érzi magát, ezért nem kockáztattam, lecseréltem. Ezt követően egy beadás és fejes után a földről az egyik játékosom kezére pattant a labda, amiért a játékvezető (a partjelző heves intésére) büntetőt ítélt, a bátonyiak pedig ezt értékesítették is. Itt megjegyezném, rengeteg ilyen vétlen kezezés történt a mérkőzésen, egy részük be lett fújva, egy részük nem, ez éppen pont be lett. A földről visszapattanva érte a játékosom könyökét a labda, úgy, hogy a karja a teste mellett volt, a laszti pedig a háta mögül pörgött vissza, nem is láthatta. Én úgy gondolom, az ilyet nagyon nem kellene büntetőnek fújni. Ez nem feltétlen a játékvezetők hibája, nehezen lehet megítélni, de ez egy elég rossz szabály, meccseket dönt el, ahogyan a vereségünkben is nagyban közrejátszott. Pár perccel a tizenegyes után, egy játékosom fegyelmezetlen döntést hozott, majd az ajándéklabdával az ellenfelünk gyönyörűen lekontrázott minket, így már kétgólos hátrányban voltunk. Próbáltunk ezután nyomás alá helyezni az ellenfelet, de már elfáradtunk testben és fejben is, lassan és körülményesen játszottunk. Akadtak ugyan helyzeteink, de vagy belerontottunk vagy nem volt szerencsénk. Azért Hugyecz Marci meglőtte a szokásos nagy gólját, egy szabadrúgás után lepókhálózta az egyik felső sarkot, így meccsben maradtunk, de egyenlíteni már nem sikerült. Összességében nem volt rossz mérkőzés, de azért van hiányérzetem bőven. Nem maradt más hátra, mint a gratuláció! Gratulálok minden játékosnak, aki a döntőn pályára lépett, ilyen nagy hőségben nagyon nehéz focizni, ők ennek ellenére nagyon hajtottak és küzdöttek! Gratulálok itt is a bátonyterenyei csapatnak a két bajnoki címhez! Velük kapcsolatban úgy érzem, sportbarátokra tettünk szert, és nagyon köszönöm a közös fotózást, nagyon sportszerű cselekedett volt a részükről!

Külön büszke vagyok a játékosaimra, mert betartották, amit előző nyilatkozatomban ígértem, nem adtuk könnyen magunkat, a végsőkig küzdöttek! Megnyerték a nyugati bajnoki címet, sokszor okoztak örömet a játékukkal. Köszönöm nekik, hogy az edzőjük lehetek, és külön boldogság, ha megvalósítják azt, amit gyakorlunk vagy kérek tőlük. Ha már adott a lehetőségem, remélem, nem fogytak még el a rendelkezésemre álló karakterek, szeretnék sokaknak köszönetet mondani! Köszönöm Dobsonyi Lászlónak, Bérczi „Dodinak”, Bonafert Péternek, Chikán Péternek, Dénes Györgynek a barátságukat és a sok beszélgetést. Dr. Rózsa Szilveszternek a sok türelmet, amit felénk tanúsít. Gálné Kövér Georginának és a nógrádi MLSZ tagjainak a szervezést és a sok segítséget! Külön köszönöm Koplányi Örsnek, hogy a felnőttcsapat létszámgondjai ellenére, előtérbe helyezte az ifjúsági csapat bajnoki címét! Benedek Józsefnek, Dombovári Krisztiánnak, Dombováriné Cservenák Katalinnak, Szikora Dávidnak és Szügy Önkormányzatának a sok munkát és támogatást, mert nélkülük ez a csapat nem létezne! Személy szerint nagyon köszönöm a szüleimnek a segítséget és a bátorítást! Mindenkinek kellemes vakációt kívánok!

 

 

 

error: Content is protected !!