A forduló mérkőzése(i)

Rovatunkban a hétvége legizgalmasabbnak vélt találkozóit vezetjük fel a résztvevő csapatok edzőinek előzetes gondolataival.

Az őszi idényben is folytatjuk a már korábban megszokott rovatunkat. Fordulóról-fordulóra számba vesszük a véleményünk szerinti legérdekesebbnek ígérkező mérkőzéseket, a kezdősípszót megelőzően a résztvevő együttesek edzői mondják el előzetes gondolataikat a közelgő összecsapásokról.

Ezúttal a Berkenye SE-Diósjenő SE, az Építők KC-Nagyoroszi HBB SE, az Érsekvadkert SE II-Patak SE, illetve a Karancskeszi KSE-Ipolytarnóc SE meccsekre esett a választásunk, lássuk, mire készülnek az említett csapatok szakvezetői a közelgő erőfelmérőket illetően!

Megyei I. osztály, 11. forduló, 2019. október 26. (szombat), 13.30:

Berkenye SE-Diósjenő SE

Mohácsi László, a Berkenye SE vezetőedzője: – Fontos mérkőzés előtt állunk, ráadásul szomszédvárak rangadója következik, ezért is, egy ilyen helyi derbi előtt soha sem számít, hogy melyik csapat milyen eredmény ért el a múltban, illetve melyik együttes hányadik a tabellán, így van ez most is. A jelenre kell koncentrálnunk! Egy szervezett, veszélyes gárda lesz az ellenfelünk, rutinos edzővel, sok jó játékossal, ráadásul több alapemberük is itt játszott, pallérozódott, illetve a két klub játékosai között többen is jó barátságot ápolnak. Pikáns mérkőzés lesz – az volt a kupameccsünk is –, ahol az egyéniségek döntőnek bizonyulhatnak majd. A keretünk nem lesz teljes, lesznek hiányzóink, de ami elvárható, azt mind meg kell tenni a siker érdekében!

Eőry Tibor, a Diósjenő SE vezetőedzője: – Sajnos nekünk nem jött nagyon jól a múlt hétvége, hogy játék nélkül maradtunk, mert eléggé lendületben volt a csapat, így viszont kimaradt egy mérkőzés. Bízom benne, erre jól reagál a társaság és tudjuk folytatni korábbi teljesítményünket. Az eddigi szereplésünkkel maximálisan elégedett vagyok, újonccsapat létünkre, kiegyensúlyozott, jó teljesítményt tudtunk ez idáig nyújtani, ami az eredményességben is megmutatkozik. Egyre inkább összeáll a gárda, ami a pontszámunkon is látszik. Ellenfelünk most nem a legjobb passzban van, utóbbi két találkozóján vereséget szenvedett, de igazából ez nem jelent semmit. Mohácsi kollégám a garancia arra, hogy rendet tesz a berkenyei fejekben. Kemény mérkőzésre számítok! A házigazdáknak van az egyik legjobb játékosállománya a megyében. A kérdés az lesz ezen a meccsen, ezúttal melyik arcukat fogják mutatni. Hazai pályán ők az esélyesebbek, de szeretnénk jó eredményt elérni, azt viszont pontosan tudjuk, ahhoz, hogy így legyen, maximális koncentrációra és a lehető legkomolyabb taktikai fegyelemre van szükség. Szerintem egy nagyon jó mérkőzés lesz!

Megyei II. osztály, 11. forduló, 2019. október 27. (vasárnap), 11.00:

Építők KC-Nagyoroszi HBB SE

Smelkó Károly, az Építők KC vezetőedzője: – Köszönjük, jól vagyunk, hiszen ha egy kis szerencsével is, de nyertünk a múlt héten. Várjuk a következő meccset, hogyne várnánk, mivel az a Nagyoroszi látogat hozzánk, amely mostanra szépen kiegyenesedett és ott liheg a nyakunkon. Nem ismerem az ellenfelet, de látom, hogy masszív csapatról van szó, viszont hazai pályán le kell, hogy győzzük őket, már csak azért is, hogy stabilizáljuk a negyedik helyünket! Ha a hátralévő mérkőzéseket sikerül lehoznunk, akkor remélem, közelebb kerülünk az élbolyhoz, hiszen még a Nőtincs, a Bánk és a Szügy nem játszott egymással, azokon a meccseken pedig valamelyik alakulat pontokat fog veszíteni, és ezáltal picit felzárkózhatunk. De ne menjünk ennyire a dolgok elébe, most a következő feladat a Nagyoroszi, mely riválist ismétlem, le kell győznünk, ami nagyon nehéz lesz, de ha egységesek leszünk, akkor le is győzzük őket!

Németh Krisztián, a Nagyoroszi HBB SE játékos-edzője: – Meglepetést vártam volna ettől a meccstől, jobb előjelekkel is készülhettünk volna. Sajnos azonban több emberemnek más program jött közbe, amit jeleztem is, az Építők KC vezetősége felé, de sajnos nem mentek bele az időpont módosításba. Ez szívük joga. Én ezzel úgy vagyok, ki mit ad, azt kapja vissza. Nem ismerem az ellenfelet, eddig egyszer láttam őket játszani, egy jó kis rakkolós csapatról van szó, amit rutinos játékosok is alkotnak. Tisztes helytállást várok a találkozótól, és azt, hogy azok a játékosaim, akik megjelennek, szívüket-lelküket tegyék oda! Remélem, minimum egy ponttal tudunk majd távozni ‘Tarjánból!

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 11. forduló, 2019. október 27. (vasárnap), 13.30:

Érsekvadkert SE II-Patak SE

Gubik Ákos, az Érsekvadkert SE II játékos-edzője:  Köszönjük, hogy miénk lehet a forduló mérkőzése! Megvagyunk! A folytatásban szeretnénk megcsípni a második vagy a harmadik helyet. Szerencsére hazajöttek azok is, akik külföldön idegenlégióskodtak, ezért is kértünk halasztást a legutóbb. Nem tudom, a pihenő jót vagy rosszat tett, ez majd kiderül. Mindenféleképpen Nehéz meccsre számítunk. A Patak szárnyal, százszázalékosak. Mi viszont  otthon egyértelműen szeretnénk megnehezíteni a dolgukat. Remélem, kellőképpen fel lesznek tüzelve a fiúk, úgyhogy bízunk a legjobbakban!

Bella Sándor, a Patak SE vezetőedzője: – A mögöttünk hagyott tíz fordulót hibátlanul vette csapatom! A bajnokság előtt merész terveket szövögettünk, majd konkrét céllal vágtunk neki a pontvadászatnak. A csapat szereplésében nincs semmi titok, a játékosok örömmel lépnek pályára minden héten, és lehet meglepő, de győzelmi kényszer nélkül! Csak jól akarjuk érezni magunkat vasárnap délutánonként, egy jót futballozni, és a meccsek végén a szurkolókkal, barátokkal eltölteni még egy kis időt. Ez ad nekünk önbizalmat, és az, hogy a keretben remek emberek és jó futballisták vannak! Sajnos ezt az örömöt jelenleg elrontja az elmúlt négy mérkőzésen szerzett négy súlyosnak tűnő sérülés! Az ellenfelek néhány játékosának alattomos szabálytalanságának köszönhetően hetekre kidőltek! Hozzájuk most csatlakozik még egy fő derékbántalmakkal, így most öt maródi játékosom van! Ha ide vesszük, hogy van két játékos, aki még egy percet sem szerepelt, akkor már létszámgondokról is beszélhetünk. Vasárnap kora délután a regnáló bajnok otthonába látogatunk, valószínű, hogy megfelelő erősítést kapnak, de mi ezzel nem foglalkozunk. Csapatom most is, mint az eddigi találkozókon, ugyanazzal az alázattal, tisztelettel és győzni akarással lép pályára, mint a korábbi meccseken! Érzésem szerint jó mérkőzésre van kilátás, a ‘Vadkert elég kiszámíthatatlanul szerepel, ettől függetlenül jó együttesnek tartom. Küzdelmes meccsre számítok, és arra, hogy megtizedelt csapatomnak a lefújás után sem lesz miért szégyenkeznie!

Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 11. forduló, 2019. október 26. (szombat), 13.30:

Karancskeszi KSE-Ipolytarnóc SE

Budveszel László, a Karancskeszi KSE játékos-edzője: – Nálunk betegség, hogy minden szezonra új csapatot kell összehoznunk, ez most is így volt. Az első pár forduló úgy ment el, hogy próbáltuk összerakni a társaságot, aztán most már kezd helyreállni a dolog, ami az eredményeinken is látszik. Ha minden így marad és tavaszra maradnak a játékosok, a folytatásban akár komolyabb helyezést is küzdhetünk majd. Az előző körben zsinórban harmadszor sikerült ugyanazzal a kezdő tizeneggyel felállnunk, szerintem ennek is köszönhető a sikeres szereplés, mert korábban ilyenre nem nagyon volt példa. Bízunk a további jó folytatásban! Szombaton rangadó lesz nálunk. A ‘Tarnóc egy jó csapat ebben az osztályban, de remélem, itthon sikerül meglepnünk őket.

Bolyós Gergő, az Ipolytarnóc SE játékos-edzője: – Ellentétes utat jár be a két csapat. A hazaiak rosszul kezdtek, majd rendezték soraikat, és jelenleg mentálisan mindenképp előttünk járnak, valamint jobb formában is vannak. Mi jól kezdtük a szezont, aztán elkezdett döcögni a gépezet, nem megy úgy a játék, ahogy azt elvárjuk, mentálisan sem vagyunk a topon. Az egy hét kihagyás sem tett jót igazán, a szombati játéknap miatt pedig komolyan aggódom amiatt, hogy egyáltalán összejövünk-e kellő létszámban. Mindezek miatt a hazaiak a mérkőzés esélyesei, akik szeretnének is mindenáron felülkerekedni rajtunk. Bízom benne, hogy a hátralévő három fordulót becsülettel, mindent beleadva, normális keretek között tudjuk lejátszani.

error: Content is protected !!