Tovább erősödött az SBTC

A megye egy éllovasához az NB III-ból visszatérő Szabó Tibor tavasszal ismét a salgótarjániakat segítheti játékával.

A téli időszakban sem tétlenkedik az SBTC, Rubint Richárd kemény felkészülést vezényel a megye egyes éllovasnak, de ami ugyancsak fontos, szépen-sorban jól sikerült edzőmérkőzésekkel rukkolnak elő a fekete-fehérek.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy megyeszékhelyünk alakulata leigazolta Bocsi Benjámint az NB III-ból kizárt Ózdtól, a napokban pedig weboldalán újabb hivatalos bejelentést tett a harmadosztályba vágyódó klub, nevezetesen, hogy visszatért a csapathoz a harmadik vonal Nyugati-csoportjában szereplő Ménfőcsanakból érkező Szabó Tibor, aki egy féléves kitérőt követően segítheti majd újra a középpályán a tavasszal Amatőr Kupa döntőt is vívó gárdát.

További információ, időközben két játékosától is megvált a Stécé, Hegedűs Dávid és Tóth Máté egyaránt a Heves megyei első osztályú Pétervására színeiben folytatja pályafutását.

error: Content is protected !!