Az USA-ban találkozott volt játékosaival MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóságának Társadalmi Elnökségének tagja

Bodonyi Béla a nógrádi csapattal az NB II-et is megjáró Turcsányi István menyegzőjére volt hivatalos.

A napokban kisebbfajta kuriózumnak számító információ jutott el weboldalunkhoz, miszerint Bodonyi Béla, az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóság Társadalmi Elnökségének tagja, még a tavalyi év során az egyesült államokbeli New Jersey-ben részt vett a még az egykor az NB II-ben szereplő Palotásban a kezei alatt játszó Turcsányi István esküvőjén. A menyegzőn szintén jelen volt az annak idején ugyancsak az említett klubban futballozó Szeles Tamás, aki jelenleg szintén Észak-Amerikában él. Érdekesség, jelenleg mindkét utóbb említett sportember aktív játékvezető a tengeren túl, sőt Turcsányi István már több kitüntető címet is kapott ezen szerepkörében.

A Palotás SE egyesületi elnöke, Szabó Mihály így emlékezett vissza az egykori focistákra: – Mindketten kiváló labdarúgók voltak. A belső védelmet alkották, akkor még Turcsányi söprögetőként, Szeles pedig beállósként nyújtott jó teljesítményt. Szeles Tamás szerezte Palotás első NB II-es gólját fejesből. Palotás-Kazincbarcika 2-0. Turcsányi tagja volt a Juventus Adidas TOP 18 országos kispályás tornát nyert palotási csapatnak is (171 induló). Később mindketten játékvezetők lettek – nosztalgiázott a sportvezető.

error: Content is protected !!