Karancsberényben héti kétszer terveznek majd edzeni

Fodor Zsolt vezetőedző szerint még sok a bizonytalanság a múlt hétvégén társadalmi munkában játszótér felújítással jeleskedő csapatnál.

Mint ismert, az MLSZ hivatalosan lezárta a korábban felfüggesztésre kerülő amatőr bajnokságokat. A döntés apropóján az előttük álló napokban megszólaltjuk majd a megye egyes gárdák edzőit. A szakembereknél arra voltunk kíváncsiak, mi a véleményük a határozat kapcsán, terveznek-e közös foglalkozásokat tartani a következő időszakban, meglátásuk szerint mennyire érintheti negatívan játékosaikat a kényszerszünet, illetve még megérdeklődtük, mit gondolnak, egy augusztusi újraindulás előtt mikor volna célszerű nekivágni az alapozásnak. Sorozatunkat az előző évadot a tizenötödik helyen befejező Silver Tüzép-Karancsberényt irányító Fodor Zsolttal folytatjuk.

Fodor Zsolt: – Úgy gondolom, lehetett rá számítani, hogy ez a döntés születik. Jó lett volna minél előbb focizni, de azért még mindig vannak ettől fontosabb dolgok. Szeretnénk elkezdeni az edzéseket, erről már történtek egyeztetések. Reményeim szerint heti két alkalommal össze tudunk majd jönni. Bízom benne, hogy nem érnek kellemetlen meglepetések, de arra azért számítok, hogy a hosszú kényszerpihenő meg fog látszódni a játékosokon. A jövőt illetően nehéz bármit is tervezni, még elég sok a bizonytalanság. Ami biztos, hogy az egyesület játékosai, vezetői, május 10-én, vasárnap a pálya végén található játszóteret felújították.

error: Content is protected !!