A hétvége embere: Tarlósi Milán

Az SBTC gólkirályjelölt támadója mesterhármassal segítette győzelemhez a Cereden 4-1-re nyerni tudó csapatát.

Az elmúlt félévek során már megszokhatták olvasóink, hogy szerkesztőségünk minden, a Megyei I. osztályban lejátszott fordulót követően megválasztja az adott hétvége legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A tizenegyedik kör után a hibátlan mérleggel az élen telelő SBTC-t erősítő Tarlósi Milánra voksoltunk, aki mesterhármassal vezette győzelemre a Cered otthonában négy-egyre nyerni tudó együttesét. Most pedig következzen a féltávnál már huszonegy találatnál tartó csatárral készített interjúnk!

– Szépen keretbe foglalta az őszi idényt.

– Igen, szerintem mindenkinek jóleső érzés, amikor megválasztják a forduló játékosának – kezdte Tarlósi Milán. Velem kétszer is megtörtént, szóval szeretném megköszönni, nagyon jól esik!

– Hogyan tekint vissza a Cered elleni összecsapásra?

– Elég hamar megszereztük a vezetést, sőt növelni is tudtuk előnyünket, ami után visszajött a meccsbe a Cered, de a szünet előtt újból kétgólos volt a fórunk, és úgy érzem, ott meg is fogtuk magunknak a mérkőzést.

– Miképpen érte el góljait?

– Az elsőt egy kiugratást követően majdnem a félpályától vihettem a kapura, ahol már csak el kellett passzolnom a hálóőr mellett a labdát. A másodiknál egy, az alapvonalról visszapasszolt labdát tizenhat méterről lőttem vissza a hosszúba, a harmadiknál pedig Bata Gabi remek emeléséből a kifutó kapus mellett a kapuba fejeltem.

– Remek őszön vannak túl. Véleménye szerint minek lehet köszönhető az eddigi makulátlanság?

– Egyértelműen, amellett, hogy nagyon jó játékosok alkotják a keretet, egy CSAPAT vagyunk, sőt merem azt mondani, hogy egy család, és szerintem bármilyen bajnokságról beszélünk, ez kell ahhoz, hogy eredményes tudjon lenni egy alakulat, tényleg ki merem jelenteni, hogy mindenki mindenkinek a barátja, és öröm, akár csak edzésre járni, ami meg is látszik a pályán, ahogy tudunk küzdeni egymásért. Nem mellesleg, remek szakember irányítja a csapatot “Csati” személyében.

– Ahogy csapata, ön is parádés formában abszolválta az előző időszakot. A kérdés adott: vajon hány találatnál állhat meg a szezon zárultával?

– Én a szezon elején azt mondtam, ha húsz gólt lövök összesen, már elégedett leszek. Már most túlléptem ezt eggyel, amiért köszönettel tartozok a csapatnak, mert nélkülük ez nem sikerült volna. Ezek tükrében szeretnék minimum harminc gól fölé menni, szerintem ez már szép szám.

– Fájó sebként élhették meg a Szarvas elleni Magyar Kupa-búcsút, mely párharc során ráadásul csak tizenöt percet tudott vállalni sérülés miatt. Hogyan élte, élték meg a hosszabbítás után elszenvedett vereséget?

– Nagyon fájó seb… Sajnos én a meccs előtt öt perccel, már a beadásoknál, ráugrottam a labdára és kiment a bokám, így tizenöt percet tudtam vele végigszenvedni. Nagyon rossz érzés volt lejönni, mert tényleg igazi kupahangulatot teremtettek a szurkolók, megyei szinten ilyen mérkőzésekért érdemes játszani, a csapat mindent megtett a továbbjutásért, és kis szerencsével talán mi örülhettünk volna a végén, ennek ellenére szerintem így is szép eredményt értünk el.

– Mit vár a folytatástól, mit gondol, már megszerezték a végső elsőséget?

– Jelentős az előnyünk, de pont ezért nem szabad kiengednünk, és azt mondani, hogy innentől csak a miénk lehet a bajnoki cím. Remélem, mindenki ugyanúgy csinálja tovább a dolgát, és milyen szép lenne a végén akár 22/22 győzelmi mutatóval zárni?

– Mivel tölti a hosszú téli szünetet?

– Szerdán jöttem haza a bokámmal a Sportkórházból. Még egy hét pihenőt mondtak, utána pedig pár hét gyógytornát, ezt követően szeretnék visszaállni az edzésekbe. Itt szeretném megköszönni a stábtagoknak és a minket minden meccsre elkísérő szurkolóknak, mindig remek kis hangulatot teremtettek!

error: Content is protected !!