,,Szeretnénk stabil csapat lenni”

A megyei első osztály tizennegyedik helyén álló Rimóc játékos-edzője, Benécs Balázs bízik benne, csapatának nem lesz gondja a végelszámolásnál.

A Rimóc SE felnőtt együttese a tizennegyedik pozíciót birtokolva mehetett téli szünetre a megye egyben. Az eredményesebb folytatásban reménykedő társulat eddigi szereplése kapcsán Benécs Balázs játékos-edző foglalta össze gondolatait.

– Mennyire elégedett az első félévvel?

– Kicsit felemás lett számunkra ez az ősz – kezdte Benécs Balázs. Voltak pozitív dolgok, elég csak a Héhalom elleni mérkőzést említenem, ahol szenzációs második félidőt produkáltunk, de voltak negatívumok is, hogy például Ceredre tizenegyen utaztunk el. Ha ezt a kettősséget le tudjuk küzdeni, és hozunk egy átlagot hullámvölgyek nélkül, akkor már egy jobb tavaszunk lesz.

– Mely tényezőkben látja a tartósan jobb eredmény elmaradásának okát?

– Legnagyobb problémánk talán a létszám volt. Nem tudtam a csapatot frissíteni a mérkőzések utolsó harmadában, hiszen többször pont tizenegyen vagy esetleg egy cserével, több ifjúsági játékos segítségével tudtunk kiállni a meccsekre.

– Ahogy korábban említette, az ősz egyik legkomolyabb meglepetése viszont az önök nevéhez fűződik, a Héhalom elleni győzelem kapcsán gyakorlatilag az egész megye felkapta a fejét. Minek lehetett köszönhető az a diadal?

– Leginkább a hozzáállásnak, ami sem előtte sem, utána nem volt sokszor jellemző a csapatra. A második játékrészben pedig mindent végrehajtottak a fiúk, amit kértem tőlük. Egyszerűen klappolt minden, ültek a kontráink és végre kihasználtuk az adódó lehetőségeinket. Személy szerint egy szép skalpnak tekintem, de igazából utána már a következő mérkőzésre készültem, ha ott nyerünk, akkor lett volna nagy jelentősége a Héhalom elleni három pontnak.

– Volt olyan embere, akinek a teljesítményét ki tudná emelni?

– Nem szeretek egyénileg kiemelni senkit, voltak jó teljesítmények és gyenge produktumok is olyan játékosoktól, akiktől többet vártam. Talán a védelemből Kis Istvánt tudnám megemlíteni, aki mindig mindent megtett a csapatért, illetve Králik Dávidot, aki sérült volt a szezon elején, de ahogy felépült, fontos láncszeme lett a csapatnak.

– Ön szerint milyen hatással volt a bajnokságra a növekvő létszám?

Egyértelműen jót tett a bajnokságnak. Több csapat, több játékstílus, és talán élvezetesebb mérkőzések voltak ősszel. Ráadásul végre nem kell egy csapattal a kupát is beleszámolva ötször találkozni, mint ahogy az előző szezonban történt. Már a játékosok és a szurkolók is már fásultak voltak ezeken a meccseken, mindenki a kilencven perc leteltét várta, mindegy, mi volt az eredmény.

– Hogy néz ki a gárda felkészülési időszaka?

– Heti két-három edzéssel és több gyakorló mérkőzéssel készülünk a tavaszi rajtra.

– Várható valamilyen mozgolódás az állományban?

– Próbálunk igazolni két-három játékost, hogy ne legyenek problémáink a mérkőzéseken a létszámmal, és többször tudjunk váltani, ha szükség van rá. Van egy-két megkeresés, de távozóról egyelőre nem tudok.

– Mit gondol a tavaszi szakasz kissé szokatlan kezdési időpontjáról?

– Kicsit korainak tartom, de a játékosok sem szeretik a hosszú szünetet és a hosszú felkészülést. Mindenki mihamarabb tétmeccset szeretne játszani. Bízunk benne, hogy az időjárás engedni fogja a februári rajtot.

– Mire számít a folytatásban?

– Szeretnénk stabil csapat lenni, voltak hullámvölgyek, ezeket szeretnénk csökkenteni, és természetesen minél több pontot gyűjtve, feljebb lépegetni a tabellán, hogy ne legyenek gondjaink a végelszámolásnál.

error: Content is protected !!