Péntek délig lehet nevezni a Megyei Kupa aktuális kiírására

Hiába a figyelemreméltó pénzdíjazás, ezidáig nem sok csapat jelezte indulási szándékát.

Bár még a megye egyes, kiváltképp az alacsonyabb osztályú csapatok nagy része edzőmeccset sem játszott, egyre inkább közeledünk a focitavasz elindulását hozó márciushoz. Fontos információ, hogy ezen a héten pénteken délben jár le a 2019-es Megyei Kupa nevezési határideje, az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának számára az említett időpontig jelezhetik részvételi szándékukat az érdeklődők, aminek az össszege gyakorlatilag nevetségesnek mondható, mindössze ezer forint.

Maradjunk annyiban, a kezdeményezés továbbra is jónak nevezhető, éppen ezért nem értjük, ezidáig miért tartotta távol magát a nevezéstől jó pár megye egyes alakulat, mostani ismereteink szerint, nagyjából tíz gárdánál tart a sorozat jelenlegi létszáma, az említett vonal legénységei pedig szát tátva várnak.

Hatványozottan igazolja az iménti megállapítást, egyben a szó szoros értelmében emeli a tétet, az esemény összdíjazása! Az első helyezett 300.000, a második 200.000, a harmadik és a negyedik pozíciót megkaparintó társulat pedig 100.000-100.000 forint jutalmazásban részesül. Tehát, azok a klubok, akik még érzik magukban az erőt, mindezek mellett, meg szeretnék mérettetni magukat, ne legyenek restek, hanem a felvázolt ideig éljenek a lehetőséggel és jelezzék részvételi szándékukat!

error: Content is protected !!