A forduló mérkőzései(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

Az őszi szezonban is folytatjuk a már korábban megszokott rovatunkat. Fordulóról-fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket, a kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról.

Ezúttal a Balassagyarmat-Cered, a Mohora-Szügy, a Becske-Kétbodony, illetve a Nógrádsipek-Ludányhalászi összecsapásokra esett a választásunk, lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő erőfelmérőket illetően!

Megyei I. osztály, 13. forduló, 2018. november 11. (vasárnap), 13.30:

Balassagyarmat-Cered

Varga Balázs, a Balassagyarmat vezetőedzője: – Nagyon fontos három forduló áll még előttünk. Utolsó itthoni bajnokinkon csak is a győzelem vezérelhet minket. Kellő akarattal nem lehet probléma, de tudjuk, mindenki a mi skalpunkra hajt majd. Nem számítok könnyű mérkőzésre. A bajnokság elején szerencsés győzelmet arattunk Cereden, ami hatalmas lendületet adott nekünk. Reményeim szerint, ez a lendület végigkísér minket a szezon végéig. Sajnos Kovács Kristóf sérülése kicsit nehezíti a helyzetünket, de a csapat egysége eddig minden problémán átlendített minket. Bízom a srácokban.

Smelkó Károly, a Cered vezetőedzője: – Köszönjük, jól vagyunk! Berkenyén egy jobb csapattól kaptunk ki, a ‘Vadkert ellen pedig bizony beigazolódott a futball törvénye, hogy a meccs addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja, s hogy végig koncentrálni kell! De úgy gondolom, hogy révén, intelligens srácok alkotják a csapatot, ebből biztos tanultak és ‘Gyarmaton százötven százalékosak lesznek! Három pokolian nehéz mérkőzés vár ránk, úgyhogy van feladat! A BSE a legjobb csapat a megye egyben, talán a Berkenye tudja megszorítani a bajnokság végére. Remélem, egy szoros találkozót tudunk játszani, sok néző előtt, s ha vereséget is szenvedünk, úgy jöjjünk le a pályáról, hogy megtettünk mindent, s persze az se lenne baj, ha pontot vagy pontokat szereznénk!


Megyei II. osztály, Nyugati-csoport, 13. forduló, 2018. november 11. (vasárnap), 13.30:

Mohora-Szügy

Mátyás Zsolt, a Mohora vezetőedzője: – A szomszédvárak összecsapása az ország bármely két települése között rangadónak számít. Így van ez a Mohora-Szügy mérkőzéseken is. Mindegy, hogy ki, hányadik a tabellán és milyen formában volt a múlt héten, nem számít! Igazi hatpontos meccs lesz. Mindkét csapat jó focit játszik és törekszik a minőségre, épen ezért, egy színvonalas, jó találkozót várok, nagy küzdelemmel. Hazai pályán szeretnénk győzelemmel búcsúzni az őszi szezontól és szurkolóinktól, de mindehhez az szükséges, hogy vasárnap délután egy motivált csapat fusson ki a pályára!

Koplányi Örs, a Szügy vezetőedzője: – A csapat jó állapotban és jó formában van, mindenki egészséges és nagyon várják a szomszédvári rangadót! Az előző hetekben minden héten sokat dolgoztunk és hétről-hétre jobban játszottunk. Még mindig vannak azért hibáink, de ezt rendre kijavítjuk a következő mérkőzésen, úgyhogy pozitívan tekintek előre és vissza is. Az utolsó két hátralévő meccset is szeretnénk megnyerni, hogy tapadni tudjuk az élbolyhoz! Az ellenfélnek az előző szezonban is jó kerete volt, és még hozzá igazolták Bercelről a jobbakat, így jó, erős csapatot alkotnak! Tiszteljük a Mohora csapatát, az ellenfél a párharc esélyese, de mindent el fogunk követni, hogy ne így legyen vasárnap, sok nézőt és jó mérkőzést várok!


Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 13. forduló, 2018. november 11. (vasárnap), 13.30:

Becske-Kétbodony

Ferkó Zsolt, a Becske játékos-edzője: – Azt gondolom, ebben a félszezonban nagyon sújtottak minket a bírói ítéletek. Ennek nem látom az okát, nem hiszem, hogy rászolgáltunk. Olyan kiállításokat és eltiltásokat kapunk, amiket indokolatlannak tartok. Azt nem tudom, bírók mikor kapnak büntetést rossz ítéletekért, most már lassan ez is bekövetkezhetne, hogy egy-kettő elgondolkodjon. Nem mondhatják ránk, hogy erőszakosan játszunk, habár a romhányi edző ezt lenyilatkozta rólunk, pedig nekik és a bírónak volt köszönhető, hogy a korábbi meccsünkön odáig fajultak a dolgok. Leütötték az egyik játékosomat, mindenféle megtorlás nélkül! De példálózhatnék még mérkőzésekkel, ahol ütést kapott az emberem, mégsem követte semmi szankció! Legalább Tereskén végre nagyon jó bírót fogtunk ki, egyikünk sem panaszkodhatott. Emellett nagyon sok, többhetes sérülésünk volt. Ezen felül, annak is betudom eddigi szereplésünket, hogy nem tűztünk ki célt magunk elé, ahogy régebben is mondtam, az a lényeg, legyen csapat és focizzunk. De úgy vélem, aki bajnokságban vesz részt, annak célokat kell meghatároznia! Ez nálunk nem történt meg, ezáltal fejben sem úgy álltunk a dolgokhoz, ahogy az előző években megszokhatták tőlünk, aminek ez lett az eredménye, szinte minden közepes, a hozzáállás, a teljesítmény. Ha valami akarunk kezdeni magunkkal, még ilyen távolságból is meg kell célozni valami olyan helyezést, ami motiválja a csapatot. Enélkül nem működik! Meglátjuk, tavasszal tudunk-e javítani. Ahogy nézem, semmi sem változott azzal, hogy összevonták a csoportokat, ugyanúgy nem állnak ki csapatok, már megye kettőben sem. Borzasztó, ha már egy Nőtincs vagy Patak nem tud elutazni. Nem tudom, mi zajlik az Igazgatóságon, de szerintem valami nem jól megy… Hétről-hétre mindenki panaszkodik, nagyon ritka a dicséret. Nem csak a kluboknak, hanem az Igazgatóságnak, a bíróknak is össze kellene magukat szedni, aztán többet letenni az asztalra, nálunk csapatoknál és föntebb is! Remélem, vasárnap helyt tudunk állni hazai pályán. Bár erre nincsen semmi garancia, mert eltiltások nehezítik a dolgunkat. Számomra érthetetlen, két sárga lap utáni kiállítás után, hogy kaphat valaki három meccset. Ismerem a kétbodonyi csapat minden tagját, egy évet futballoztam ott, bízom benne, eléggé ismerem őket, és tudunk majd olyat húzni, amivel meglepjük őket. Semmiképpen nem feltett kezekkel megyünk a pályára, ezt nagyon jól tudják a vendégek is. Nem tudom azonban megjósolni, mire lesz elég, ha kihozzuk magunkból a maximumot. Igyekszünk kiiktatni a kulcsembereiket, de azért csak vezetik a bajnokságot, önbizalommal telve érkeznek. Az túlzás, hogy mi gödörben vagyunk, mert ha tudunk és hagynak játszani, akkor nincs probléma. Várjuk az eseményt, mert az első ellen mindenki felszívja magát, hála istennek, az elmúlt években ezt mi is megtapasztalhattuk. Most fordult a kocka, mi leszünk így.

Baráth Péter, a Kétbodony vezetőedzője: – Úgy néz ki, megint rátalált a helyes útra a csapat, mindennel meg vagyok elégedve! Remélem, továbbra is ezt a színvonalat fogják tartani a fiúk. A Becske szerintem egy jó csapat, Ferkó Zsolt és Turi András játszott is nálunk. Valamiért az eredmény nem úgy jönnek nekik, voltak problémáik, de ez minket nem jogosít fel semmire! Minden mérkőzés más. Szeretnék elérni egy jó eredményt, ebben az esetben pedig közel kerülnénk az őszi első hely, ami még nagyon kétséges, mert három forduló hátra van az őszből. Mindenképpen pontért vagy pontokért megyünk vasárnap! Továbbra is azt gondolom, a Nézsa, a Tereske és az Érsekvadkert kettő érhet oda a dobogóra, velünk együtt ez a négy gárda fogja eldönteni az érmes helyezéseket.


Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 13. forduló, 2018. november 11. (vasárnap), 13.30:

Nógrádsipek-Ludányhalászi

Csordás Tibor, a Nógrádsipek vezetőedzője: – Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, ha nyerünk, dobogón zárjuk az őszi szezont és nagyon szoros lesz az eleje, az első négy pár ponton belül lenne. Vasárnapi ellenfelünk megfiatalított gárda, sokat fejlődtek, ebben a szezonban jól játszanak, láttuk az eddigi eredményeiket. Eddig mindig szoros, izgalmas meccset vívtunk velük. Nálunk szerintem az a probléma, hogy még mindig sok a sérült, ráadásul ezúttal lesz, aki munkahelyi elfoglaltság miatt nem tud eljönni. Remélem, aki a pályán lesz, mindent megtesz a három pont megszerzéséért! Hajrá ‘Sipek!

Földi Gergő, a Ludányhalászi vezetőedzője: – Két hete Vanyarcon nagy csatában sikerült megszereznünk a három pontot. Múlt héten szabadnaposak voltunk. Hogy ez jót tett-e a csapatnak vagy sem, vasárnap kiderül. Van neki előnye és hátránya is. Próbáltunk kisebb-nagyobb sikerrel edzést tartani és készülni. Szeretnék kipróbálni új dolgokat, remélem, sikerrel fog járni. Ellenfelünk elég jól tudott erősíteni idén, de voltak olyan meccseik, amire tizenegyen vagy kevesebben tudtak elutazni. A kapusukat láttam pár mérkőzésen védeni. Elég jól mozog, de nem lehetetlen neki gólt rúgni. Úgy gondolom, számunkra semmi más nem fogadható el, csak a győzelem, ha közel szeretnénk maradni a dobogóhoz. Nagyon nagy dolog lenne nekünk, ha az őszi szezon utolsó mérkőzésén is meg tudnánk tartani idegenbeli veretlenségünket. Ha mindenki annyira szeretné ezt a sikert, mint én, baj nem lehet. A helyszínen próbálok még több erőt adni csapatomnak az utolsó nagy csatára. Hajrá LUSE!

error: Content is protected !!