Kis híján a komplett megye egy pályán volt az előző hétvégén

Gabi

Változatos edzőmeccseken vett részt a mezőny zöme.

A legutóbbi hétvégén tíz megye egyes gárda volt érdekelt ilyen-olyan gyakorló meccsen. Mint arról már korábban hírt adtunk, a Cered kikapott az NB III-as STC-től, míg a Karancslapujtő, az Érsekvadkert, Berkenye, illetve a rendező Szécsényt megelőzve behúzta a Rákóczi Kupát. Az említett társaságokon kívül kiütéssel győzött a Pásztó, Karancsberény, Rimóc hármas, a Mátranovák és a Palotás pedig egyaránt remizett. Lássuk az edzőmérkőzések részleteit!

Előkészületi mérkőzések:

Becske-Pásztó 0-11

Becske: Földvári G. – Takács B., Bóta, Földvári Á., Nyúl – Kovács R., Turi, Takács J., Molnár J. – Molnár M., Kosik. Csereként léptek pályára: Ferkó, Virág. Játékos-edző: Bóta Zoltán.

Pásztó: Prezenszki – Mezővári, Kelemen D., Molnár B., Csépe R. – Csépe P., Molnár M. – Varanyeczki, Csépe I., Hámori – Somkúti. Csereként léptek pályára: Mladoniczki, Lipták, Adorján Z., Szőke, Nyerges. Vezetőedző: Vallus Ferenc.

Gól: Csépe P. (3), Somkúti (2), Hámori, Csépe I., Molnár M., Csépe R., Adorján Z., Nyerges

Karancsberény-Lucfalva 10-3

Karancsberény: Miklós M. – Ravasz, Zsosa, Klimasz, Sirkó – Szőke L., Fodor M., Babka, Kovács B. – Csonka, Deák. Játékos-edző: Fodor Zsolt.

Lucfalva: Tasi – Pribisán, Bacsa, Bartkó, Tóth T. – Tóth J., Kiss G., Bangó K., Danyi Zs. – Oláh J., Percze. Játékos-edző: Percze Ferenc.

Gól: Deák (5), Babka (3), Szőke L., Kovács B., ill. Kiss G., Tóth J., Oláh J.

Ragyolc-Mátranovák 2-2

Mátranovák: Toldi – Balázs M., Tóth D. (Velki), Líber, Ferkó – Vanó, Kisbali, Gányi, Tóth P. (Nagy N.), Szőke – Kotroczó R. Vezetőedző: Oláh Béla.

Gól: Kotroczó, Kisbali

Palotás-Petőfibánya 5-5

Palotás: Nagy M. – Farkas P., Kotasz E., Hadrik, Kotasz G. – Gyöngyösi, Kotasz T., Török, Munkácsy, Kurcsik – Pócza. Csereként léptek pályára: Sipos, Kajzinger. Vezetőedző: Nagy Tamás.

Gól: Török (2), Kurcsik, Pócza, Kotasz T.

Mohora-Rimóc 1-7

Mohora: Selymes – Tóth B., Mezei, Rados Gábor, Balázs Z. – Feranecz, Kiss, Ódor, Rados L., Hatala – Menyhárt. Csereként léptek pályára: Rados Gergő, Oláh T., Szemesi, Krajcsi. Vezetőedző: Gál Tibor.

Rimóc: Janusek – Laczkó Zs., Mohácsi, Szmolnik, Csizmadia – Matyóka, Rácz I., Bangó R., Kormány – Laczkó L., Gyenes J. Csereként léptek pályára: Kuris, Mócsány, Szép. Vezetőedző: Mátyás Zsolt.

Gól: Hatala, ill. Laczkó L. (4), Matyóka, Bangó R., Gyenes

Korábban már beszámoltunk róla:

STC-Cered 8-0 (5-0)

Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion.

STC: Czerula – Sulcz, Gál, Banjac – Spitzmüller, Kovács B., Bogáti, Gábor Lukács, Lupták – Alex, Oláh L. Cserék: Keserű, Híves, Oroszi, Takács P., Pataki, Illés E., Gubacsi, Zsivóczky, Bodnár, Pendl. Vezetőedző: Zoran Kuntic.

Cered: Szokács – Zsély, Gál D., Ráduly, Stark – Oláh T., Jeney, Kaposi – Nagy R., Kovács E., Znamecz. Cserék: Krizsanyik, Szurok, Radics D., Vallus, Kovács M., Kakucsi. Játékos-edző: Jeney Gyula.

Gól: Oláh L. (4), Takács P., Pataki, Bogáti, Banjac 

Rákóczi Kupa, Szécsény:

Elődöntők:

Szécsény-Érsekvadkert 1-1, tizenegyesekkel: 4-5

Szécsény: Csampa- Lehoczki, Juhász, Ágner, Nagy M. – Kelecsényi, Szita L. – Strehó, László L., Kiss Á. – Gábor B. Csereként léptek pályára: Csábi, Vincze, Varga G., Deák, Gombár. Játékos-edző: László Loránd.

Érsekvadkert: Kalmár – Tóth A., Varga M., Keresztes, Molnár M. – Szenográdi, Krajcsek – Jakus, Holman, Pistyúr – Varga Gy. Vezetőedző: Varga Balázs.

Gól: Lehoczki, ill. Varga Gy.

Karancslapujtő-Berkenye 2-1

Karancslapujtő: Oláh T. – Szőrös R. (Móricz), Pingiczer, Nyerges, Rácz R. – Ajtai, Novák J., Sánta, Botos – Kalácska, Racs. Vezetőedző: Tőzsér Zsolt.

Berkenye: Hisbéli – Varga J., Miklián, Mravik, André – Kántor, Bőgér, Greff, Rottek – Monostori, Fábri. Vezetőedző: Mohácsi László.

Gól: Novák J., Racs, ill. Fábri

Mérkőzés a 3. helyért:

Szécsény-Berkenye 0-2

Szécsény: Csampa- Lehoczki, Juhász, Ágner, Nagy M. – Kelecsényi, Szita L. – Strehó, László L., Kiss Á. – Gábor B. Csereként léptek pályára: Csábi, Vincze, Varga G., Deák, Gombár. Játékos-edző: László Loránd.

Berkenye: Hisbéli – Kántor, Miklián, Mravik, Hugyecz – Sági, Doman, Balázs M., Rottek – Bőgér, Fábri. Csereként léptek pályára: Mezei, Debre. Vezetőedző: Mohácsi László.

Gól: Fábri, Nagy G.

Döntő:

Karancslapujtő-Érsekvadkert 1-1, tizenegyesekkel: 4-3

Karancslapujtő: Oláh T. – Szőrös R. (Móricz), Pingiczer, Nyerges, Rácz R. – Ajtai, Novák J., Sánta (Szilágyi), Botos – Kalácska, Racs. Vezetőedző: Tőzsér Zsolt.

Érsekvadkert: Molnár J. – Tóth A., Varga M., Keresztes, Molnár M. – Lami, Krajcsek – Jakus, Holman, Pistyúr – Varga Gy. Vezetőedző: Varga Balázs.

Gól: Racs, ill. Varga Gy.

 

Next Post

Íme a megye egy következő évadának mezőnye

12 csapat vághat neki a közelgő szezonnak. A napokban hivatalossá vált, hogy hány társasággal rajtolhat el a következő idény a megye egyben. Mint ismert, a legutóbbi pontvadászatban tizenhárom gárda versenyzett, az előző mezőnyhöz képest csupán egy változást jegyezhetünk fel, a bajnoki címet szerző BSE egy osztállyal feljebb folytatja, így tizenkét […]
error: Content is protected !!