Két megye egyes csapat csütörtökön is edzőmérkőzésen szerepelt

A Mátraterenye kikapott a Pétervásárától, míg az Érsekvadkert legyőzte a szlovák ötödosztályú Ipolybalogot.

Csütörtökön két megye egyes gárda is előkészületi találkozón lépett pályára, a Mátraterenye a Heves megyei első osztályú Pétervásárával mérkőzött meg Salgótarjánban, míg az Érsekvadkert a szlovák ötödik vonalbeli Ipolybaloggal csapott össze Balassagyarmaton. Végül felemás mérleggel zártak a nógrádi legénységek, Szenográdi Péter brigádja elbánt határon túli ellenfelével, Romhány Tamás együttese viszont kikapott.

Felkészülési mérkőzések:

Mátraterenye SE-Pétervására SE 2-7 (1-3)

Salgótarján, Tóstrandi Sporttelep, műfüves pálya.

Mátraterenye SE: Kalas – Babka, Miklós M., Novota, Bozó – Romhányi, Zsély B. – Lengyel, Domán, Bujtár (Myszor) – Zsély D. Játékos-edző: Romhányi Tamás.

Gól: Bujtár, Zsély B.

Romhányi Tamás: – A meccs elején megbeszéltem “Csatival”, hogy nekünk jövő héten már bajnoki van, ezért kellene egy önbizalomnövelő eredmény. Ezt szerintem ők félreértették. A viccet félretéve, sajnos elől, hátul most is hoztuk a hibáinkat. Nagyon kevesen vagyunk, és a játékunk is akadozik. Kicsit több, mint egy hetünk maradt rendezni a sorokat, mert ha az első bajnokin is így teljesítünk, akkor komoly pofonba fogunk beleszaladni.

Érsekvadkert SE-TJ Ipolybalog 3-0 (1-0)

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont, műfüves pálya.

Érsekvadkert SE: Oláh M. – Gréczi, Varga M., Balga M., Lővei – Balga L., Rácz R. – Szenográdi, Oláh Á., Dávid M. – Pistyúr. Csereként léptek pályára: Szabó L., Varga F., Telek, Keresztes, Fábián L., Vachó, Balga K. Játékos-edző: Szenográdi Péter.

Gól: Oláh Á., Varga M., Telek

Szenográdi Péter: – Örülök neki, hogy tudtunk játszani, szerintem sokkal többet ért, mint egy kis műfüves edzés. A játék helyenként tetszett, építjük tovább, amit elkezdtünk.

error: Content is protected !!