A hétvége embere: Baranyi Richárd

A Héhalom remek formában futballozó középpályása duplával segítette hozzá éllovas csapatát a Cered otthonában elért győzelemhez.

Az elmúlt félévek során már megszokhatták olvasóink, hogy szerkesztőségünk minden, a Megyei I. osztályban lejátszott fordulót követően megválasztja az adott hétvége legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.

A 2019/2020-as szezon kilencedik köre után az első helyen álló Héhalom középpályása, Baranyi Richárd mellett döntöttünk, aki duplával segítette idegenbeli sikerhez a Cereden három-kettőre nyerni tudó alakulatát. Most pedig következzen a remek formában lévő játékossal készített riportunk!

– Hogyan tekint vissza a kilencven percre?

– Nem jó előjelekkel vártuk a mérkőzést, mert több meghatározó játékosunk is hiányzott – kezdte Baranyi Richárd. Ennek ellenére, jól indult számunkra a meccs, mert korán megszereztük a vezetést. Ezt követően megnyugodott a csapat, jól játszottunk, azt, amit tudunk és szerettünk volna. Szerintem végig kézben tartottuk az összecsapást és jókor rúgtuk a gólokat. Már hamarabb, az első félidőben lezárhattuk volna a találkozót, csak nem sikerült értékesíteni a helyzeteket, de aztán a második játékrész is jól alakult a szemszögünkből, így végül nyertünk.

Miképpen érte el góljait?

– Az elsőnél egy tizenegyest sikerült értékesítenem. A másodiknál egy előre ívelt labda jött felém, ami lepattant előttem a tizenhatos előtt, majd kapásból kilőttem a hosszút.

 – Veretlenül vezetik a bajnokságot. Mi lehet az eddigi szereplés titka?

– Én abban látom az eredményeink kulcsát, hogy fiatal csapatunk van, a gárda nagy része pedig már focizott együtt más helyeken. Több volt csapattársam van, jól ismerjük egymást, egy baráti társaságot alkotunk. Tudunk küzdeni egymásért.

– Az elmúlt esztendőkben Heves megyében találkozhattunk a nevével. Miért határozott úgy a múlt nyár során, hogy visszatér Nógrádba?

– Sokáig voltam Heves megyében, hét év után pedig úgy éreztem, eljött a váltás ideje. Volt edzőm, Győri Zoltán megkeresett Héhalomról és azt mondta, szeretnének ott lenni a mezőny elején. Aztán úgy döntöttem, ide igazolok.

– Jelenleg vezeti a góllövőlistát. Mennyire kíséri figyelemmel ezt az egyéni versenyt?

– Nyilván foglalkoztam a téma, mert ott állok a lista elején. Nem csatár pozíciót töltök be a csapatban, támadó középpályás vagyok, de ha úgy alakul, szeretnék gólkirály lenni, viszont a legfontosabb számomra, hogy jól szerepeljünk és minden meccset meg tudjunk nyerni.

– Meglátása szerint mire lehetnek képesek a későbbiekben?

– A realitást nézve, szerintem bevezetőként mindenki elégedett lenne, ha az első öt hely valamelyikét meg tudnánk szerezni.

– Ahogy együttese, ön is remek formában van, nemrégiben pedig meghívást kapott Nógrád megye válogatottjába. Hogyan fogadta ezt a lehetőséget?

– Örülök neki és kíváncsian várom. Szerepeltem a Heves megyei válogatottban is. Számomra pikantéria, hogy szerdán éppen ellenük focizunk majd. Kíváncsi leszek, mit hoz majd a mérkőzés.

– Vasárnap Rimócra látogatnak. Mit vár a meccstől?

– Játszottunk velük egy kupamérkőzést. Én ugyanolyan találkozóra számítok, ha úgy állunk a kilencven perchez, mint az előzőekhez, győznünk kell! Remélem, mindenki így gondolja, akkor pedig nem lehet baj!

error: Content is protected !!