,,Szeretnénk megemlékezni az SBTC elmúlt száz évéről”

A salgótarjáni fekete-fehér klub jubileuma alkalmából február 15-én megrendezésre kerülő öregfiúk torna szervezői remélik, sokan látogatnak majd el a nyolc csapatot felvonultató eseményre.

Mint arról korábban már hírt adtunk, február 15-én az SBTC fennállásának századik évfordulója alkalmából egy öregfiúk tornára kerül sor a salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A rangos mezőnyt felvonultató eseményt megelőzően  a rendezvény két szervezőjét, Seregi Albertet, illetve Palaticzky Szabolcsot kérdeztük a legfontosabb tudnivalók kapcsán.

– Mikor és hogyan vetődött fel önökben az ötlet, hogy lebonyolítsák ezt az öregfiúk tornát?

 – Salgótarján területén működő vállalatok, cégek az 1900-as években rendelkeztek saját sportegyesülettel, és azon belül labdarúgó szakosztályokkal is kezdte Seregi Albert. A különböző NB-s bajnokságokban szereplő csapatok játékosai a hivatásos sportot befejezve, az amatőr kispályás labdarúgó bajnokságokba kapcsolódtak be. Ennek zárásaként az 1970-es évek második felétől a legjobbak részt vettek a teremfoci tornán. Ezek a rendezvények telt házzal zajlottak le, így vetődött fel, hogy az SBTC fennállásának a jubileumi évében több csapat részvételével szervezzünk egy tornát.

– Milyen kritériumokat tartottak szem előtt a meghívott csapatok kilétével kapcsolatban?

– Az SBTC csapata a száz év alatt folyamatosan szerepelt az NB-s bajnokságokban, bejárva az országot, megismerve a csapatokat, játékosokat, sportvezetőket. Több egyesülettel a mai napig tartják a kapcsolatot és játszanak egy-egy mérkőzést is. Nosztalgiázás mindig volt, így a jubileumi teremtorna csapatainak kiválasztása gondot okozott, mivel azon sokan részt kívántak venni. A meghívásnál figyelembe vettük, hogy legyen fővárosi (MTK, Bp. Honvéd), vidéki (Eger, Videoton, Debrecen) és a külhoni magyarokat képviselő csapat (Felvidéki válogatott, Sepsiszentgyörgy) is. Így az ország minden területe képviselteti magát a nemzetközi teremfoci tornán. Egy bemutató mérkőzés is szerepel a programban, ahol az SBTC Öregfiúk csapata fog futballozni az SKSE Öregfiúk csapatával.

– Mi a torna célja?

A torna legfőbb célja, hogy szeretnénk megemlékezni az SBTC elmúlt száz évéről és annak sportsikereiről, illetve sportolóiról – vette át a szót Palaticzky Szabolcs. Az esemény által lehetőséget biztosítunk, hogy a múlt, a jelen és a jövő sportolói találkozhassanak, együtt ünnepelhessenek. A múlt képei is megjelennek a tornán, Turcsányi Mihály által összeállított kiállításon, amelyet érdemes lesz megtekinteni minden érdeklődőnek.

– Zömében milyen korosztályok képviselhetik majd magukat a résztvevő együtteseket, a nevezési listákat látva, kiket láthatnak majd parketten az érdeklődők?

– Hét csapat kapott meghívást a teremtornára, többek között a Debrecen, az Eger, a Felvidéki Válogatott, az MTK, a Sepsiszentgyörgy, a Bp. Honvéd, a Videoton, illetve ehhez csatlakozik nyolcadik csapatként az SBTC Öregfiúk. A tornán kizárólag csak negyven év feletti játékosok szerepelhetnek. A csapatok visszajelzése szerint az alábbi játékosok lépnek pályára a teremtornán: Debrecen: Plókai Mihály, Nagy István, Csehi Zoltán, Farkas Zoltán, Szlekter Tamás, Arany László, Liviu Gojan, Selyem Nándor, Csukás Zoltán, Kocsis Sándor, Nagy Zsolt, Novák Roland, Tökés Miklós, Sárkány Attila, Ulveczki Attila. Eger: Varga László, Molnár Róbert, Lengyel Lajos, Bocsi Zoltán, Béres Mihály, Szabó László, Tóth György, Endre László, Pápai Zoltán, Bóta Balázs. Felvidéki Válogatott: Rubint Richárd, Domik Attila, Rubint Rudolf, Csányi Csaba, Ádám Iván, Michalik Márió, Dikacz Norbert, Penksa Marek, Novota Zoltán, Valkucak Marek, Gaspar Marek, Stacho Peter, Kolár Rastislav, Vrábel Peter. MTK: Halmai Gábor, Cservenkai Donát, Farkas Attila, Farkas Viktor, Strasser László, Lázár Mátyás, Kenesei Krisztián, Kenesei Zoltán, Geleta Szabolcs, Szabó Zoltán, Ferenci Gábor, Földvári Dániel, Federico Groppioni. Sepsiszentgyörgy: Diószegi László, Kertész Dávid, Krecska János, Bedőházi Géza, Farkas Attila, Béres Károly, Bende Lajos, Bocz József, Mátyás Endre, Diaconu Ion, Todoran Marian, Veress Lóránt. Bp. Honvéd: Cseh András, Csehi Tibor, Csábi József, Dubecz János, Bábik Tibor, Bárányos Zsolt, Pisont István, Hamar István, Szabó Tibor, Szamosi Tamás, Kovács Kálmán, Orosz Ferenc, Budovinszky Krisztián, Schrancz Balázs. Videoton: Mitring István, Vajda Gusztáv, Dvéri Zsolt, Kellner Zsolt, Csató Sándor, Árki Gábor, Csrepka Tamás, Horváth Zoltán, Kiss Krisztián, Kovács Attila, Tíber Krisztián, Vadász Imre, Csapat vezetők: Disztl Péter, Csongrádi Ferenc, Németh János, Jónás Gyula, Szabó József. Az SBTC-ből csak néhányat nevet említenék meg: Sági László, Gyetvai László, Oláh Béla, Németh Tibor, Novák János.

– Egészen pontosan hogyan néz ki a lebonyolítás, a csoportbeosztások?

– 9.40-kor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, SBTC-indulóval és ünnepi köszöntőkkel. Aztán tíz órától jöhetnek a csoportmérkőzések, majd 15.25-től a helyosztók. Délután háromkor rendezzük meg az SBTC-SKSE bemutató mérkőzést. A döntő előtt, 16.40-kor kerül sor a tombolahúzásra, 17.40-kor pedig az eredményhirdetésre. A tornán a csapatok kér darab, négy fős csoportokba kerültek besorolásra, ahol körmérkőzéses lebonyolítás során alakulnak ki a sorrendek, az adott négyesek helyezettjei pedig a másik kvartett hasonló pozícióban záró együtteseivel vívnak még egy-egy találkozót a helyezésekért. A mérkőzések egyszer húszpercesek lesznek. “A” csoport: Debrecen, Bp. Honvéd, SBTC, Sepsiszentgyörgy. “B” csoport: Felvidéki Válogatott, Eger, MTK, Videoton. 

– Bár maga a belépés díjtalan, támogatói jegy váltható a helyszínen, illetve az ÁFÉSZ Irodaházban. Ez mit jelent a gyakorlatban?

– A százéves SBTC-t a mai napig sokan szeretik az emberek, ezért úgy gondoltuk, hogy viszonzásképen, belépődíj nélkül lehessen megtekinteni a teremtornát. Lehetőséget biztosítva mindenki számára, hogy élményeket szerezzen a rendezvényen. Viszont nem akartuk kizárni a szimpatizánsok támogatási lehetőségét, ezért az SBTC emblematikus sportolóinak képével ellátott támogatói jegyeket készítettünk 500, 1000, 2000, illetve 5000 forint értékben, melyek a torna folyamán, egyben a volt ÁFÉSZ központban Seregi Albertnél is megválthatóak. A befolyt összegből a jubileum évében rendezett sportesemények színvonalát szeretnénk emelni, valamint támogatni az egykori, a mai és a jövőbeli sportolókat.

– Mit tudna mondani az olvasóknak, miért tegyék majd tiszteletüket az eseményen?

Előreláthatólag színvonalas tornára van kilátás, ahol több volt válogatott labdarúgó is pályára lép, hogy csak néhányat említsek: Halmai Gábor, Kovács Kálmán, Pisont István, Tíber Krisztián, Plókai Mihály, Kenesei Krisztián és még hosszasan sorolhatnám a neveket. Csapatvezetőként jelen lesznek: Disztl Péter, Csongrádi Ferenc, illetve Diószegi László a Sepsiszentgyörgy vezetője is. Találkozni lehet az SBTC, volt játékoslegendáival, Szalay Miklóssal és Básti Istvánnal, Kajdy Tiborral, Ferencz Gyulával, Szőke Istvánnal, Kmetty Józseffel, Varga Sándorral és még sok volt labdarúgóval, illetve az SBTC volt szakosztályainak ikonikus legendáival, többek között Botos Andrással és Mecser Lajossal is.

– Személy szerint mivel lenne elégedett vasárnap este, a torna zárásakor?

– Boldog lennék, ha sokan eljönnének a rendezvényre, ahol élvezetes és sportszerű mérkőzéseket láthatnának a nézők. Bízom benne, hogy egy jó hangulatú és sérülésmentes teremtorna után, a baráti ünnepi vacsoránál fel lehet majd eleveníteni a régi mérkőzéseket és sztorikat. A tapasztalatokat összegezve, reméljük, hogy a teremtornát a jövőben is meg tudjuk majd rendezni.

– Kik azok, akik nélkül nem jöhetne létre a rendezvény?

– Kiemelni senkit nem szeretnék, mert a rendezvény megvalósulása sok-sok ember összefogásának, és a klub iránti tiszteletének, szeretetének köszönhető. Hajrá SBTC!

error: Content is protected !!