,,Belevágtam életem eddigi legnagyobb kalandjába”

A BSE-vel az elmúlt bajnoki szezonban megye egyes bajnoki címet szerző Varga Balázs egy ideje távol van a felnőtt labdarúgástól, más vizek felé vette az irányt.

Varga Balázs kellemes élményekkel fejezte be az előző, 2018/2019-es fociszezont, hiszen a megyei első osztályban bajnoki címet szerzett a BSE csapatával. Ezt követően sem unatkozott a korábban a Nógrád Válogatottat is irányító szakember, hiszen előbb megköszönték a szakember munkáját az említett klubnál, majd a felnőtt futballtól elkanyarodva, más vizek felé evezve próbált meg új impulzusokra szert tenni. Egyrészről az általa is felügyelt Érsekvadkerti UFC-vel foglalatoskodott, másfelől pedig kapcsolatba került az egyre inkább népszerűbbé váló teqball nevű sporttal, mely játék aztán beleivódott az életébe. Cikkünk főszereplőjét a felvázolt témák kapcsán kérdeztük.

– Lassacskán fél éve van kispad nélkül. Hogy telnek a mindennapjai?

– Még csak fél év telt el?! Nekem sokkal többnek tűnt – vágott bele Varga Balázs. Köszönöm a kérdést, miután biztossá vált távozásom a BSE éléről, igyekeztem új kihívásokat keresni magamnak, amit a teqball világában meg is találtam.

– Hiányzik az edzősködés?

– Soha sem voltam igazán csapat nélkül, hiszen az Érsekvadkerti UFC edzője voltam és vagyok jelen pillanatban is. A legnagyobb felelősség a miénk, hiszem ha a gyerekeket nem tudjuk megnyerni már ovis koruktól, akkor nem lesz kiből játékosokat neveljünk hosszútávon. Így két teqball edzés között óvodásokkal foglalkozok, amennyi időm csak engedi, Nagyorosziban és Érsekvadkerten. A felnőtt foci?! Nem tagadom, csalódott voltam, hiszen kimondottam jó évet zártunk tavaly. Romokból építettünk újra mindent, már-már lehetetlen szituációkat oldottunk meg, rengeteget dolgoztunk, aminek meg is lett az eredménye. Tisztában voltam vele, hogy nem sok időm van, hogy gyakorlatilag egy szezonom lesz kiugrót teljesíteni, vagy én is maradok a “futottak még” kategória. Büszke voltam, és vagyok is arra, amit elértünk közösen a srácokkal. Emelt fővel távozhattam a nyáron, voltak puhatolózások csapatoktól, de nem éreztem magamban erőt, sem azt a tüzet, amit kellett volna ahhoz, hogy mindent elölről kezdjek. Így belevágtam életem eddigi legnagyobb kalandjába, amit teqballnak hívnak!

– Egyelőre maradjunk az utánpótlásnál. Bár ilyen korban, nem az elért eredmények az elsődleges mérvadók, az ilyen-olyan helyezések is azt mutatják, jó munka folyik az érsekvadkerti műhelyben, holott, pusztán egy községről beszélünk. Minek lehet ez köszönhető?

Talán a közösség a kulcs. Mind az edzők között, mind a gyerekek között. Fiatal, önállóan dolgozni tudó és akaró szakvezetőink vannak, ami nagyon fontos. Fábián Attila elnök úr mindent megtesz a minél biztosabb anyagi háttér megteremtéséhez. Szépen fejlődik egyesületünk infrastruktúrája, saját kisbuszaink vannak, és jó minőségű mezekben, melegítőkben sportolhatnak játékosaink. Szenográdi Péter nagyon jó munkát végez a tizennégy-húsz év közötti fiatalokkal. Remekül megtalálja velük a közös hangot, és igazi vezérük tud lenni, vagy éppen az “apjuk”, mikor, melyik arcára van szükség. A lényeg, hogy tűzbe mennek érte a játékosai. A fiatalabb korosztályokban Saliga Roland a biztosíték a jó szakmai munkára, akinek segítségére van Deme Donát vagy éppen Varga Flóri. Ahhoz, hogy tovább tudjunk fejlődni, új impulzusokra volt szükségünk, ezért kezdtünk el a környező településeken edzéseket szervezni, hogy még több környékbeli gyereknek biztosíthassunk versenylehetőséget.

– Most térjünk rá a teqball-ra. Hogyan ismerkedett meg ezzel a sporttal?

– Két évvel ezelőtt, az egyik teqball alapítótól kaptam egy asztalt, hogy játsszunk. Labdarúgóedzések kiegészítése céljából gyakorolgattunk rajta anno. A fordulópont az egyetemi tanulmányaim alatt jött el, ahol elkezdtem kimondottan a teqball játékkal és annak edzéseivel foglalkozni. Felvettem a kapcsolatot a teqball irodával, és innen indult az “őrület”. Év elején ismerkedtem meg Blázsovics Ádámmal és Bányik Csabával, akik az aktuális világbajnokai ennek a sportnak. Érsekvadkerten kezdtem el először foglalkozásokat tartani, amit gyorsan kinőttünk. Balassagyarmatra tettük át székhelyünket. A nyár kiváló alapot adott ahhoz, hogy beindítsuk saját egyesületünket. Edzéseket, versenyeket szervezetünk a budapesti Phoenix Teqball Academy és játékos-edzői, Bányik Csaba, illetve Blázsovics Ádám segítségével. Az ősz folyamán már a Phoenix-nél kaptam lehetőséget, mint edzőjük és versenyszervezőjük. Célunk továbbra is egy világszerte ismert egyesület kiépítése és a sportág népszerűsítése. Támogatási rendszert dolgoztunk ki, ahol országos szinten segítjük a teqball egyesületek megalakulását. Rengeteg magyar és külföldi versenyen veszünk részt. A Phoenix-szel országos bajnoki címig jutottunk, a megyei Agroméra Teqball Academy játékosai közül pedig ifj. Holman József ötidik, párosban a Holman-Szatmári duó szintén ötödik helyezést érte el. A júniusi megyei labdarúgó bajnoki cím után, decemberben először magyar bajnok, majd ugyanazon a hónap közepén már világbajnoki címet ünnepelhettem a srácokkal. Olyan játékosokkal találkozhattam, mint Ronaldinho, Puyol, Cafu, Nuno Gomes, Gallas, és a többi teqball “arc”.

– Jelenleg hogy látja a sportág helyzetét határainkon belül?

– A világ legdinamikusabban fejlődő sportágáról beszélünk, gomba módon nőnek ki az egyesületek az országban. Egyre több hazai és nemzetközi pénzdíjas torna kerül megrendezésre, ami mind hozzájárul a még szélesebb körű terjeszkedéshez. Balassagyarmat az elmúlt évben négy versenynek adott otthont, ami egy hatalmas dolog, ha azt nézzük, hogy 2019-ben nyolc-tíz hazai versenyt szerveztek. A jövőben is azon dolgozunk az Agromérával, hogy minél több nemzetközi versenyt hozhassunk megyénkbe, és kimagasló eredményeket érjünk el. Fontos számunkra a fiatalság is, ezért egy utánpótlásrendszer kiépítésén dolgozunk országos szinten a Phoenix-szel, illetve itt is nemzetközi versenyeket szervezünk, és rengeteg külföldi megmérettetésen kívánunk részt venni. Szeretnénk női, illetve korosztályos  tornákat is szervezni, hogy mindenki lehetőséget kapjon egyenlő feltételek mellett a versenyzésre. Decemberben Szaúd-Arábiában jártak versenyzőink, most év elején Kínában, és reméljük, nyáron Brazíliában is kipróbálhatjuk magunkat. Természetesen az európai országokat havonta látogatjuk majd, Montenegró, Franciaország, Lengyelország, Csehország is komoly játékerőt képvisel, és rengeteg versenyt szerveznek. Minden teqball-játékos, -edző, -vezető álma az olimpia, ezért dolgozunk. Úgy gondolom, jó úton járunk ahhoz, hogy még ebben az évtizedben esélyünk legyen világméretű, olimpiai sportággá fejleszteni magunkat.

– Miért tudná ajánlani mondjuk egy Nógrád megyei játékosnak, hogy űzze ezt a sportot?

– Ellentétben a csapatsportokkal, itt nem kell más, csak te, meg egy asztal, amin edzhetsz, de a többi már csak rajtad múlik. Ez bárkinek egy olyan kitörési pont lehet kortól, nemtől és származástól függetlenül, ami országos vagy akár világversenyeken való részvételt érhet, profi játékos válhat bárkiből. A multisportokról pedig még nem is beszéltem, hiszen a kézilabda (Qatch) és röplabda (Teqvolly) alapjaira épülő sportok is elindultak már a teqball-asztalon. A lehetőség mindenkinek adott, csak élni kell vele… Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumban, hétfő-szerda-péntek délutánonként edzéseinken.

– Milyenfajta stratégiával rendelkeznek, hogy minél inkább el tudják majd terjeszteni a teqballt, akár Nógrádban?

– Országos szinten törekszünk a teqball népszerűsítésére. Versenyeket szervezünk, vagy hasonló családi napokat, mint a tavaly megrendezésre került “Mozdulj Gyarmat”, ahova világsztárokat tudtunk elhozni. Folyamatosan jelen vagyunk a fiatalok által kedvelt közösségi felületeken, minden eseményünket nyomon követhetik. Rendszeresen jelentkezünk a közeljövőben is a megyei és országos médiában. Idén pedig egy versenysorozatot szeretnénk elindítani azoknak, akik újonnan kóstolnak bele ebbe a játékba, illetve kimondottan gyermek- és szenior tornákat tervezünk. Folyamatosan keressük azon cégeket és személyeket, akik támogatásukkal hozzájárulnak egyesületünk céljainak megvalósításához. Támogatóinkkal való együttműködésnek köszönhetően még szélesebb körben válik mindenki által ismertté akadémiánk és maga a teqball.

– Mit tenne, ha holnap megcsörrenne a telefonja, és kapna egy komoly edzői ajánlatot?

– Komoly kihívásokból most sincs hiányom! Nemzetközileg is kimagasló teqball-akadémiát építünk a Phoenixnél, rengeteg a feladatom. Nagyon komoly ajánlatot kellene most kapnom ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkozzak a visszatérésen.

error: Content is protected !!