A forduló mérkőzései(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

A tavaszi idényben is folytatjuk a már korábban megszokott rovatunkat. Fordulóról-fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket, a kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról.

Ezúttal a Berkenye SE-Balassagyarmati VSE, a Bánk SE-Unicum FC Mohora, az SK Karancsberény-Kálló SE, a Kétbodony SE-Nézsa SE és a Cserhát TSE Felsőtold-Ipolytarnóc SE meccsekre esett a választásunk, lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő erőfelmérőket illetően!

Megyei I. osztály, felsőházi rájátszás, 3. forduló, 2019. május 11. (szombat), 12.00:

Berkenye SE-Balassagyarmati VSE

Mohácsi László, a Berkenye SE vezetőedzője: – Mindenekelőtt, gratulálni szeretnék a BSE csapatának a bajnoki cím eléréséhez, ami megsüvegelendő teljesítmény Varga Balázstól és együttesétől. A bajnok ellen hazai környezetben is verejtékes mérkőzésre számíthatunk, ezt ősszel is megtapasztaltuk már, most pedig teljesen felszabadultan játszhatnak, mivel már elérték a céljukat, nekünk pedig intenzíven és hiba nélkül kellene teljesítenünk ahhoz, hogy ne hagyjuk el vesztesen a pályát. De mi más, ha nem egy, a bajnok ellen elért jó eredmény adhat motivációt nekünk az előttünk álló hetek rangadóin elérni a célunkat!  

Varga Balázs, a Balassagyarmati VSE vezetőedzője: A múlt heti döntetlent szeretnénk minél hamarabb elfelejteni és újra győzelmet ünnepelni, legfőbb riválisunk otthonában. Nehéz helyzetben vagyunk, sérülés és eltiltás miatt is foghíjasan leszünk, de ez a feladat, ezt kell majd megoldani. Otthoni környezetben nagyon nehéz ellenfél lesz számunkra a Berkenye. Esküvő ide vagy oda, meg fognak tenni mindent, hogy elvegyék veretlenségünket. Nekünk pedig már csak ennyi célunk maradt együtt, erre a négy fordulóra.

Megyei II. osztály, Nyugati-csoport, 22. forduló, 2019. május 12. (vasárnap), 17.00:

Bánk SE-Unicum FC Mohora

Kovács Imre, a Bánk SE vezetőedzője: – A szezon ezen szakaszában nem gondolom, hogy az első és második helyezett összecsapását különösebben “fényezni” vagy elemezgetni kellene, egyértelműen mérföldkő előtt áll mindkét alakulat, egyben a bajnokság végkimenetele is. Az őszi idegenbeli sikerünkkel, a jelenlegi nyolcpontos előnyünkkel és a hazai környezettel mindenképpen egyfajta hendikeppel indulunk neki a derbinek, de a mi szemünk előtt most csupán egy cél lebeghet: győzelemmel ünnepelni a hatodik megye kettes bajnoki elsőségünket! Nem a terhet akarom levenni játékosaim válláról, de ha döntetlen születik vagy vesztesen hagyjuk el a pályát, akkor sincs veszve semmi, hiszen még úgy is a saját kezünkben marad a sorsunk! Akkor a következő vagy az azt követő hazai fellépéseinken abszolválhatjuk az említett hatodik bajnoki címet. Nekünk szerencsére nem kell szalmaszálba kapaszkodnunk vagy a másik botlásáért szurkolnunk! Jó erőkből álló ellenfelünkre négy napon belül két sorsdöntő mérkőzés vár, de már így is megsüvegelendő és példátlan, amit ebben az idényben véghez vittek, hisz immár bizonyosan a dobogón végeznek, illetve a Megyei Kupában elődöntőt játszhatnak. Színvonalas és sportszerű mérkőzésre számítok, melynek végén mi szeretnénk az újabb bajnoki elsőségünknek örülni, valamint vendégeinknek a hétközi kupamérkőzésükhöz sok sikert kívánni!

Mátyás Zsolt, az Unicum FC Mohora játékos-edzője: Szeretnénk életben tartani a reményeket, csak a három pont megszerzésével lehetünk lőtávolban a hátralévő fordulókban, és még így sem a saját kezünkben lenne a sorsunk, azaz nem hibázhatunk. Két jó csapat fog egymással találkozni, színvonalas, küzdelmes mérkőzésre számítok, ahol egyik gárda sem fogja olcsón adni a bőrét.

Megyei II. osztály, Keleti-csoport, 18. forduló, 2019. május 12. (vasárnap), 17.00:

SK Karancsberény-Kálló SE

Fodor Zsolt, az SK Karancsberény vezetőedzője:A tavasz eddigi mérkőzéseivel és az eredményekkel elégedett vagyok. A játékosaim szeme előtt egy cél lebeg, és ennek megfelelő a hozzáállásuk is, aminek én kifejezetten örülök. Mindig az előttünk álló mérkőzésre koncentrálunk, és tudjuk, hogy a hétvége mennyire fontos, mert győzelem esetén pontelőnnyel utazhatunk a jövő heti “bajnoki döntőnek” beillő rangadóra. A Kálló csapata számomra elég rapszodikus gárda benyomását keltette. Voltak figyelemre méltó és kevésbé jó eredményeik. Főleg otthonukban veszélyesek. Ezt az ősszel mi is megtapasztaltuk, mert csak nagy nehézségek árán tudtuk a győzelmet megszerezni. Hazai pályán mindenképp nyerni szeretnénk. Bízom benne, hogy tudunk egy sportszerű, jó meccset játszani.

Horváth László, a Kálló SE vezetőedzője: – Kipihentük magunkat a Kazár elleni meccsünk után, az tényleg húzós, erős kilencven perc volt. Úgy érzem, a kelleténél is jobban rá vannak izgulva a vasárnapi mérkőzésre a srácok, meccshiányuk van. Két embert igazoltunk Vanyarcról, az egyiket biztosan be tudjuk már vetni vasárnap, a másikat viszont még nem, mert egyelőre el van tiltva. Ahhoz képest, hogy ez az első szezonunk a megye kettőben, a magam szempontjából elégedett vagyok az ötödik hellyel, a srácok szemszögéből viszont nem, mert mindig azt mondom nekik, hogy többre vagyunk képesek! Én még mindig azt szeretném, hogy ott legyünk az első háromban! Vannak keresztbeverések, az előző fordulóban kilencet kapott az Építők, ami nagy meglepetés volt, és ha még lesznek ilyen eredmények, meglehet a bronzérem! Vasárnap nagyon jó összecsapást várok! Az ellenfél jó csapat, nem véletlenül van ott, ahol. Sajnos lesz két-három meghatározó hiányzónk, de mindent el fogunk követni a győzelemért, nyerni szeretnénk!

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 26. forduló, 2019. május 12. (vasárnap), 18.00:

Kétbodony SE-Nézsa SE

Bartyik Róbert, a Kétbodony SE megbízott játékos-edzője: Először is, köszönjük, hogy a mi mérkőzésünket választotta a szerkesztőség. Mindenképpen jó összecsapásra számítok, hiszen a Nézsa elég jó játékerőt képvisel, biztosan szükség lesz szerencsére is ahhoz, hogy bármelyik csapat megszerezze a győzelmet. Jó hír számunkra, hogy Farkas Zoli visszatért a védelembe, így talán masszívabbak leszünk hátul. Mindenképpen győzni szeretnénk, ha ott akarunk maradni az elején, akkor nem hibázhatunk. Elég sűrű az élboly, a hátralévő fordulókban bármi lehet, de ezt nyilván a nézsaiak is tudják, így nem lesz könnyű dolga egyik csapatnak sem. Hétvégén már visszatér a kispadra mesterünk is, bízom benne, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk… Sok sikert és sérülésmentes hétvégét kívánok minden csapatnak a megyében!

Rapavi Péter, a Nézsa SE játékos-edzője: – Elsőnek szeretném megköszönni a hazaiaknak, hogy belementek abba, hogy később kezdjünk! Ismét egy, a bajnokságot és helyezésünket nagyban befolyásoló mérkőzés jön. Azonban továbbra is tartom azt, hogy bármi lesz a végeredmény ezen a mérkőzésen, egyik csapat sem nyugodhat meg. Lesznek még jócskán meglepetések a szezonban. Burai sajnos ismét megsérült, így rá nem számíthatok. Molnár Matyi a Balatonon lesz, maratonit fog futni. Ez mellett szombaton kerül sor Kovács Laci esküvőjére, ahol több játékos is vendég lesz. Nem jó előjelek egy ilyen meccs előtt, de úgy gondolom, a felállásunk így is nagyon jó lesz! A srácokban nagyon bízom, hogy ugyanúgy odateszik magukat, mint a Tereske ellen és behúzzuk a találkozót! Ismét nagyon nehéz dolga lesz a védelemnek. A hazaiaknál több nagyon jó támadó van, akikben bármikor benne van a gól. Úgy vélem, ősszel elég jól megfogtuk őket és mindkét csapat egy-egy egyéni hiba után kapott csak gólt. Kíváncsian várom, ezúttal mi lesz a vége. Győzzön a jobb!

Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 22. forduló, 2019. május 12. (vasárnap), 17.00:

Cserhát TSE Felsőtold-Ipolytarnóc SE

Nagyváradi István, a Cserhát TSE Felsőtold vezetőedzője: A múlt hétvégén pihentünk, szabadnapos volt a csapat. Egyébként a tavaszi teljesítménnyel elégedettek lehetünk, voltak kifejezetten jó meccseink. Igaz, több pontot is elhullajtottunk, de ez már a múlt. A hátralevő mérkőzéseinken szeretnénk minél jobb eredményt elérni, jó ellenfelek várnak ránk, de hazai pályán mindig a győzelem a cél. Személy szerint nem örülök, hogy a bajnokság így alakult, most újabb csapatot zártak ki. Nem jó az sem, hogy a szabadnapokkal megszakad a folytonosság, komolytalanná válik ez a sorozat is. Ráadásul az eddigi eredmények törlésével mi sem jártunk jól, ahogy következő ellenfelünk sem. Az Ipolytarnóc jó csapat, ezt tükrözik az eredményeik, ősszel pedig ezt tapasztaltuk is. Ennek ellenére nem vélem esélytelennek magunkat. A Mátramindszent ellen is bizonyítottuk, hogy méltó ellenfele lehetünk a dobogós csapatoknak. Hazai környezetben szeretnénk jó eredményt elérni.

Bolyós Gergő, az Ipolytarnóc SE játékos-edzője: – Köszönjük, hogy a mi meccsünket választotta a forduló mérkőzésének a honlap. Az őszi első hely után a tavasz eddig jól sikerült, kapott gól nélkül hoztuk a meccseket, így “bravúrosnak” mondható, hogy a tabella második helyén vagyunk. Nem tudni, mit tartogat a folytatás számunkra. Szeptemberben messzire utaztunk a vanyarci összecsapás miatt, győztünk öt-nullra, aztán ezeket a pontokat májusban elvették. Inkább nem mennék bele a szabályok elemzésébe, és nem keresem azok értelmét sem, mert felesleges lenne. Az azonban szerintem jogos, hogy a srácokat így igen nehéz motiválni. Nem elég, hogy tavasszal alig van meccsünk, még az őszi pontjainkat is levonják. Nem beszélve arról, hogy igen szűk költségvetés áll rendelkezésünkre, így a vanyarci túra költsége most igen jól jönne. A csapat tagjai érthető módon igen fel vannak háborodva, ezért nem tudom, hogy hogy fogunk Felsőtoldra elutazni, nem tudom, hogy kik fognak a mérkőzésen szerepelni, és hogy hogy fogunk kiállni. Szombatra gyűlést hívtunk össze, meglátjuk, hogy mi lesz. Azt biztosra mondom, hogy ez az egész bajnokságnak nevezett valami nyomot hagyott a játékosokban, ideértve az öt szabadnapot, az elvett kilenc pontot és a huszonegy lőtt gólt is.

error: Content is protected !!