A hétvége embere: Csépe István

A Pásztó csapatkapitánya triplával vezette győzelemre a Cered ellen emlékezetes feltámadás után 4-3-ra nyerni tudó csapatát.

Az elmúlt félévek során már megszokhatták olvasóink, hogy szerkesztőségünk minden, a Megyei I. osztályban lejátszott fordulót követően megválasztja az adott hétvége legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A 2019/2020-as szezon tizennyolcadik köre után az otthonában hosszú idő elteltével visszatérő Pásztót erősítő Csépe István mellett döntöttünk, aki triplával vezette győzelemre a Cered ellen kétgólos hátrányból felállva négy-hármas sikert elkönyvelő együttesét. Most pedig jöjjön a minden tekintetben emlékezetes találkozón túleső csapatkapitánnyal készített riportunk!

– Hogyan tudná jellemezni a mérkőzés előtti időszakot?

– Nagy várakozás előzte meg a meccset, mint szurkolók, mint a csapat részéről – kezdte Csépe István. Ez nem meglepő, hiszen négy évet kellett várni erre a pillanatra. Öröm volt nézni, ahogy egyre többen érkeztek meg már a bemelegítés alatt!

– Csapatkapitány milyen érzésekkel élte meg ezt a találkozót?

– Személy szerint nagy lelkesedéssel vártam a kezdősípszót. Az első perctől kezdve letámadtuk az ellenfelünket. Sikerült nyomás alá helyeznünk a kapujukat, de az utolsó passzok és döntések sajnos sorra rosszak voltak. Picit mintha görcsös lett volna csapatunk. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, és a félidő utolsó percében megszerezték a vezetést a cerediek. A szünet után ismét rohamozni kezdtünk, de ajtó-ablak helyzet sem volt elég nekünk a gólhoz. Aztán egy ellentámadást követően már null-kettő volt az állás. Egyszerre voltam dühös és szégyelltem magam. Itt már mindent egy lapra kellett feltennünk! Szerencsére egy perc múlva már szépítettünk is, és utána tizenöt perc alatt négy-kettőre megfordítottuk az eredményt. Erőben és akaratban is sikerült megmutatnunk, hogy a padlóról is fel tudunk állni! Így a végére egy igazi ünnepet varázsoltunk a pályaavatóra. Végig parádés volt a szurkolás!

– Miképpen érte el góljait?

– Az elsőt tizenegyesből szereztem. A második találat előtt Csépe Ricsi egy szóló után passzolt középre, és a rövidre érkezve sikerült megelőznöm a védőket. A harmadiknál egy lepattanóra sikerült lecsapnom és elpasszolni a kapus mellett.

– Karrierje legjobban sikerült mérkőzésén van túl?

– Volt pár emlékezetes meccs pályafutásom alatt, de ez ott van a legszebbek között. Itt volt minden, pokol-menny, idegeskedés – öröm, de végül egy hatalmas fociünnep, aminek mindenki örült!

– Meglátása szerint mire lehet képes együttese a folytatásban?

– Van még fejlődni valónk, de a csapat edzéseken és meccseken is odateszi magát. A dobogó a cél!

– Szombaton a második helyezett Diósjenőt fogadják. Mit vár az újabb párbajtól?

– A Diósjenő elleni meccs sem lesz könnyű, hiszen jó csapat látogat hozzánk. De most is csak a győzelem elfogadható! Hajrá Pásztó!

error: Content is protected !!