A forduló mérkőzése(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

Az őszi idényben is folytatjuk a már korábban megszokott rovatunkat, melyben fordulóról-fordulóra az adott körök, véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező kilencven perceit megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokkal kapcsolatban.

Ezúttal úgy döntöttünk, a Berkenye-SBTC, a Zagyvaróna-Mátraverebély, a Varsány-Nőtincs, a Szurdokpüspöki-Karancsalja, az Ipolytarnóc-Ipolyszög, illetve az Erdőkürt-Tereske mérkőzések érdemlik meg a külön előszót. Lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő erőfelmérőket illetően!

Megyei I. osztály, 6. forduló, 2017. október 1. (vasárnap), 16.00:

Berkenye-SBTC

Mohácsi László, a Berkenye vezetőedzője: – Felemásnak ítélem az eddigi teljesítményünket. Miközben a mindennapokban és versenyhelyzetben folyamatosan ismerkedem a játékosokkal és a csapattal, sajnos hátráltattak és hátráltatnak most is a sérülések, eközben eltiltások és egyéb elfoglaltságok is fejtörést okoznak,viszont mostanság ismét kezdünk igazi csapatként működni, a játékunk sokszor még nem a saját magunk által elvárt szinten van, és a hozzáállásunkkal is van néha kivetnivaló, de amikor megrázzák magukat a fiúk, remek teljesítményekre képesek. Állandósítani kell a továbbiakban a jó formánkat, motivációnkat és a csapatba vetett rendíthetetlen hitünket! A csapat nyártól elkezdett munkája eltért az eddigi megszokottól, valamint a komplett védelem hiánya miatt (eligazolás, sérülések, új játékosok beépítése) nem vártam, de számítottam arra, hogy döcögős lehet a kezdet. Sajnos még most is érezni, hogy sokszor nehezen indul be a gépezet, de azért már egy-két mérkőzésen, jó színvonalon játszott a csapat, és mivel most már kezdenek kialakulni az automatizmusok és csapatként is tudunk együttműködni, ez, már ha nem is mindig a játékunkon, de az eredményeinken megmutatkozik. Mivel még a bajnokság elején járunk, ezért a nehézségek ellenére sem változtak a céljaink, szeretnénk a dobogóra felkerülni a szezon végén. A véleményemet nem titkoltam az SBTC-ről a kupamérkőzés után sem, amit most is fenntartok, de már biztos sokan egyetértenek velem. Fiatalok, eltökéltek és jó kezekben vannak. Ez a meccs is ugyanannyira fontos, mint a többi, persze a listavezetőt és a bajnoki cím egyik várományosát mindenki szeretné megállítani, nem tagadom, mi is. Az SBTC mostani sikerszériája a berkenyei kupamérkőzéstől datálódik – ahol sikeresen visszahozták döntetlenre a meccset és büntetőkkel továbbjutottak –, akkor a sikersorozatuk kezdete voltunk, most vasárnap pedig szeretnénk ennek a szériának a végét jelenteni. Bízom benne, hogy motiváltak, céltudatosan ismét igazi csapat leszünk, és ha a jobbik formánkkal rukkolunk elő, akkor legalább hasonló eredményben bízhatunk, mint akkor a rendes játékidőben.

Csatlós Tamás, az SBTC vezetőedzője: – Nagyon jó a hangulat a csapat háza táján. Jól és motiváltan edzenek a srácok. Szeretnénk minden mérkőzésen nyerni, a játékosok mindent megtettek eddig, és ez után is meg fognak. Hogy ez meddig és mire lesz elég, azt meglátjuk. Berkenyén mindenkinek nehéz nyerni. A kupameccs előtt állt össze a csapat, azóta szerintem sokat léptünk előre, sok edzés van bennünk azóta. A kupa és a bajnoki teljesen más, abból nem lehet levonni sok következtetést. Ismerjük a csapatukat, tudjuk, mi az erősségük és a gyengéjük. Remélem, ezt ki is tudjuk használni. Remek edzőjük van, aki mindent meg fog tenni, hogy felkészítse őket. Jó mérkőzésre számítok. Nagy koncentráció kell. A pillanatnyi forma dönthet egy ilyen találkozón.

Megyei II. osztály, Keleti-csoport, 7. forduló, 2017. október 1. (vasárnap), 16.00:

Zagyvaróna-Mátraverebély

Radics István, a Zagyvaróna játékos-edzője: – Már kezdünk úgy focizni, ahogy szeretném, de azért még van mit gyakorolni, s tanulni, de egyelőre elégedett vagyok a eddigi játékkal. A célok ugyanazok, mint tavaly, szép focival a harmadik-ötödik helyezés között szeretnénk végezni. A ‘verebélyi csapatról sok mindent tudok, a mezőny egyik legjobb játékosállománnyal rendelkező együttese, gyors és szép játékot játszanak, régóta együtt vannak, de most sokan elmentek tőlük, viszont nem hiszem, hogy gyengültek, Kaspár Zsolt barátom egy igen masszív, jó gárdát csinált. Gratulálok neki! Szerintem ez a meccs sportszerű, de egy igen erős iramú mérkőzés lesz, amiben a jobb helyzetkihasználás fog dönteni. Mi mindent el fogunk követni a győzelem érdekében, persze a sportszerűség keretein belül. Ha a védekezésünk úgy fog működni, mint a elmúlt négy találkozón, akkor nem hiszem, hogy gond lesz, de mint az okosok szokták mondani, a labda gömbölyű!

Kaspár Zsolt, a Mátraverebély vezetőedzője: – Az elmúlt hetekben rátaláltunk a helyes útra,kezd összecsiszolódni a gépezet, a támadóink jó formában vannak, faragják is őket rendesen! A Zagyvarónát jól ismerjük, jó a kapcsolat a két csapat között, többször játszottunk edzőmeccset egymással, de a vasárnapi teljesen más lesz! Jó formában van mindkét csapat, férfias küzdelem lesz, de hogy elérjük céljainkat, nekünk csak a győzelem az elfogadható!


Megyei II. osztály, Nyugati-csoport, 7. forduló, 2017. október 1. (vasárnap), 16.00:

Varsány-Nőtincs

Fábián Róbert, a Varsány játékos-edzője: – Az utóbbi három fordulót sikerült megnyerni. Volt köztük jó, illetve rossz mérkőzés is, de kilenc pontot bezsebeltünk, és ez a lényeg! Ahogy számítottam rá, azt kaptam, kaptuk a nyugati-régiótól. Erős és kiegyensúlyozott csoport. Bárki képes bárkit megverni. Minden egyes meccsen száz százalékot kell nyújtani, hogy eredményesek legyünk! Jó csapatnak tartom a Nőtincset. Sok technikás játékos van köztük. Kulturált, szervezett focit játszanak, ami a megyei első osztályban is jól működött. Remélem, a játékosaim azt csinálják, amit kérek tőlük! Fejben dől el, hogy ki örül majd a végén. Szoros és küzdelmes meccsre számítok. Jó taktikával, és csapatként játszva, sikerülhet legyőznünk a Nőtincset!

Cseresznyik Sándor, a Nőtincs vezetőedzője: – Úgy gondolom mostanában látott szereplésünk annak köszönhető, hogy már nagyjából ott tudnak lenni a hétvégéken az embereink, nem szólnak közbe egyéb elfoglaltságok, sérülések, ez kezd realizálódni. Szerintem korábban ezen a téren adódtak gondok, nem igazán tudott összeállni a csapat, sajnos viszont ez ebben az osztályban benne van, ezt tudomásul kell venni, nyilván, ha nagyobb létszámú a keret, ezt kevésbé lehet megérezni, ez azonban nem csak nálunk okoz gondot, hanem több másik csapatnál is, és valaki rövid idő alatt át tudja ezt hidalni, míg nekünk kellett hozzá pár hét. Természetesen, fontos lesz ez a mérkőzés, hiszen azért futballozunk, azért szép ez a játék, mert minden csapat, mindig nyerni akar, a dobogós helyezéseket nézve viszont mindenképpen lényegesnek tartom ezt a meccset. A Varsányról nem túl sok mindent tudok, az előző időszakban még a falu másik együttesével játszottam aktuális csapatommal egy találkozót. Annak idején, amikor még én is aktív futballista voltam, találkoztam velük, de úgy vélem, az évek alatt kicserélődtek a játékosok, úgyhogy csak hallomásból és az eredményeiket nézegetve próbálunk belőlük felkészülni, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég, az előjelekből egy igen stabil, védekezős, kemény, pörgős rivális ellen lépünk pályára, remélem meg tudjuk oldani ezt a feladatot, ehhez viszont kell majd a játékosok hozzáállása is, én megpróbálom őket felkészíteni. Küzdelmes mérkőzés előtt állunk, az azért látszik, hogy hazai pályán bármire képes az ellenfél. Nyilván, nem feltartott kezekkel érkezünk, mi is nyerni szeretnénk, bízom benne, hogy egy jó meccs lesz.

Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 6. forduló, 2017. október 1. (vasárnap), 16.00:

Szurdokpüspöki-Karancsalja

Pintér Norbert, a Szurdokpüspöki játékos-edzője: – A múlt hétvégi varsányi ki nem állásunk a tavaszi találkozón történteknek köszönhető, illetve azoknak a visszhangoknak, amiket az azóta lejátszott meccseik után lehetett hallani. Céljaink továbbra is ugyanazok, jó mérkőzéseket szeretnénk játszani, és csapatként jó közösséget alkotni. Hétvégi ellenfelünkről tudjuk, hogy egységes, jó játékerőt képviselő, rutinos csapat. Célunk, hogy megnehezítsük a dolgukat és itthon tartsuk a három pontot. Szeretnénk sportszerű, jó színvonalú mérkőzést játszani, reméljük, ehhez minden feltétel adott lesz! Úgy gondolom, az összecsapáson döntő lesz, hogy kinek jön ki jobban a lépés.

Csicsman Tamás, a Karancsalja vezetőedzője: – Az eddigi szereplésünk nagyszerűen sikerült, főleg annak fényében, hogy az edzőmeccseken kívül edzés a mai napig nincs. Persze mondhatnánk, hogy ilyen szereplés mellet nincs is rá szükség, de az igazat megvallva, nagyon ránk férne legalább egy edzés hetente. És azt is látni kell, hogy a sorsolásunk is kedvezőnek mondható. Mindezek mellett, büszke vagyok az eddigi eredményeinkre. Már a felkészüléskor letisztáztam mindenkivel, hogy konkrét célokat nem várok el. Azt kértem mindenkitől, hogy minden teher nélkül játsszuk le a mérkőzéseket, és a végén meglátjuk, mire lesz elég. A ‘Püspöki csapata véleményem szerint jó játékosokból és lelkes fiatalokból álló gárda, hasonlóan a miénkhez. Szerintem az fog nyerni, aki jobban akarja a győzelmet.


Megyei III. osztály, Közép-csoport, 6. forduló, 2017. október 1. (vasárnap), 15.00:

Ipolytarnóc-Ipolyszög

Bolyós Gergő, az Ipolytarnóc játékos-edzője: – Először is, köszönjük, hogy a honlap ismét a mi mérkőzésünket emeli ki. Egy újabb rangadó vár ránk, ezúttal hazai környezetben. Ebben az évben kimondottan erős a bajnokság, nyugodtan mondhatom, hogy hat-hét csapat is odaérhet a dobogóra. A múlt heti mérkőzés után ismét egy jó, hajtós, kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok. Az ipolyszögi alakulat évről-évre üde színfoltja a bajnokságnak, régóta együtt vannak, ehhez társult még idén egy-két meghatározó játékos. Abszolút háromesélyes csata előtt állunk, ahol véleményem szerint nüanszok döntenek. Remélem, hogy az elmúlt heti hiányzók a csapat rendelkezésére állnak.

Takács Gergely, az Ipolyszög játékos-edzője: – A Hont elleni mérkőzés miatt lehet kis hiányérzetünk, de már túlléptünk rajta, ezen kívül elégedettek lehetünk a szezonkezdettel. Minden mérkőzésért három pontot adnak, ezért minden meccs ugyanolyan fontos. Egy közvetlen rivális ellen minden pont nagyobb jelentőséggel bír, egy összeszokott, masszív csapat ellen lépünk pályára, amely az elmúlt években mindig dobogón végzett. A védekezésünk jól működik, véleményem szerint a helyzetkihasználás dönthet, lesznek hiányzóink, meglátjuk, hogyan sikerül őket pótolnunk.


Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 6. forduló, 2017. október 1. (vasárnap), 16.00:

Hegedűs Gábor, az Erdőkürt játékos-edzője: – A Becske elleni vereség nem viselte meg a csapatot, tudtuk, hogy erős játékerőt képviselnek, ha hiánytalanul tudtunk volna kiállni, valószínű, hogy szorosabb eredmény született volna. Inkább megvisel játékostársunk fegyelmezetlensége, kiállítása és a sérülések. A Becske elleni mérkőzésen két meghatározó játékosunk megsérült, bordazúzódás és bokaszalag-húzódás, pár hétre kiesnek. Hozzáteszem, nem szándékos szabálytalanságokból adódóan. Most már még fontosabb, hogy mindenki eljöjjön a csapatunkból, akár szabadságok árán is. A kényszerpihenőnkön megpróbáltuk rendezni a sorokat, összeszedni magunkat. A Tereskéről mint csapat, nem sokat tudunk, de az elmúlt eredményeikről következtetve, olyan játékerőt képviselhetek, mint mi. A mérkőzés háromesélyes lesz, kis dolgok dönthetnek. Mi hazai pályán mindenképp meg szeretnénk nyerni a meccset!

Kiss Balázs, a Tereske vezetőedzője: – A csapat eddigi szezonja nagyon hullámvölgyes, mert sajnos eddig idegenben ugyan jól játszottunk, a kondinkkal sincs gond, mégis nagy átok ül rajtunk, ami korábban bement, abból mostanában semmi… Remélem, ez a pechszéria most már meg fog törni. Az öt meccs alatt tapasztaltak alapján, vakarom a fejemet, lehet, nem kellett volna átjönnünk ebbe a csoportba, mert sokkal fegyelmezettebb a közép-csoport, sokkal jobban tisztelik egymást a játékosok ott, annak ellenére, hogy az sem egy könnyű régió. Az Erdőkürtről annyit tudok, hogy mint mi, ők sincsenek túl sokan egy-egy meccsen, ráadásul most három mérkőzésre elveszítettek az egyik kezdőemberüket. Az a baj, számunkra most még minden egyes ellenfél kérdőjel, emiatt pedig nem is szabad senkit fél vállról vennünk. Tényleg nagyon bízom benne, hogy megtörik ez az átok, ha így lesz, akkor nagyon szeretnénk három ponttal hazatérni, ellenkező esetben örülnénk már az iksznek is, viszont háromesélyes lesz ez a kilencven perc.

error: Content is protected !!