,,Csak köszönet jár az elmúlt négy szezonban eltöltött minden egyes pillanatért”

Gabi

A Bánkot négy év után elhagyó rutinos középpályás, Dudás Gábor reméli, új csapatánál, az egy osztállyal feljebb szereplő Diósjenőnél is húzóemberré válhat.

Már javában zajlik az aktuális átigazolási időszak, július 20-ig abszolút szabad áramlásban válthatnak egyesületet az amatőr labdarúgók. Az érdekesebbnek mondható klubcserékről igyekszünk majd részletesebben beszámolni, mint például mostani anyagunkban is. Immáron biztosra vehető, hogy az elmúlt négy idényben a megyei másodosztályú Bánk SE-nél játszó Dudás Gábor nemrégiben úgy határozott, az egy osztállyal feljebb szereplő Diósjenő SE-nél folytatja pályafutását. Újdonsült állomáshelyéhez történő csatlakozása kapcsán kérdeztük a rutinos középpályást.

– Miért döntött úgy, hogy máshol folytatja?

– Üdvözlöm a kedves olvasókat – kezdte Dudás Gábor. A múlt idény előtt úgy beszéltem meg Bánkon, akkor maradok, ha szezon végén az első helyen végzünk és ezáltal felmegyünk a megyei első osztályba. Az első kritérium sikerült, a második sajnos nem, amit nagyon sajnálok. Biztos vagyok benne, hogy megálltuk volna a helyünket egy osztállyal feljebb is, hogy miként, az sajnos már nem derül ki! Mivel mindenki számára ismeretes a megye kettő színvonala, és van a megye egyben csapat, mely már tavaly is megkeresett, így idén igent mondtam nekik.

– Feljutás esetén tehát mindenképpen maradt volna Bánkon?

– Természetesen igen! Mindent támogatást megadtak a klubnál, mind anyagilag, mind erkölcsileg! Csak köszönet jár az elmúlt négy szezonban eltöltött minden egyes pillanatért, és hálás vagyok, hogy az egyesület képzeletbeli történelemkönyvébe sikerült bekerülni, maradandót alkotni! A klub elnöke, Csizmár Gábor, és a főszponzor, Torma András korrektül, de picit fájó szívvel fogadták a döntésem. Megértették, és annyira jóleső ajánlatot tettek, ha esetleg nem úgy alakulnak a dolgaim az új csapatomnál, akkor minden eddigi feltétel mellett bármikor visszatérhetek Bánkra. Ígéretet tettem, hogy élni fogok a lehetőséggel, ha eljön az ideje, és megköszöntem nekik! Csupa szív emberek!

– Kivehető a szavaiból, hogy nehéz szívvel búcsúzik.

– Nagyon, hisz egy olyan csapatból távozom, amely az elmúlt négy szezonból egyszer második, két-két alkalommal bajnok és összetett aranyérmes, legutóbb pedig első helyezett lett. Kiváló vezetőség, szuper játékosok, és persze a No.1, vagyis Kovács Imre, aki az elmúlt két szezonban az év edzője lett, nem véletlen! Sok mindent köszönhetek e nagyszerű klubnak, de most eljött az ideje, hogy eleget tegyek egy új kihívásnak, és tudásom legjavával segítsem, szolgáljam új csapatomat, a Diósjenőt. A Bánk SE csapatának sok sikert kívánok, és az ígéretem betartom, még visszatérek. Hogy mikor, majd az idő megoldja.

– Miért éppen Diósjenőn folytatja?

– Egy nagyon szimpatikus közösség számomra. Sok jó emberrel, játékossal, egy nagyon motivált edzővel, és jól gondolkodó vezetőkkel! Szuper körülmények, fiatal ambícióval teli játékosok, és jó barátokkal teli csapat. Ők voltak azok, akik tavaly óta kitartottak az mellett, hogy náluk folytassam, ha lesz rá lehetőség. Lett!

– Harmincnyolc évesen még mennyire érzi magában az erőt, hogy egy, az élbolyba igyekvő csapat húzóembere legyen?

– Nem érzem, hogy már ennyi lennék. Viszont, ha nem érezném a kellő erőt magamban, akkor nem fogadom el a felkérést és maradok Bánkon, de az mindig plusz motiváció volt, ha egy új csapatba igazoltam, hogy minél hamarabb a gárda legjobbjai között tudhassam magam. Pár edzés után, már most érezhető, hogy ez sikerült, elfogadtak, befogadtak a játékosok és az edző. Jó úgy megérkezni egy új társaságba, azt érezni, hogy mindenki támogat és segít! Szóval bízom magamban, hogy sikerülni fog húzóemberré válnom!

– Vajon mire lehetnek majd képesek a szezonban?

– Tavaly egy olyan meglepetéscsapat volt a Diósjenő, amelyre senki nem számított. Idén már úgy indul neki az évadnak a gárda, hogy ismeri mindenki, és nem lesz könnyű egy mérkőzés sem. Viszont olyan szuper kis csapat, hogy idén már nem csupán meglepetésként, hanem tudatosan nyerhet meccset, meccseket. Személy szerint a végén a dobogóra várom ezt a társaságot. Köszönöm a figyelmet! Mindenkinek kellemes szabadságot, nyaralást, és mindezek után sikeres, sérülésmentes felkészülést kívánok!

Next Post

Hat új játékosát is bejelentette a BSE

Az NB III-as ‘gyarmatiak hivatalos weboldalukon ismertették nyári szerzeményeik névsorát. Június 23-a óta nagy elánnal hangol a harmadik vonal következő évadbeli rajtjára a BSE, már egy edzőmérkőzést is beiktattak programjukba az NB II-es Siófokkal ikszelő kék-fehérek. Kedden fontos bejelentést tettek az Ipoly-partiak, hivatalos weboldalukon ismertették, hogy hivatalosan is leigazolták az […]
error: Content is protected !!