Ez történt a megye egy tizedik fordulójában

Kötelező győzelemmel lett első az SBTC, bravúros pontokat szerzett a Pásztó, szép sikert ért el a Cered, másodszor is örülhetett a Karancsberény, parádés diadallal állította meg a korábbi éllovast a Rimóc, hozta a kötelezőt a Mátraterenye, gól nélküli remi született Érsekvadkerten, nem állt ki a Bátonyterenye.

Az elmúlt hétvégén a tizedik kört bonyolították le a megye egy 2019/2020-as idényében. Az aktuális mérkőzéseken sima sikerrel lépett az első helyre a Karancslapujtővel elbánó SBTC, a Pásztó a mesternégyesig jutó Alapi Gábor vezérletével intézte el a Berkenyét, a Cered Kovács Erik triplájával aratott remek sikert Palotáson, a zsinórban másodszor örvendő Karancsberény ezúttal a Mohorát fricskázta meg, a kisebbfajta csodának minősíthető diadallal jelentkező Rimóc kétgólos hátrányból múlta felül a korábban veretlenül listavezető Héhalmot, a Mátraterenye Pál Gergő mesterhármasával verte el a Szécsényt, remizett egymással az Érsekvadkert és a Szendehely, a Bátonyterenye pedig nem tudott elutazni Diósjenőre. Lássuk a részleteket!

START-HIBO Megyei I. osztály, 10. forduló:

Salgótarjáni BTC-Karancslapujtő KSE 7-0 (2-0)

Vezette: Trubin B. (Berki A., Körmöczi Á.)

Salgótarjáni BTC: Végh – Bakos (Boros, 65.), Grajzel (Simó A., 76.), Telek (Czutor, 58.), Szeles – Novák N., Sárközi, Illés E. (Fülöp A., 69.), Tarlósi P. – Tarlósi M., Gazdag (Bata, 63.). Vezetőedző: Rubint Richárd.

Karancslapujtő KSE: Kuris – Gordos, Cseh, Zsély, Sánta (Nágel, 41.) – Bodor (Sipkó Bálint, 52.), Kovács B., Nagy R. (Balázs P., 66.), Bacsa (Szegedi, 68.), Baranyi – Sipkó Bence. Vezetőedző: Sipkó Sándor.

Sárga lap: Sárközi

Gól: Szeles (31.), Tarlósi M. (44., 53., 67.), Tarlósi P. (74., 88.), Fülöp A. (80.)

Jók: Tarlósi M., Tarlósi P., Grajzel, ill. Bacsa, Cseh, Kovács B., Nagy R.

Rubint Richárd: – Kicsit nehezen indultunk, elég sok volt a pontatlan passz. Lehetett látni, készült ránk az ellenfél, mert tisztában voltak vele, mit akarunk játszani. A szünetben megbeszéltük a dolgokat, a második félidő pedig már rendben volt. Megint sikerült nagyarányú győzelmet elérnünk. Gratulálok a csapatnak. Remélem, a következő hazai meccsünkre, a jövő szerdán esedékes kupamérkőzésre nagy létszámban kijönnek majd a szurkolók és egész végig buzdítanak majd minket! Mindig fontos, hogy a drukkerek mellénk álljanak, szükségünk van rájuk, főleg pedig a Paks elleni találkozón lendíthet, segíthet majd csapaton, ha ott lesznek és már az első perctől szurkolnak nekünk!

Sipkó Sándor: – Mindkét csapatnak van még feladata ahhoz, hogy elérje céljait, nevezetesen, hogy a hazaiak feljussanak az NB III-ba, mi pedig bennmaradjunk. Gratulálok a házigazdáknak. 

Pásztó SK-Berkenye SE 6-2 (3-2)

Helyszín: Mátraszőlős. Vezette: Kis Zs. (Nagy S., Nagy I.)

Pásztó SK: Krajecz – Molnár B. (Békési, 65.), Kelemen D., Lipták, Csépe M. – Molnár M., Csépe P. – Csépe R. (Racskó, 85.), Csépe I., Kovács P. (Kuji, 69.) – Alapi. Vezetőedző: Nagy Tamás.

Berkenye SE: Debre – Rácz L., Keresztes, Bábik (Kántor, 46.), Mohácsi Le. (Balázs M., 46.) – Illés T., Rusvay, Rottek, Greff (Bódis, 65.) – Mátyás P., Fábri. Megbízott edző: German József.

Sárga lap: Csépe R., ill. Greff

Gól: Alapi (20., 45., 71., 88.), ill. Mátyás P. (14.), Rusvay (30.)

Jók: Alapi (a mezőny legjobbja), az egész csapat, ill. senki

Nagy Tamás: – Azt a bizonyos lépcsőt párosával ugrottuk meg ma, a saját csapatomról annyit tudok elmondani, hogy hatalmas szívvel, nagy lendülettel, helyenként parádésan játszottunk. A góljaink fele élményszámba ment. A berkenyei sportbarátaink atyja jól foglalta össze a meccs végén, “ebbe nagyon beleszaladtunk”, mondta. Mindig tudtam, hogy Hisbéli a megye egyik legjobb kapusa, ebből is kihúzta a nyakát.

German József: – Az első húsz perc alapján úgy tűnt, könnyű győzelem lesz. Aztán pár perc alatt kaptunk két gólt. Ezt követően nagy nehezen visszakapaszkodtunk, egyenlítettünk, de már nem úgy ment a játék, mint korábban. Az első félidő végén mi rúghattunk egymás után két szögletet, amiből lekontráztak és még a szünet előtt megint betaláltak a hazaiak. A második játékrészben az amúgy is gyengén fölálló védelmünk egy kényszerű csere miatt teljesen szétesett, de sajnos az egész csapat összezuhant. A játékosok sem tudják, mi történt. Nagyon reméljük, ez a hét elég lesz arra, hogy mindenki rendet tegyen magában, és a legközelebbi mérkőzésen együtt másszunk ki ebből a mély veremből! Gratulálunk a házigazdáknak, akik jól használták ki a lehetőségeiket.

Mohácsi László: – Ez a katasztrofális vereség az én hibám és felelősségem! Amikor terveztem, nem számoltam azzal, hogy a csapatom ebben az időszakban még ennyire törékeny lehet. Azt sem tudtam – igaz magyar játékosok, ráadásul amatőrök – és nem is gondoltam, hogy ha egyszer nem vagyok jelen, sokaktól nem elvárható a berkenyei klubhoz méltó teljesítmény. Bocsánatot kérek a csapattól, az egyesülettől, és annak vezetőjétől! Megkövetem majd őket! A Pásztó csapata diadala előtt pedig megemelem a kalapom. 

Palotás SE-Cered VSE 0-4 (0-1)

Vezette: Urbán V. (Szász K., Pál A.)

Palotás SE: Dankó – Farkas (Kurcsik, 59.), Kotasz G., Kotasz E., Gyurcsek (Szabó I., 76.) – Hadrik, Kotasz T. (Veres, 83.), Ocsovszki, Sipos (Mladoniczki, 62.) – Török, Dallos. Vezetőedző: Jele Zoltán.

Cered VSE: Krizsanyik – Gál, Ferkó, Földi, Oláh T. (Kotroczó, 76.) – Kovács M., Ajtai, Oroszi, Bari – Znamecz (Katona, 60.), Kovács E. Játékos-edző: Oláh Teofil.

Sárga lap: Dallos

Gól: Kovács E. (41., 72., 82.), Oroszi (66.)

Jók: senki, ill. Kovács E., Oroszi, Ferkó, Bari

Jele Zoltán: – Nulla akarat, futás, játék, és még hátul gólképesebbek vagyunk, mint elől, ne is számítsunk semmi jóra. Az utolsó két hazai meccsünkön sajnos nem értük el a megyei első osztály szintjét. Ezen mindenkinek el kell gondolkodnia, beleértve magamat is! Gratulálok a Cerednek.

Oláh Teofil: – Két vesztes mérkőzés után, jó felfogásban, szép gólokkal, magabiztos győzelmet arattunk! Ránk fért már ez a három pont, amihez gratulálok a csapatnak. További sok sikert kívánok a hazaiaknak.

Illés Győző mérkőzésfotói:

Silver Tüzép-Karancsberény-Unicum FC Mohora 2-0 (0-0)

Vezette: Lucián J. (Harnos Cs., Lovas N.)

Silver Tüzép-Karancsberény: Balázs T. – Létrai, Szőke Sz., Fodor M., Susán – Szőke L., Tóth J., Mezei (Rácz D., 88.), Fehér – Jakab Gy. (Kanyó, 80.), Bellér. Vezetőedző: Fodor Zsolt.

Unicum FC Mohora: Földi – Fodor (Mátyás Zs., 71.), Baranyi T., Káposzta, Katulin – Lavkó, Hatala, Rácz D., Széles G. – Pistyúr (Rados, 65.), Hugyecz. Játékos-edző: Mátyás Zsolt.

Sárga lap: Szőke L., Bellér, Létrai, ill. Káposzta

Gól: Jakab Gy. (51.), Szőke L. (70.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Fodor Zsolt: – Küzdelmes, brusztolós mérkőzésen, úgy érzem, hogy a mai napon megdolgoztunk a három pontért. A kevés helyzetből sikerült kettőt gólra váltanunk. Jól védekeztünk, az adódó lehetőséget kihasználtuk, és egy ki-ki meccsen megérdemelten nyertünk.

Mátyás Zsolt: – Sajnos nem tudtuk megismételni múltkori játékunkat. Igaz, az akkori kezdőből öt ember nem tudott a csapattal utazni, és egy játékosunk pedig lázasan vállalta a meccset. Az mindent elárul, hogy nekem is pályára kellett lépnem. Maga a mérkőzés értékelhetetlenül alacsony színvonalú volt, amit a pálya minősége nagyban befolyásolt. Ehhez a hazaiak jobban alkalmazkodtak és hozzáállásban fölülmúltak minket. Még mielőtt valaki azt hinné, magyarázkodom, nem, nem teszem! Az akarat gyenge, motiválatlan csapatra nincs magyarázat, sajnos több játékosunk is így lép pályára hetek óta, és ez meglátszik a teljesítményünkön. Remélem, ezen mielőbb változtatnak és beállnak a sorba!

Rimóc SE-Héhalom SE 3-2 (0-2)

Vezette: Pap I. (Béres K., Csillik L.)

Rimóc SE: Janusek – Seres, Kis I., Benécs, Laczkó – Szoldatics, Szekeres, Bangó R., Bada – Králik, Gábor B. (Bablena, 90.). Játékos-edző: Benécs Balázs.

Héhalom SE: Kovács Á. – Balogh D., Abért, Nagy Á., Kolarovszki (Nagy Sz., 56.) – Földi, Varanyecki, Polácsek, Duhonyi (Gál, 64.) – Baranyi R., Balog B. (Lakatos, 86.). Vezetőedző: Győri Zoltán.

Sárga lap: Bangó R., Seres, ill. Duhonyi, Földi

Piros lap: Nagy Sz. (88., Héhalom SE)

Gól: Gábor B. (59., 84.), Králik (66.), ill. Polácsek (15.), Balog B. (29.)

Jók: Gábor B. (a mezőny legjobbja), az egész csapat, ill. senki

Benécs Balázs: – Most is rengeteg hiányzónk volt egyéb elfoglaltság, illetve sérülések miatt. Tudtuk, hogy a Héhalom egy jó csapat, amit a táblázaton elfoglalt helyezése is mutat. Ezért hazai pályán is átadtuk a területet a vendégeknek és kontrákra rendezkedtünk be. Az első játékrészben még kétszer mögénk tudtak kerülni és kettő-nullára elmentek. Azért nekünk is voltak lehetőségeink, amiket még elhibáztunk. A második félidőben közelebb védekeztünk egymáshoz, masszívabbak lettünk. Bár az ellenfél végig mezőnyfölényben játszott, a kihagyott büntető megfogta őket. Kontráink egyre veszélyesebbek voltak, aztán három ilyen lehetőségből meg tudtuk fordítani a mérkőzést! Azt gondolom, a harmadik találat mestermunka volt, így kell három passzból kontrázni! Az akarat és a szív diadala volt ez a mai produktum! Gratulálok a fiúknak, ez remek munka volt!

Győri Zoltán: – Gratulálok a Rimócnak, teljesen megérdemelték a győzelmet! Minden törvények szerint működik a világban és a labdarúgásban is! Mi ezeket a törvényeket ma sok helyen megszegtük. Ha nem csak rész-, hanem tartós sikert szeretnénk elérni, akkor minden meccsre megfelelően kell készülnünk, illetve alázatosnak kell lennünk és kiemelkedően harcosnak! A vereség ellenére nagyon büszke vagyok a csapatunkra, amit eddig elértünk közösen, az előtt le a kalappal!! A héten a porszemet kisöpörjük a gépezetből és robogunk tovább a célunk felé!

Mátraterenye SE-Szécsény VSE 4-0 (3-0)

Vezette: Gecse Z. (Trubin B., Kovács M.)

Mátraterenye SE: Csák – Babka, Zsély D., Zsély B., Miklós M. – Romhányi (Gyarmati, 62.), Novota – Horváth Sz. (Bujtár, 66.), Pingiczer, Domán (Komka, 46.) – Pál G. (Toronyi, 83.). Játékos-edző: Romhányi Tamás.

Szécsény VSE: Csampa – Farkas, Juhász, Nagy M., Horváth P. – Horváth Cs., Szeles, Móricz, Adorján Z. – Vereczki, Oláh T. (Langa, 46.)(Szmolnik, 66.). Játékos-edző: Kelecsényi Gábor.

Sárga lap: Zsély B., ill. Horváth Cs., Juhász, Horváth P., Nagy M.

Gól: Pál G. (12., 16., 47.), Domán (21.)

Jók: Novota, Pál G., Babka, ill. Horváth P., Szeles

Romhányi Tamás: – Az utolsó húsz percet leszámítva, jól és eredményesen játszott a csapat. Utána nagyon pontatlanok és ötlettelenek voltunk. Az első félidővel és az eredménnyel elégedett vagyok. További sok sikert a vendégeknek!

Kelecsényi Gábor: – Összehoztunk magunknak két gólt az elején, előre játékban pedig rossz döntéseket hoztunk. Minden meccsel növekszik a sérültjeink száma is, de megyünk tovább. Gratulálok a hazai csapatnak.

Érsekvadkert SE-Szendehely FC 0-0

Vezette: Nyerges K. (Strehó E., Makovinyi Z.)

Érsekvadkert SE: Oláh M. – Gréczi, Varga M., Balga M., Fábián L. (Varga S., 70.) – Balga K. (Benyó, 75.), Balga L., Szabó L., Varga F. (Lővei, 80.) – Szenográdi, Vachó (Burai, 50.). Játékos-edző: Szenográdi Péter.

Szendehely FC: Kőhegyi – Balogh M., Porvay, Genzelman, Hayer (Bonafert, 64.) – Budai, Debreczeni, Veisz (Mák, 85.), Merő – Tiszttartó (Bahil, 88.), Hugyecz. Vezetőedző: Surin András.

Sárga lap: Gréczi, Varga F., Benyó

Jók: Balga L., Burai, Varga M., ill. az egész csapat

Szenográdi Péter: – Mezőnyfölényünkről még most beszélünk, az eredmény viszont megmarad és később is téma lesz. Ennyi helyzetet idén az eddigi meccseinken összesen nem dolgoztunk ki. Például mesterötöst még nem szereztem és mai is bennem maradt. A naphoz még hozzátartozik, hogy a megye, de megkockáztatom, hogy Közép-Európa legrosszabb pályája ‘Vadkerten van, vagyis lett!

Surin András: – Egy elég rossz minőségű pályán kellett játszani, ezért sem nálunk, sem az ellenfélnél nem tudott kialakulni normális játék. Küzdelmes, viszonylag kiegyenlített mérkőzés volt, ahol azt gondolom, igazságos volt a döntetlen. Ha őszinte akarok lenni, talán kicsit a ‘Vadkert felé billent a mérleg nyelve, volt egy kapufájuk, ami végre nem befelé pattant, de most nekünk is volt egy kis szerencsénk. Gratulálok az egész csapatnak a hozzáálláshoz!

Diósjenő SE-Bátonyterenyei TC 3-0 (játék nélkül)

A rendkívüli hiányzási hullám által sújtott bátonyterenyeiek nem tudtak kiállni, ezért a diósjenőiek meccs nélkül kapták meg a pontokat.

A bajnokság aktuális állása:

error: Content is protected !!