Három csapatot is pontlevonással sújtottak

A megye egyben a Karancslapujtő, egy osztállyal lejjebb pedig a Mihálygerge és a Kálló bűnhődött.

Az elmúlt időszak hivatalos közlönyeiből kiderült, hogy három felnőttcsapat is utánpótlás alakulatai miatt bűnhődött. A megye egyben a Karancslapujtő U16-os garnitúrája még novemberben harmadik alkalommal sem tudok kiállni, de hasonló malőrben volt érintett a Kálló U19-es társulata is, így mindkét klub felnőtt legénységétől három-három pont került levonásra, a következő hasonló esetnél pedig a további küzdelmekből is kizárásra kerülhetnek a szóban forgó egyesületek.

Szintén három bajnoki egységet vettek el a megye kettes Mihálygergétől, mivel U19-es gárdájuk az idényben negyedszerre lépett pályára létszámhiányosan. A felsoroltakon kívül még több más helyen is benne van a pakliban, hogy hasonló tényezők miatt lesznek kénytelenek bűnhődni, ugyanis jó pár korosztályos együttesnél előfordultak már az említettekhez hasonló negatív történések.

error: Content is protected !!