Mátraterenyén folytatja Oláh Tibor

Gabi

A rutinos kapus ismét a megye egyben védhet majd a következő szezonban.

Bár még hivatalosan el sem kezdődött az aktuális nyári átigazolási időszak, egy kiemelkedő klubváltást már most feljegyezhettünk. A közelmúltban kiderült, hogy az elmúlt idényben a megye egyes Mátraterenye SE gólvonala előtt álló Csák László a Pétervására SE-nél folytatja pályafutását.

A váratlan történés után azonban nem sokat tétlenkedtek az MTSE-nél, sőt gyakorlatilag rögtön léptek és villámgyorsan meg is egyeztek a rutinos hálóőrrel, Oláh Tiborral. A még mindig a megye egyik legjobb kapusának számító sportember nevével legutóbb a Magyargéc SE színeiben találkozhattunk. Megemlítendő még, ezúttal régi-új állomáshelyére tért vissza, hiszen 2016-ban már megfordult az akkor még egy vonallal lejjebb vitézkedő alakulatnál.

Next Post

Második nyári edzőmeccsén is túl van az SBTC

A rutinos kapus ismét a megye egyben védhet majd a következő szezonban. Bár még hivatalosan el sem kezdődött az aktuális nyári átigazolási időszak, egy kiemelkedő klubváltást már most feljegyezhettünk. A közelmúltban kiderült, hogy az elmúlt idényben a megye egyes Mátraterenye SE gólvonala előtt álló Csák László a Pétervására SE-nél folytatja […]
error: Content is protected !!